Kevés a gomba, kevés a vevő...
Gombaárusok az út mentén
A Beregszász-Munkács főútvonalon közlekedő autósok a guti letérő környékén immár hosszú évek óta találkozhatnak a szerencsére még mindig jelentős kiterjedésű erdőben megtermett ehető gombákat eladni igyekvő helybeli árusokkal, akik mikor hosszabb, mikor rövidebb ideig kénytelenek ácsorogni az út mentén, várva a jó szerencsét, pontosabban: a reménybeli vevőket. De milyen is az idei gombatermés, mennyire kelendő ez a portéka, s mennyiben segíthet be az így szerzett jövedelem a családok fenntartásába? Erről beszélgettem el a minap néhány árussal az utat mindkét oldalról pompás, zöldellő keretbe fogó erdő fáinak az árnyékában...
- Mint látja, most galamb-, őzlábú, illetve tinórugombát árulunk - mutat a portékájára Ircsák Júlia guti lakos. - Galambgombából van a legtöbb. És hogy honnan tudjuk, melyik a jó gomba? Hát egyrészt az útszélen felállított figyelmeztető tábláról is le lehet olvasni, másrészt pedig a szüleinktől is sokat tanultunk, miként különböztethetjük meg egymástól az ehető meg a mérgező fajtákat.
- Korábban, még a régi rendszerben a kolhozi építőbrigádban dolgoztam, de most már nincs kolhoz, nincs munka, pedig sok gyerek van otthon, így a gombaeladásból próbálunk úgy-ahogy megélni - magyarázza az ugyancsak roma Ircsák Gyula. - Már több mint tíz éve foglalkozunk ezzel. Mindennap, még vasárnap is, hajnali négykor már az erdőt járjuk, s reggel hozzuk is ki ide, az útszélre a friss gombát. Igaz, amúgy sem tudnánk tárolni, mert nincs hűtőnk, így amit nem tudunk eladni, azt magunk esszük meg. A gombaszezonban jóformán ezen élünk... Ha kapunk egy kis pénzt a gomba után, azon csak a legfontosabb élelmiszereket tudjuk beszerezni, elsősorban a kenyeret, de ruhára már nem jut belőle, félretenni meg pláne nem tudunk a pénzből. Kevés a vevő. Hét-nyolc éve volt a legjobb a forgalom, de azóta egyre kevesebb gombát vásárolnak az emberek...
Ami pedig az árakat illeti, mint megtudom, a tinóru a legdrágább, amiből még kevés van az erdőn (ősszel jön el igazából a szezonja): 25 hrivnyáért kínálják eladásra kilóját; míg a legolcsóbb galambgombát öt hrivnyáért vesztegetik, két-három kilót is adnak belőle, csak vegyék meg. Az őzlábú gombából pedig tíz hrivnyába kerül egy kilónyi csemege. És hogy szóljunk pár szót a gombázás kellemetlen kísérőjelenségeiről is, beszélgetőtársam tájékoztatása szerint rengeteg a szúnyog, és sok kullancs is leselkedik az áldozatára, így hazatérve olykor öt-hat vérszívót is le kell szedniük magukról.
Amúgy viszont elgondolkodtató, hogy egyesek, akik korábban kolhozi munkából éltek, mennyire elveszettnek érzik magukat a jelenlegi, új helyzetben, pedig találkoztam én már olyan, ugyancsak roma kőművessel is, aki kisvállalkozóként kőművescsapatot toborzott, és az interneten hirdeti magát. De ez már egy másik írás témája lehetne...
Lajos Mihály
