Dr. Velkey György: A nagycsalád mint életforma

Interjú Dr. Velkey Györggyel, a budapesti Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatójával

2004. július 16., 10:00 , 183. szám

A minap Kárpátaljára látogatott feleségével, gyermekeivel és szüleivel dr. Velkey György, a budapesti Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatója. A Bethesda egyike az újra egyházi kézbe került magyarországi egészségügyi intézményeknek, mely több tekintetben az anyaország egyik legjobb gyermekkórháza. Jelenleg 51 szakorvos, összesen 400 dolgozó alkotja a kórház munkatársi körét. Velkey doktort az általa irányított intézményről, családjáról és az őt Kárpátaljához fűző kapcsolatról kérdeztük.

- Mit kell tudni a Bethesda kórházról?

- Az intézményt a német ajkú református gyülekezet hozta létre a XIX. század végi Budapesten. Az induláskor Németországból kértek diakonisszákat, később, a XX. század elejére virágzó, nagyon jól ismert kórház vált belőle, amely máig működik a Városligetben. A kórház folyamatosan fejlődött, sok új osztállyal bővült, egészen 1948-ig, amikor is államosították, s gyermekkórházzá alakították át. 1992-ben így kapta vissza az egyház, s ma is gyermekkórház vagyunk 171 ággyal. A gyermekellátásnak szinte minden profiljában részt veszünk, s Budapest mellett az ország egész területéről kerülnek hozzánk kis betegek.

- Kezeltek már kárpátaljai gyereket a Bethesdában?

- Többet is. Tudni kell, hogy az újrainduláskor nagyon sok segítséget kaptunk Hollandiából, és máig jó kapcsolataink vannak a hollandokkal, németekkel, svájciakkal és amerikaiakkal, többek között ennek köszönheti kitűnő felszereltségét a kórház. Egy idő után éreztük, hogy ezt a segítséget úgy tudjuk továbbadni, ha mi is lépünk mások felé. Ez nem egyszerű, mert Magyarországon nagyon alulfinanszírozott az egészségügy, ennek ellenére lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni. Az elesetteket, betegeket befogadjuk, amikor csak lehet, és azután megpróbáljuk megtalálni ehhez a finanszírozás forrásait.

- Hogyan lett katolikus létére egy reformátusok által működtetett kórház főigazgatója?

- Eredetileg gyermekgyógyász és aneszteziológus intenzív orvos vagyok, s 1996-tól vezettem a gyermek intenzív osztályt a Bethesdában. Úgy lettem főigazgató, hogy azt megelőzően már hét éven át láttam el a szakmai igazgatói teendőket. A kórház újraalapítójának, Dizseri Tamásnak váratlan halálát követően, 2003 januárjában ideiglenesen megbíztak a kórház vezetésével, majd egy egyházi pályáztatási eljárást követően kineveztek főigazgatóvá. A munkatársak is engem akartak igazgatónak, és a református egyház vezetésével is nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, egyszóval értették és elfogadták a munkámat.

- Feleségével öt gyermeket nevelnek, tehát nyilvánvalóan fontos az ön számára a család.

- Debrecenben jártam egyetemre, ott ismerkedtem meg a feleségemmel, évfolyamtársak voltunk. Öt gyermekünk van, 19 éves a legidősebb, öt a legkisebb. Katolikusok vagyunk, igyekszünk a hitünk szerint élni. Én Miskolcon nőttem fel. Édesapám katonatiszt volt a háborúban, aztán letartóztatták, s viszonylag idősen került ki a börtönből, akkor nősült meg. Szép életet éltek édesanyámmal, így neveltek fel engem és öt testvéremet. Máig nagyon sokat vagyunk együtt, szüleimnek 28 unokája van.

- Tehát a nagycsalád előnyeit megtapasztalva vállaltak önök is öt gyermeket?

- Ez egy életforma. Igaz, Magyarországon nem gyakori, de a mi környezetünkben, akár a Bethesdában, akár a káposztásmegyeri katolikus közösségben nem vagyunk egyedül. A keresztény gyülekezetekben, plébániákon nagyon sokan vannak, akik sok, nálunk időnként jóval több, akár nyolc-tíz gyereket is nevelnek. Így aztán a mi közegünkben az öt gyerekünkkel szinte nem is számítunk sokgyerekes családnak. Azt figyeltem meg újabban Magyarországon, hogy a keresztény középosztály tagjainak sok gyerekük van, miközben az átlagos magyar gyerekszám alig haladja meg családonként az egyet.

- Milyen kapcsolata van Kárpátaljával, minek köszönhetően tölti most nálunk a szabadságát?

- A rendszerváltás idején sokat utaztunk Erdélybe és a Felvidékre, de Kárpátalja sokáig elérhetetlen volt számunkra. Aztán két szálon is kialakult a kapcsolat. Egyrészt Mészáros Domonkos atya, ungvári plébános révén, aki egykor, még Debrecenben plébánosunk volt, másrészt a jelenlegi lakhelyünk, Budapest-Káposztásmegyer képviseletében jártam itt először az árvízkor, segítséget hoztunk a rászorulóknak. Azóta is élő kapcsolatunk van többek között az aknaszlatinai óvodával, előadásokat is tartottunk a feleségemmel a radvánci katolikus kollégiumban. Mondhatom, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetünk, segíthetünk, amiben tudunk, s nagyon komoly, mély lelkületű embereket sikerült megismernünk. Túl ezen, az édesapám családjának ősei állítólag Munkácsról származnak, s az ő kívánsága volt, hogy látogassunk el ide. Ő 1944-ben a magyar hadsereg hadnagyaként harcolt a Vereckei-szorosban, ahol súlyosan megsebesült. Ragaszkodott hozzá, hogy életében eljusson még egyszer az egykori harcok színhelyére.

Badó Zsolt