Kell a szőlő?

Lassan növekedésnek indult Kárpátalján a szőlőültetvények területe, a különböző gazdasági szabályozók miatt azonban egyelőre nem egészen világos, valójában mennyi szőlőre volna szüksége a piacnak, s milyen célra.

Tény, hogy miután tavaly ismét nőtt a szőlőültetvények területe Kárpátalján, az utóbbi évek hasonlóan kedvező mutatói alapján most már bizton állíthatjuk, hogy a szőlő ismét kezd divatossá válni a helyi gazdálkodók körében. Az Ukrdiproszad ungvári részlegének adatai szerint 2005-höz képest az elmúlt évben háromszorosára nőtt a szőlőültetvények megtervezésére vonatkozó felkérések száma a cégnél, amely segítséget ajánl az ültetvények kialakításához nyújtott úgynevezett "egyszázalékos" állami támogatás igényléséhez is. Ez a felfokozott érdeklődés pedig előrevetíti, hogy várhatóan idén is gyarapodnak majd a szőlők.

A sajtóban ennek ellenére továbbra is rendszeresen cikkeznek arról, hogy a megyében még mindig kevés a szőlőültetvény, hiányoznak az új telepítések. A vészjelzéseknek van is némi alapja, ha figyelembe vesszük, hogy egyes szakértők szerint tavaly a szőlőültetvények több mint egyharmada 30 évnél idősebb volt. A mintegy 4500 hektárnyi ültetvényből mindössze körülbelül 600 hektárnyi az új, azaz öt évnél fiatalabb telepítésű, amit meglehetősen kevésnek tartanak, s további bővítéseket szorgalmaznak.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a csekély, bár egyáltalán nem megvetendő állami támogatáson kívül gazdaságilag mi ösztönözheti még a szőlőültetvények gyarapítását. A csemegeszőlők termesztésének mifelénk az elmúlt évszázadban nem volt igazán komoly hagyománya, így elviekben nem maradna más, mint a borászat fejlesztése, ám az adottságok ezen a téren sem ideálisak jelenleg. Így például a szovjet éra örökségeként meglehetősen kétes értékű a szőlőültetvények minőségi összetétele: egyes becslések szerint a parcellák több mint hetven százalékát a magántermő fajták foglalják el.

Nem túl biztató a jogszabályi háttér sem, mely jelenlegi formájában egyértelműen a valaha volt helyi termesztési és borászati struktúrák felélesztése ellen dolgozik. A borkészítésre és palackozásra kiszabott magas illetékek a vidékünkön csak néhány éve megtelepedett nagyvállalatoknak kedveznek, míg a kisebb pincészetek, agrárvállalatok fokozatosan teljesen kiszorulnak a piacról.

Aligha növeli a szőlőültetők lelkesedését, hogy a ma elsősorban külföldi, mindenekelőtt orosz piacra dolgozó "nagyok" igen jelentős mértékben hozott, azaz a megye határain túl termett szőlőből, egyéb alapanyagból dolgoznak, ami szintén gátolja a termelők számára kedvező szőlőárak kialakulását. Ugyancsak fontos volna, ha mielőbb sikerülne Ukrajnában egy európai mintát követő szabályozással egyszer s mindenkorra előnyben részesíteni a minőségi borkészítést a jelenlegi "címkeorientált" nagyüzemi palackozással szemben. Végül nyilvánvaló, hogy a jogszabályi környezet állandósága már önmagában kedvező hatású lehet egy olyan hosszú távú és lassan megtérülő befektetési formánál, mint amilyen a szőlészet.

A fentiek ellenére a szakértők szerint a legfontosabb a jelenlegi helyzetben mégis a modern szőlőtermesztési technológiák meghonosítása, új európai szőlőfajták telepítése, az ültetvények területének folyamatos növelése volna. Nem minden alapot nélkülöző érvelésük értelmében a dimbes-dombos kárpátaljai vidéken, amely a síkvidéki részektől eltekintve szinte teljesen alkalmatlan gabona- és zöldségfélék termesztésére, sok mezőgazdaságból élő ember megmentője csakis a szőlő lehet; annál is inkább, mivel a klimatikus viszonyok ugyancsak kedveznek a termesztésének, különösen a globális felmelegedés közepette. (Kárpátalja/lol.org.ua)