2007. november 2.

Lukács 19,1-10

Az evangélium a vámosok gazdag vezetőjéről, Zakeusról szól, akiről leveszi az Úr egy elhibázott élet terhét, mivel ez a vámos hajlandó minden tartozását rendezni.

Zakeus látni akarja a csodálatos embert, akiről a hírek szólnak, de a követésére még nem gondol. Útfélre áll, útszéli fára mászik és néz. Ettől a nézéstől, amelyet a kíváncsiság vezet, Zakeus még nem változott volna meg, úgy élt volna tovább, mint azelőtt. De Jézus is ránézett.

Isten mindent szeret, amit alkotott. De Ő egyben a megbocsátás Istene is. Türelemmel nézi az emberek vétkeit, szelíden dorgálja a tévelygőket, gyengéden inti őket bűneikért, de lelkükre köti, hogy forduljanak el a gonosztól.

Istennek ez a magatartása Jézusban mutatkozik meg. Az emberek talán morognak is, hogy Zakeust tekintetre méltatja, sőt házába megy. De Jézust nem befolyásolja az emberek kicsinyeskedése: Zakeusnak és háznépének az üdvösséget ígéri.

De még tovább megy. Ami itt történik, az nem egy kivétel, egyedi jelenség. Jézus általánosít, és mint alapelvet állítja fel: "Az Emberfia azért jött, hogy keresse, ami elveszett, és megmentse azt." Isten Jézusban az elveszett nyomába megy, hogy megkeresse és megmentse.

Ez az isteni szeretet és irgalom kiárad a közösségekre és népekre is. "Nem bocsátom rátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én - ezt mondja az Úr -, nem haragszom mindörökké." (Jer 3,12). A zsidó népet arra akarja bátorítani, hogy jöjjön hozzá. Ha megtérnek bűnös útjukról, nem esnek ítélet alá. A bűnös népnek rossz volt a lelkiismerete, ezért félt Istentől.

Lényegében ez történik minden emberrel, akinek lelkiismeret-furdalása van bűnei miatt.

Jézus magatartásában felismerheti mindenki: egyének, családok, közösségek, népek Istennek az emberek iránti irgalmas szeretetét.

Bohán Béla