Gyógyítás szeretettel

Munkács: Keresztény Egészségügyi Központ

A munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ immár néhány hét híján nyolc éve fogadja betegeit. A Lukács Szövetség elnevezésű amerikai keresztény orvosi szervezet és kárpátaljai református orvosok egy csoportjának kezdeményezése példaértékűnek bizonyult az egész régióban, s mára szinte nélkülözhetetlenné vált.

A központ a nyugalom, a hozzáértés és a tisztaság biztonságot nyújtó légkörével fogadja a belépőt. Az emberek többsége előzetes időpont-egyeztetés nyomán érkezik ide, ezért nincs tumultus, nincs felesleges várakozás. Itt minden egy precíziós gépezet pontosságával működik, ami önmagában is meglepő az állami egészségügyben tapasztaltak után. A recepciós pultnál akár magyarul, akár ukránul szólal meg az ember, pillanatokon belül megkapja a szükséges felvilágosítást, s máris jöhet a kivizsgálás és a gyógyítás. Az orvosok és az ápolók a laikusok számára is érzékelhetően értik a dolgukat, s teszik mindezt a hasonló helyzetben oly sokszor hiányolt empátiával. Mindehhez helyi viszonylatban modern berendezések és felszerelések társulnak, amelyek a pontos diagnosztikát hivatottak szolgálni, s önmagukban is a mielőbbi gyógyulás ígéretét hordozzák.

Amíg a folyosón várakozunk, van alkalmunk megtapasztalni, hogy az arcok itt a gondok, fájdalmak ellenére valahogy kisimultabbak, nyugodtabbak, az embert óhatatlanul eltölti az optimizmus, hinni kezdi, hogy a problémák mégiscsak megoldhatók. Sorra járjuk a diagnosztika különböző stációit a vérvételtől kezdve az ultrahangos vizsgálaton át egészen a gyomortükrözésig. Mindez gyorsan és pontosan történik, a leletek bekerülnek a számítógépes nyilvántartásba, a beteg pedig mindenről nyomtatott, átlátható, lehetőség szerint közérthetően megfogalmazott kimutatást kap.

Azután következik a szakorvos, aki a diagnózist felállítani hivatott. Az embernek jólesik, ha az anyanyelvén adhatja elő, mi a panasza, hol fáj. Amikor dr. Vackó László belgyógyász, az intézmény alapítóinak egyike leteszi a sztetoszkópot, s felírja a kezelést, a beteg újságíróvá alakul át, s előveszi a diktafont, hogy a központ életéről faggassa az orvost.

"2000. július 14-én fogadtuk az első látogatónkat, s ma több mint 73 ezer először regisztrált betegnél tartunk - mondja a doktor. - Ez azt jelenti, hogy majdnem 74 ezren legalább egyszer felkeresték már a központunkat. De a zömük nem egyszer jött el, hanem akár 10-20-szor is az évek során. Idővel megszületett a munkácsi központ tiszaújlaki leányintézménye is. Azon a területen, a Beregszászi és a Nagyszőlősi járás találkozásánál nagy számban, egy tömbben él a magyarság, s annak idején nemigen volt lehetőségük magyarul beszélni az orvosukkal. Ezért határoztuk el, hogy ott is rendelőt nyitunk, s ezt a döntésünket nem bántuk meg. Sokan csak azért keresnek fel ott minket, hogy kibeszélhessék magukat, hogy magyar nyelven mondhassák el panaszaikat."

Természetesen feltettük a kérdést, nem tervezik-e újabb központok nyitását, például Beregszászban vagy Ungváron, hiszen egyértelmű, hogy ezekkel együtt is több volna a páciensük, mint ahányat el tudnának látni. Mint megtudtuk, a beregszászi központ létrehozásának lehetőségével is foglalkoztak, ám annak idején éppen azért döntöttek Tiszaújlak mellett, mert úgy érezték, azon a tájon nagyobb szükség van pillanatnyilag az anyanyelvű orvosi ellátásra. "Továbbra is hívogatnak minket Beregszászra és Ungvárra, de egyelőre nem tervezzük újabb rendelők kialakítását - teszi hozzá Vackó László. Ennek persze nemcsak anyagi okai vannak, bár kétségtelen, hogy anyagilag sem állunk készen egy ilyen lépésre. Sokkal nagyobb gondot jelent a "káderkérdés". Hovatovább ott tartunk, hogy nem tudunk találni megfelelő számban magyar ajkú orvosokat. Az idősebbek nyugdíjba vonultak, a középgeneráció kivándorolt Magyarországra, s a most végzett fiatalok is külföldre kacsingatnak. Ettől eltekintve sem egyszerű egy-egy ilyen intézmény létrehozása. Kétezerben szinte magunk sem hittük, hogy megteremthetők a szükséges feltételeket, s a fenntartása sem könnyű egy ekkora központnak."

A központ önfenntartó, a látogatóknak itt meg kell téríteni a vizsgálatok költségét. A díjak azonban meglepően alacsonyak, különösen, ha figyelembe vesszük az elmúlt hónapok jelentős pénzromlását. Egy idős nénike, akinek a nyugdíjából adott esetben egy 10-20 hrivnyás rendkívüli kiadás is érvágást jelenthet, mosolyogva jegyezte meg a pénztár előtt: ennyit az "állami" doktornak is a zsebébe kell dugnia, ha rákényszerül a vizitre. "Éppen hogy önfenntartóak vagyunk a jelenlegi díjszabások mellett - magyarázza Vackó doktor. Bevételeinkből nem keletkezik profit. Úgy kalkuláltuk az árainkat, hogy azok mindenki, még egy nyugdíjas számára is elérhetők legyenek. Éppen annyi pénzt kérünk el a betegeinktől, amennyiből fedezni tudjuk kiadásainkat, amelyek ugyancsak tetemesek. Hozzátenném: több mint két éve nem emeltünk árat. Az is tény, hogy várhatóan nem bírjuk már sokáig ilyen árak mellett, mert megesz minket az infláció, s nem fogjuk tudni fenntartani az intézményt. Azt kell mérlegelnünk ilyenkor, hogy mi a jobb: bezárni a központot, vagy emelni valamelyest a díjakon, s változatlan színvonalon nyújtani tovább a szolgáltatásainkat."

A központban azért a problémák ellenére sem felejtettek el álmodni. Most éppen egy modernebb, a kor színvonalának megfelelő ultrahangkészülék beszerzésén dolgoznak, hiszen azt szeretnék, ha változatlan minőségű szolgáltatást tudnának nyújtani a hozzájuk fordulóknak a jövőben is. "Nem szeretnénk veszíteni a miliőből sem, ne kelljen szorongania senkinek, amikor belép ide. Azt szeretnénk, hogy már a recepciónál mosolygó arcokat lásson mindenki, s megnyugvást találjon ebben a központban" - mondja végezetül vendéglátónk.

szcs