A cseresznye és a meggy szüreteléséről néhány szóban
Július a gyümölcsösben
A cseresznye és a meggy betakarítása, mint valamennyi gyümölcs esetében, igen munkaigényes feladat. A cseresznye és a meggy nem utóérő gyümölcs, leszedése után nem megy benne végbe utóérési folyamat. Ezért a gyümölcsöt teljes érettségben kell leszednünk.
A szüret időpontja fajtától függő, ezért nagy eltérések lehetnek. A cseresznyére és a meggyre is jellemző a szakaszos érés, ami annyit jelent, hogy a csomóból csak az érett gyümölcsöket szedjük le szárastul, úgy választjuk le a kocsányt, hogy kissé visszafele toljuk, nem pedig húzzuk, vigyázva, hogy ne sértsük meg az érésben lévő gyümölcsöt. De nemcsak egy-egy termőrészen belül van különbség a gyümölcs érettségében, eltérés mutatkozhat a fa déli és északi oldalán lévő cseresznye és meggy érettségi állapota között is, ezért is ajánlható a szakaszos szüretelés. Fontos, hogy a beteg, fertőzött terméseket is távolítsuk el a fáról, hogy elejét vegyük a további fertőzésnek.
Magát a szüretet elkezdeni mind a meggy, mind a cseresznye esetében csak akkor ajánlott, ha a termés teljesen felszáradt az esőtől és a harmattól. Érdemes eleve válogatva szedni a termést. Gyakorlati tapasztalat, hogy a 15 cm-nél alacsonyabb magasságból eső gyümölcs sérülése minimális, ezt jó figyelembe venni a szedőedények kiürítésénél a nyílt sérülések elkerülése érdekében. Ügyeljünk arra, hogy a leszedett gyümölcsöt tartalmazó edényt óvjuk a napsütéstől. Az erős felmelegedés hatására növekszik a termés vízvesztése, ami rontja a termés frissességét és eltarthatóságát. A magas hőmérséklet hatására csökken a gyümölcshús szilárdsága, aminek következtében a gyümölcs nem áll ellen a mechanikai igénybevételnek.
Mind a cseresznye, mind a meggy esetében felmerül a rázvaszedés lehetősége. Természetesen azzal tisztában kell lenni, hogy az ilyen módon betakarított termést mielőbb fel kell dolgozni, mivel a rázáskor keletkező sérülések hatására hamar romlik, ezáltal csak rövid ideig tartható el. Amennyiben e betakarítási mód mellett döntünk, célszerű leválást elősegítő anyagokat használnunk. A rázvaszedés esetében még lényegesebb a gyümölcs felmelegedésének és ezáltali vízvesztésének a megakadályozása.
M. B.