A templom tornyából géppuskáztak a csehek
Mezőkaszony a cseh megszállás idején
Mezőkaszony a Tóháti térség központja, szolgabírói járási székhely volt, s az maradt Kárpátalja Csehszlovákiához csatolása korszakában is. Közigazgatásilag ide tartoztak a környező települések, valamint a távolabbi Barkaszó, Bátyú, Gut, Nagydobrony, Kisdobrony, Szernye. A csehszlovák érában az itt élő vállalkozók lendítették fel Mezőkaszony gazdasági és művelődési életét. 1936-ban a környéken elsőként itt nyílt mozgóképszínház. Róth Mór hengermalom-tulajdonos jóvoltából a mezőváros elektromos közvilágítást kapott. Rajta kívül Klein Béla nyomdász, Klein Menyhért földbirtokos, Klein Mihály vaskereskedő, Horthy Sándor bankigazgató nevét jegyezte fel a krónika.
A román csapatok 1919 júliusában adták át helyüket a csehszlovák hatóságoknak. A "cseh időben" többpártrendszer és viszonylagos demokrácia volt, háromnyelvűek voltak a hivatalos nyomtatványok (cseh, ruszin és magyar), szabadon lehetett magyarul tanulni. A Masaryk vezette Csehszlovákia szabad mozgásteret engedélyezett a különböző pártoknak, melyek között több magyar párt is volt. Talán kevesen tudják, de Ivan Turjanica, a későbbi Zakarpatszka Ukrajina Néptanácsának elnöke ebben az időben kéményseprő-segédként dolgozott Mezőkaszonyban.
Mezőkaszonyban a csehszlovák korszakban több bank működött, többek között egy mezőgazdasági. Virágzott a kereskedelem. Csakúgy, mint a korábbi évszázadokban, a kaszonyi hegy lankáin intenzív szőlészet-borászat folyt, az itt termett szőlőt a prágai üzletekben és piacokon értékesítették, a borokat pedig az ottani borkereskedésekben értékesítették és az éttermekben is közkedveltek voltak, annak ellenére, hogy a csehek inkább sörivók voltak. Tucatnyi kisebb-nagyobb magántulajdonú vegyesbolt működött a községben, ezeken kívül voltak hentes- és mészárosboltok, cipő- és ruhabolt, illatszerbolt, fa- és vaskereskedés, cukrászda. Egyazon épületben talált helyet a nyomda, a könyv-, papír- és írószerkereskedés. A Klein Béla tulajdonát képező nyomda ellátta Mezőkaszony egész vonzáskörzetét. Szabók, cipészek, kádárok, asztalosok, kovácsok, fodrászok, kerékgyártók és más mesteremberek hada kínálta áruját, illetve szolgáltatásait. Mind az átutazók, mind a helybeliek egy nagyobb kocsma-vendéglőben szállhatta
k meg, csillapíthatták éhüket és olthatták szomjukat. A kisebb kocsmákból és hatósági engedéllyel működő borkimérésekből is volt bőven. A 30-40-es években Rózsa István és Bozsányi Árpád prímások vezetésével két cigányzenekar gondoskodott a mulatós hangulatról.
A csehszlovák korszakban megmaradt a korábbi oktatási rendszer – hat osztályos elemi és nyolc osztályos általános iskolák működtek. Egy cseh iskolát is létrehoztak, melybe főleg a betelepülő cseh hivatalnokok és csendőrök gyerekei jártak, de a helyi magyarok között is akadt olyan, aki oda járatta a gyermekét.
1938. szeptember elejétől november 14-ig Mezőkaszonynál összecsapásokra került sor a magyar Rongyos Gárda (melyhez helyi önkéntesek is csatlakoztak) és a csehszlovák hadsereg között. Kárpátalján, így többek között Mezőkaszonyban a csehszlovák hadsereg vasbeton erődítményrendszereket épített. A település környékén az akkori csehszlovák–magyar határ közelében, valamint a kaszonyi és a zápszonyi hegyek közötti szakaszon építettek bunkereket, a településen található, rejtőzésre alkalmas deszkakerítéseket pedig tankokkal taposták le, aminek magam is szemtanúja voltam – emlékezik vissza viharos gyermekéveire Petneházy István. A gárdások a szellőzőnyílásokon kézigránátokat dobtak a bunkerekbe, ahonnan a csehszlovák katonák golyószóróval lőtték őket és a falut. Akkoriban, hétéves korában a tanítás is szünetelt, éjszakára pedig párnákkal, dunyhákkal rakták be az ablakokat, mert azt mondták nekik, hogy azokon keresztül nem jut át a golyó. A református templom tornyának négy ablakába egy-egy darab golyószórót állítottak és azokkal össztűz alatt tartották a települést és a vidéket. A sötétedés beálltát követően minden mozgó tárgyban rongyosgárdásokat véltek felfedezni, s ezért összevissza tüzeltek. A mezőkaszonyi római katolikus templom falán a kb. tíz éve elvégzett nagyjavításig szembetűnőek voltak az akkori géppuskasorozatok által ütött lyukak. "A cseh katonák a mezőkaszonyi lakosokból kb. 20 túszt ejtettek, többek között édesapámat, Petneházy Gyula református lelkészt, akit 1938. október 30-án tartóztattak le, több hétig túszként tartottak" – idézi fel a család által átélteket. Ezzel próbálták rábírni a Rongyos Gárda osztagait, hagyjanak fel az ellenállással, különben jelentős számban esik áldozatul a helyi lakosság. 1938. október végén egy napon kidobolták a faluban, hogy mindenki hagyja el Mezőkaszonyt északi irányban, mert nem zárható ki, hogy ágyúkkal fogják lőni a községet (ami szerencsére nem történt meg). "Emlékszem, hogy Beregsomba, Zápszonyba menekültünk, bár voltak olyanok is, akik a tiltás ellenére otthon maradtak. Egy hét múlva Zápszonyban ért bennünket a hír, hogy 1938. november 2-án Magyarország és Csehszlovákia vitájában Bécsben döntés született, melynek értelmében a vidéket visszacsatolják Magyarországhoz. Azonnal hazatértünk, és mivel sem cseh katonaságot, sem határőröket nem találtunk már ott, – egy szombati napon sokan kitűzték házaikra a magyar trikolórt, mellükre a kokárdát. Aztán vasárnap reggel futótűzként terjedt a legújabb hír: a magyarok helyett a csehek jönnek vissza. Gyorsan leszedtük a lobogókat és a kokárdákat, és újabb tömeges menekülés várt ránk, ezúttal az elárvult határon át Barabásba, Vámosatyába. Végül aztán, 1938. november 16-án, egy szerdai napon nagy örömünkre bevonultak Mezőkaszonyba a magyar katonák, akiket virágesővel fogadott a lakosság, és itt is maradtak 1944. október 28-áig, vagyis a következő "felszabadításunkig" – mondja az eseményeket személyesen is átélt Petneházy István.
Baráth József
