Generációk nőttek fel Pataky Attila dalain

Az Edda frontembere

Pataky Attila több mint sztár, fogalommá vált a magyar könnyűzenében. Generációk nőttek fel a dalain, szülők felcseperedett gyermekeikkel együtt járnak ma már Edda-koncertre. Egész élete az együttes, az éneklés köré szerveződött, s úgy hiszi, megtalálta hivatását, helyét az életben és a világban.

– Hogyan lett Pataky Attilából énekes, az Eddából pedig Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara?

– Mindenekelőtt azért kezdtem énekelni, mert a Jóisten ezt a sorsot szánta nekem, s én mindig újra és újra hálát adok neki ezért. Azután ott volt édesanyám, az a drága asszony, aki valójában elindított a pályán. Négyéves koromban már minden dalt együtt énekeltünk a rádió mellett, miközben ő gyúrta a tésztát. Ő oltotta belém a dalok szeretetét. Isten kegyelméből most 83 éves, s bizony, ha előkerül egy pohár szürkebarát, akkor még ma is énekelünk együtt. Írtam a verseimet, de az álmaim beteljesedéséhez kellettek a zenésztársak, s ebből kerekedett ki az Edda Művek. Először volt az Edda, az a bakancsos banda, amellyel 1974-től 1980-ig végigcsináltuk az úgynevezett amatőr korszakunkat. Azután amióta 1980-ban elkészült az első nagylemezünk, Edda Művek néven tesszük a dolgunkat.

– A legtöbb Edda-dal szövegét máig maga szerzi. Mit üzent hallgatóságának a zenekar egykor, és mit üzen ma?

– Dalaink régen és ma is arról szólnak, ami körülvesz minket, az álmainkról, a vágyainkról. A különbség talán csak annyi, hogy manapság más szemszögből tekintek a világ dolgaira. Már nemcsak a látható világ érdekel, hanem a láthatatlan, az érzelmek is. Tanulom azt a sok ezer éves csodát, amit magyar történelemnek, magyar kultúrának nevezünk. Tanulom azt a kort, amikor a pap, az orvos és a tanító még egy személy volt a magyaroknál. Ő volt a táltos, akinek feladatai közé tartozott a nemzettudat fenntartása. Csak később jöttek azok, akik az oszd meg és uralkodj elv alapján alakították át a világot. Ezért érzem nagy megtiszteltetésnek, hogy munkásságomért nemrég tiszteletbeli táltossá avattak. Nos, mindezeket a dolgokat igyekszem elsajátítani, ezeket gyúrom dallá, ezekről énekelek, egyszóval teszem a dolgom.

– Mégis, melyik a kedvence a majd kétszáz Edda-dal közül?

– Nagyon nehéz egyet kiemelni a sok közül. Talán a Hűtlen az a nóta, amely a legrégebben kísér minket, de, érdekes módon, A kör című dalt kéri a legtöbbször a közönség, a magyar nyelvterületen legtöbbször játszott dalnak pedig az Éjjel érkezemet szavazták meg a rádiósok. Ez a három tekinthető tehát valamiképpen privilegizált rocknótának, de ezeken kívül ott van még a rengeteg szerelmes dalunk, amelyeket én szintén imádok. Ugyanis lehet, hogy sokan nem tudják, esetleg elfelejtették, de többek között azért születtünk a földre, hogy szerelmesek legyünk és boldogok. Ez egy isteni szándék. Hogy azután ezt az emberek néha elrontják, az meg nyilván az ő dolguk vagy sorsuk.

– Meddig lehet a csúcson maradni ebben a mai dance-es, playbackes világban a hagyományos rockzenével? Hat még a klasszikus rock?

– Igenis hat a rockzene. Ezen a nyáron közel hetven koncertet játszunk, ennyit tudtunk vállalni, többet talán nem is bírnánk. Ez arra vall, hogy kellünk, kell az a zene, amelyet játszunk. Apák hozzák el a fiaikat, lányaikat és együtt éneklik azokat a szövegeket, amelyeket valamikor dallá álmodtam, s amelyek mindnyájuk számára ugyanazt jelentik. Ez nagy dolog, nagy kegyelem, s ezért óriási boldogsággal éneklem továbbra is a dalaimat, azaz teszem a dolgomat, hiszen rockzenész vagyok.

– Évente mintegy 100 koncertet ad az Edda, ami óriási megterhelés. Hogy bírja?

– Imádom csinálni! Szeretem a színpadot. Néha persze mi is meg-megroggyanunk, belefáradunk, ám ezek csak ritka órák és napok. Amikor felmegyek a színpadra, akkor elmúlik a fáradtság, újrakezdődik minden.

– Lehet emellett igazi magánélete az embernek? Mit szól ehhez az életmódhoz a család?

– Mi így élünk, így tesszük a dolgunkat. Ez az életünk, e köré szerveződik majdnem minden. Azzal együtt próbálunk meg boldogok lenni, amit az Edda jelent.

– Mit csinál, amikor éppen nem koncertezik? Van hobbija?

– Az én hobbim az ilyen turnék alkalmával az, hogy megpróbálok a feleségemmel együtt olyan órákat, napokat találni, amikor testben és lélekben is találkozni tudunk, ami egyáltalán nem könnyű. A nyár közepe táján, amikor a sok fellépés miatt már kezdenek összefolyni az éjszakák és a nappalok, az ember arról álmodozik néha, milyen jó volna aludni egyet. Az utazások, szállodák, fellépések bizony jókora megterhelést jelentenek. Ehhez adódik hozzá, hogy a csodálatos hároméves kisfiunk bizony kiköveteli magának mindazt, ami egy korabeli kisfiúnak jár a szüleitől. Hála Istennek, nagy a családunk, ha valamennyien összegyűlünk, mintegy kéttucatnyian vagyunk, s akkor még nem szóltam a barátokról, akik szerencsére ugyancsak számosan vesznek körül, s a családhoz hasonlóan figyelmet igényelnek. Mindezzel együtt valóban sűrű az életem, nem jut hely benne hobbinak. Mondhatnám, hobbi az életem, úgy, ahogy van.

– Mit üzen népes kárpátaljai rajongótáborának?

– Mindenekelőtt szeressék az Istent, aki ott lakik mindnyájunkban. Ne higgyenek azoknak, akik el akarnak téríteni ettől minket, magyarokat. Tudnotok kell, hogy mindig tisztelettel és szeretettel gondolok rátok, az őrzőkre, akik körbevesztek bennünket, anyaországi magyarokat. Nélkületek talán már nem is létezhetnénk. Óriásiak az ártó erők. Akadt, aki közel három hónapig az ellen uszította azokat, akiket uszítani lehetett, hogy egymás felé nyújtsuk a kezünket. Ne higgyetek neki, s azoknak sem, akiket meg tudott őrjíteni. Csak egymásban, csak a szeretetben, csak a magyarságunkban higgyünk, de ezekben aztán óriási, fékezhetetlen erővel. Én magyar vagyok, büszke arra, hogy ezen a csodálatos nyelven írhatom a dalaimat; nem más kárára, csak a saját örömömre, de erre hadd lehessek büszke, ugyanúgy, mint bármelyik más nép fia.

hk