A Singer mint státusszimbólum

Varrógépért Szibériába

Minden házi- és gyári munkát megkönnyítő találmányok legmeglepőbbike a varrógép volt, mely zseniálisan ötvöz többféle technikai megoldást a kézi munka megkönnyítése érdekében. Isaac Merrit Singer (1811-1875) ezen a területen ért el áttörést, méghozzá olyan léptékűt, hogy annak hatását még ma is érzékelhetjük.

A XVIII. század végétől kísérleteztek a varrás gépesítésével, de az első valóban sikeres gépet csak az 1840-es években sikerült létrehoznia az amerikai Elias Howe mérnöknek. Ezzel lehetővé vált a háztartási célú varrógépek kialakítása.

Singer feltűnésével új kor kezdődött a varrógépek történetében. A Singer előtti gépek mindkét kezet lefoglalták, a ballal vezette a varrónő az anyagot, a jobbal pedig a hajtást végezte. Singer kitalált egy olyan mechanizmust, ahol az ember a lábával hajtotta a gépet, felszabadítva a jobb kezet, miáltal a munkára koncentrálhatott a dolgozó. Legalább ennyire fontos volt, hogy a találmány alapján megkezdődött a gépek sorozatgyártása.

A XIX. század statisztikái szerint a legnagyobb mennyiségben a házi használatra készített gépek fogytak a piacon. A Singer Company tovább segítette a gépek terjedését Amerikában, majd Európában is azzal, hogy hitelbe lehetett náluk vásárolni, azaz a vevő egy kisebb heti vagy havi befizetéssel törlesztette a gép értékét. Az ötlet - amely egyébként a kereskedelem egészének fejlődését tekintve is óriási hatású volt - már a kezdetektől elnyerte a vevőközönség tetszését, és így a gépek rohamosan terjedtek. Tovább növelték a népszerűséget a hamarosan sok városban megjelenő képviseletek, amelyek a javítás, pótalkatrészek és egyéb felszerelések beszerzése szempontjából jelentettek komoly előrelépést. A későbbiekben olyan konstrukciók is megjelentek, melyek révén a vevő kedvezményesen cserélhette le elavultabb modelljét a legújabbra.

A rendszer annyira sikeresnek bizonyult, hogy hét évvel az üzlet megkezdése után, 1867-ben, évi 21 ezerről 42 ezerre nőtt az eladott gépek száma. Négy évvel később, 1871-ben már 181600 gépet szereltek össze a cég gyáraiban.

Rövidesen a cég kiterjesztette karjait a világ minden tájára. Kínában, Tibetben, de még a sarkkörön élő magányos pásztoroknak is elérhetővé vált a hitelre vásárolható varrógép, ugyanolyan feltételekkel, mint a Párizsban, Londonban vagy New Yorkban élő asszonynak. A Singer cég nem ismert határokat, 1928 körül már több mint 8000 kirendeltséget tartott fenn szerte a világon. Amerikában még erdeje is volt, ahonnan a dobozoláshoz szükséges fát termelte ki, ugyanis a Singer gépek jellegzetessége volt, hogy a saját dobozuk alkotta a gép állványát.

Kárpátalján a Singer sikertörténete a XIX. század végén kezdődött, ekkor terjedtek el tömegesen a vidék háztartásaiban a lábbal hajtós varrógépek. Néhány éven belül, a XX. század elején, már nem csupán a középosztálybeli városi családok háztartásának volt elengedhetetlen kelléke a varró gépezet, hanem eljutott a falvakba is a Singer. Egy ügyes kezű asszony kedvéért egy tehén árát is megadták a hőn áhított gépezetért, hiszen azon az egész település számára varrhattak ruhát. A varrnivaló, a megrendelés pedig egyre több volt annak függvényében, ahogy a hagyományos paraszti viseletet fokozatosan felváltotta a polgári ruházat.

Az igényesen megtervezett és kivitelezett varrógép fénykorában több volt egyszerű mchanizmusnál - a remekbe szabott öntöttvas állványzat, a fényesre politúrozott fafelületek révén a készülék gyakorlatilag a bútorzat részévé vált a kispolgári háztartásokban. Hiába múltak az évtizedek, a Singerek nem veszítették el rangjukat és értéküket; még a szovjet éra kevésbé vidám évtizedeiben sem, amikor pedig burzsoá termelőeszköznek nyilváníttatott.

Idős emberek mesélik, hogy amikor a második világháborúban a szovjet csapatokkal bevonuló NKVD-ügynököknek a ruszin falvakban is fel kellett mutatniuk a megfelelő számú "bűnöst", akiket malenykij robotra küldhetnek a Gulágra, sokakat azzal az indoklással hurcoltak el otthonukból, hogy Singer varrógéppel rendelkeztek, amelyet termelőeszköznek nyilvánítottak, tulajdonosuk tehát kizsákmányolónak minősült.

Csupán néhány évtizeddel később, az olcsó villanymeghajtású "szocialistatáborbeli" varrógépek elterjedésével, illetve az otthoni varrást feleslegessé tevő tömegtermelés térnyerésével szorultak a háttérbe a Singerek. Ennek ellenére még napjainkban is jó néhányan élnek közöttünk olyanok, akiknek a pelenkáit és az esküvői öltönyét is Singer varrógépen varrták.

A végső csapást a huszadik század nyolcvanas-kilencvenes éveinek fordulóján bekövetkezett rendszerváltás mérte a lábbal hajtós varrógépekre, amennyiben megjelentek a régióban a legkülönfélébb indíttatású "ócskások", régiségkereskedők és szélhámosok, akik a háztartásban felhalmozódott sok egyéb kacattal, a hagyományőrzés szempontjából értékes tárggyal együtt a varrógépekre is szemet vetettek. A rendszerváltást kísérő gazdasági válságban megszorult emberek, akik sokszor a birtokukban lévő tárgyak valós értékét sem ismerték, kilátástalan helyzetükben legtöbbször fillérekért váltak meg kevéske értéküktől, így varrógépeiktől is. Ezek a gépek az esetek többségében helyi és magyarországi gyűjtőknél landoltak, de az sem volt ritka, hogy fémhulladékként értékesítették azokat. Mára nagyot fordult a világ, felismertük a Singerek értékét és szépségét, ám mostanra, nem egészen két évtized alatt, muzeális értékké váltak, amelyet megszerezni még drága pénzért is szinte lehetetlen.

pszv