Százezer magyar szavazat

Vajdaság: Elmaradt az extra szavazási kedv

2008. május 16., 10:00 , 383. szám

A demokratikus erők szerezték a legtöbb szavazatot a vasárnapi szerbiai parlamenti választáson, de egyelőre az ellentábor, a radikálisok és nacionalisták tárgyalnak a kormányalakításról. Minden korábbi alkalmat felülmúlóan jól szerepeltek a Magyar Koalícióban egyesült vajdasági magyar pártok, eredményeik sokakban mégis némi hiányérzetet keltenek.

A még nem végleges eredmények szerint a Demokrata Párt köré szerveződött és Boris Tadic államfő vezette, Az Európai Szerbiáért nevű pártszövetség a szavazatok 38,75 százalékát szerezte meg. Ez valószínűleg 102 helyet jelent majd számára a 250 tagú parlamentben. Második a Szerb Radikális párt a szavazatok 29,22 százalékával, s feltehetően 77 mandátummal. Harmadik a Tadic volt szövetségese, Vojislav Kostunica vezette pártszövetség 11,34 százalékkal, s várhatóan 30 parlamenti képviselővel. Őket a szerb szocialisták köré szerveződött hármas pártkoalíció követi 7,57 százalékkal és 20 mandátummal. A szerb pártok közül ötödikként bejutottak még a parlamentbe a liberálisok - 5,3 százalék és 14 képviselő.

A nemzetiségek képviselői közül ezúttal három párt, illetve pártszövetség jut be a parlamentbe: a három párt alkotta Magyar Koalíció (1,86 százalék és 4, jó esetben 5 képviselő, szemben az eddigi hárommal), a Bosnyák Lista az Európai Szerbiáért nevezetű párttömörülés (0,92 százalék és 2 képviselő), valamint a dél-szerbiai presevói völgyben élő albánok pártja (0,39 százalék és 1 képviselő).

Ezeknek a még nem végleges adatoknak az ismeretében Vojislav Kostunica volt szerb miniszterelnök és Tomislav Nikolic, a radikálisok vezetője elkezdte a tárgyalást egy esetleges kormányalakításról. Kostunica Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS) szóvivője szerint a megbeszéléseket még folytatják, s lesznek tárgyalások a Szerbiai Szocialista Párt vezette hármas pártkoalícióval és a Bosnyák Lista az Európai Szandzsákért nevű tömörüléssel is, amelynek meghatározó ereje a DSS-hez közel álló, Sulejman Ugljanin vezette Demokratikus Akciópárt.

Az általában jó előrejelzéseiről ismert CeSID (Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért) becslése szerint ez a négy párt, illetve pártszövetség 129 helyet szerez a 250 tagú belgrádi parlamentben. Az máris biztosnak tűnik, hogy ezúttal a Slobodan Milosevic örökségétől szabadulni akaró szocialisták alkotják majd a mérleg nyelvét. Ők azt a lehetőséget sem zárták ki teljesen a választás előtt, hogy egy demokrata vezetésű kormányt támogassanak, de világossá tették, hogy a radikálisokhoz és a szerbiai demokratákhoz érzik közelebb magukat.

Ami a három párt alkotta Magyar Koalíció szereplését illeti, azt Pásztor István listavezető, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kielégítőnek nevezte annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb célt - az abszolút többség megszerzését a szabadkai helyhatóságban - nem sikerült elérni.

"Jelentős különbségek vannak az egyes listákra leadott szavazatok tekintetében. Az látható ebben a pillanatban, hogy az országos lista vonatkozásában kevesebb szavazatot kaptunk, mint a tartományi lista és az önkormányzati listák vonatkozásában" - értékelt Pásztor. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy látja, ez valószínű azért van, mert a szavazópolgárok a Demokrata Pártban látták a radikális veszély megállításának alternatíváját, és ezért oda csoportosították a szavazataikat.

Szabadkán, Csókán és Adán a magyar pártok összefogásáé lesz a második legnagyobb képviselői csoport. Topolyán és Magyarkanizsán abszolút többséghez jutottak, Zentán, Kishegyesen és Óbecsén pedig övék a legnagyobb frakció.

A vajdasági parlamentben, ahol eddig 12 magyar pártokat képviselő volt, egyelőre 6 biztos helye van a koalíciónak, ám ott a mandátumoknak csak a feléről, hatvanról született meg a döntés vasárnap, a listás szavazás alapján. Hatvan további hely sorsa május 25-én dől el az egyéni jelöltek párharcában, s abban a versenyben még 26, azaz minden induló magyar szerepel.

Több magyar is bekerülhetett volna a törvényhozásba, írták le sokan ezekben a napokban, de elemzők szerint a vajdasági magyar szavazók szemlátomást azt tartották szem előtt a köztársasági parlamenti választások vonatkozásában, "hogy az EU vagy Koszovó, hogy háború vagy béke, hogy fehér vagy fekete". A magyarok megijedtek a radikális veszélytől - vélekedik a VMDK vezetője. A VMDP-ben úgy vélik, hogy az ottani magyar sajtó egy része különböző megfontolásból már évek óta a Demokrata Pártot favorizálja a magyar összefogással szemben, és félretájékoztatja a magyar választókat. Mint látható, az okok és a magyarázatok ugyancsak különfélék.

A nem végleges adatok szerint a közösen induló vajdasági magyar pártokra valamivel több, mint százezren szavaztak, ami nagyságrendileg megfelel annak az eredménynek, amelyet a helyi magyarság a januári szerbiai elnökválasztás alkalmával ért el. A háromszázezresre becsült vajdasági magyarság esetében százezer magyar szavazat megszerzése kielégítő eredménynek mondható, sokan azonban ennél is jobb eredményt vártak. Hittek abban, hogy a magyar pártok összefogásának az elnökválasztás alkalmával megtapasztalt öröme és eredményessége az országosan mintegy 62 százalékos átlagnál is magasabb részvételi arányra ösztökéli majd a magyarokat. Az extra szavazási kedv azonban elmaradt a különösen aktív kampány ellenére is, amelybe pedig az utolsó napokban még maga Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is bekapcsolódott. (Kárpátalja/MTI/vajdasagma.info)