Kőrösmező története

Kőrösmező a Kárpátok tövében, a Bliznica (1883), a Hoverla (2061) és a Pietrosz (2022) hegycsúcsok közötti völgykatlanban, a Fekete-Tisza és a Lazescsina folyók találkozásánál, nem messze a Tatár-hágótól, Rahótól 35 kilométerre északkeletre fekszik. Lakossága a 2001-es népszámlálás szerint 8043 fő volt, ebből magyarnak 809 vallotta magát (az összlakosság 10,05%-a). Dombhát, Havasalja, Mezőhát és Moheljki tartozik hozzá.

Nevét a település onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben épült fel. Az ukrán név a magyarból való: "jaszeny" – kőrisfa. A korabeli okmányokban először 1555-ben említik a települést Kreusmezew néven. A település és a környékén fekvő földek először a Drágffy, majd 1583-ban a Károlyi-család birtokába jutottak. 1672-ben Kőrösmező a nagybocskói kincstári domíniumhoz tartozott. Sokan szegődtek el tutajosoknak, fát, sót szállítva az Alföldre. Egy 1720-as összeírás szerint a településen 53 jobbágyudvar volt, amely 138 köböl szántóföldet és 216 köböl legelőt használt, 49 lóval, 18 ökörrel, 60 tehénnel, közel 800 juhval rendelkezett. Az 1703-1711-es szabadságharc éveiben a településen több felkelő csapat alakult Bojko Ferenc és Pintye Iván vezetésével.

A XVIII. században a községbe szászokat telepítettek, akiket jelentős privilégiumokkal ruháztak fel: ingyenes földhasználati jogot kaptak és mentesültek az adófizetés alól. Ez kivívta a helyi ruszin lakosság elégedetlenségét, minek következtében a közülük alakult szegénylegények gyakran intéztek támadást a betelepülők ellen. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc előtt a község lakosainak száma meghaladta a 2800 főt, vagyis fél évszázad alatt csaknem megkétszereződött. A községben vámhivatal, kétosztályos elemi iskola működött. A lakosok részt vettek a szabadságharcban is, a bukást követően osztrák megtorlás várt rájuk. A XIX. század végén és a XX. század elején az Osztrák–Magyar Monarchiában megnőtt a kereslet az épületfára, tutajokon való leszállítása az alacsony vízállás miatt azonban gyakran nagy nehézségekbe ütközött, sőt egyes években teljesen lehetetlenné vált. Ezért hozzáláttak a Fekete-Tisza és mellékfolyói szabályozásához. Az épületfa nagy részét 1894 után tutajokon Rahóig szállították le a folyón és ott vasúti kocsikba rakták. 1896-ban nagy millenniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt emlékoszlopot állítottak. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918 novemberében itt kiáltották ki a Hucul Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott. 1920-ban összesen 8882-en éltek itt. 1940-ben a településen élő emberek között végzett vallási kimutatás alapján képet alkothatunk a felekezetek tagjainak számáról: római katolikus: 2-3, görög katolikus: 7760, görögkeleti: 1098, evangélikus: 34, református: 411, izraelita: 1403, unitárius: 3, baptista: 4, egyéb vallású: 1. A település lakosainak száma a továbbiakban: 1944 – 12717, 1969 – 6900, 1982 – 7600, 1989 – 8000 (ebből magyar kb. 1100), 1991 – 8100 (ebből magyar kb. 900).

Római katolikus temploma 1785-ben épült. Ideiglenes templomát Szent Borbála, a mait 1814-ben Szent Péter és Pál, az 1897-ben épült kápolnát Jézus Szíve titulusára szentelték. Kegyura 1880-ban a Pénzügyminisztérium volt. 1917-ben filiaként hozzá tartozott Tiszaborkút. Papjai: 1891 – Dimand Lajos, 1896 – Kállay Lajos, 1898 – Rónay István, 1906 – Horváth György, 1907 – Mandics János, 1920 – Müller István, 1930 – Biloveszki József, 1930 – Homolya Péter, 1938 – Závodnyik Tibor, 1941-1944 – Csaba (Czumbel) István, 1991 – Baumann Ferenc, 2003 – Snep Román, 2006 – Losák István. A hívek száma kb. ezerre tehető. A fiataloknak lehetőségük van hittanórákra, egyben vasárnapi iskolába is járni. A vallásnak nagy szerepe van a magyar közösség fennmaradásában, összefogásában.

A görög katolikus parókiát 1989-től szervezték újjá. Az istentisztelet nem magyarul folyik. A település elején egy dombon áll 1824-ben épített görög katolikus fatemploma a Szentháromság tiszteletére szentelve. Tornya 1813-ban épült, benne egy ikonosztáz áll. Mindkét építmény államilag védett műemlék. A templomban nagy becsben tartanak egy Szent Istvánt ábrázoló, bőrre festett templomi zászlót. A zászló történelmünk egyik legfontosabb mozzanatát örökíti meg: a kereszténység felvételét, amint Szent István éppen felajánlja az ország és a nemzet egységét szimbolizáló Szent Koronát Szűz Máriának. A zászló alján latin nyelvű felirat: S. Stephan Rex Ungar. A templom a Tiszán át függőhídon közelíthető meg.

1882-ben nyílt magyar nyelvű elemi iskolája. 2002 szeptemberében közel nyolcvanévnyi kihagyás után újjáéledt a magyar tannyelvű oktatás. Az önálló iskolaépület lakhatóvá tétele a magyarországi Egymásért Alapítvány és a helyi szervezők érdeme volt, az anyanyelvű oktatás közösségi igényének feléledése a helyi római katolikus egyház, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tevékenységének hozadéka. 2003-ban az első osztályban 11, a második osztályban pedig 13 kisdiák tanult. 2005-ben már összesen 36 óvodással és 34 iskolással foglalkoztak a településen. Örömteli, hogy az iskola megnyitása óta minden évben új osztály indul.

Sok külföldi turista Kőrösmezőről indul a Hoverla megmászására. Ezek többségében a szomszédos országokból érkeznek ide – Szlovákiából, Romániából, Lengyelországból és Oroszországból –, de tekintélyes a magyar, német, cseh és holland látogatók száma is. A majdnem fél évig megmaradó hótakaró kitűnő alkalmat ad a téli sportok szerelmeseinek. A legnépszerűbb turistatelepek az Edelvejsz és a Moldova, valamint a Drahobrat síparadicsom. A település gazdaságát fafeldolgozó vállalatok, továbbá egy könnyű- és egy élelmiszeripari üzem alkotja. Számos magánvállalkozás van, melyek a környező vidéken bőséggel termő áfonya, málna, szeder, gomba és mogyoró begyűjtésével és értékesítésével foglalkozik. A település híres a faépítményeiről, népművészetéről. Lakosai jól bánnak a fával, bőrrel, gyapjúval, jellemzőek a hucul szőttesek és kivarrottak. Az idelátogatók megkóstolhatják a jellegzetes hucul nemzeti konyhát: az ételek legtöbbje juhtejből és kukoricalisztből készül. A turistáknak néhány XVII. és XVIII. században épített faépületben múzeumot nyitottak.

–halász–