Siker volt a II. Stalker Fesztivál

2010. május 14., 10:00 , 487. szám

Osztrovszkij Vihar című drámájával vasárnap véget ért a II. Stalker Fesztivál a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

A beregszászi színházi fesztivál hat napja alatt a helyi közönség összesen nyolc produkciót láthatott. Egyaránt találhatott ízlésének megfelelő programot az egészen fiatal és a meglett színházrajongó, a zenés előadásokat kedvelő és a kísérleti színház iránt érdeklődő. Sőt! Ezúttal még ukrán nyelvű előadásnak is tapsolhatott a nagyérdemű.

A nézőszámból ítélve a legnépszerűbb előadásoknak a debreceni Csokonai Színház két produkciója bizonyult: Medvegyev Fodrásznőjére pótszékeket kellett beállítani szombaton este, a másnapi záró előadáson, a Viharon pedig még a széksorok elé helyezett puha batyukon is ültek ifjabb nézők. A felfokozott érdeklődés már csak azért is érthető volt, hiszen mindkét nagysikerű produkcióban elsősorban a beregszászi társulat művészeit láthatta viszont a közönség.

Kicsit más volt ezen a héten maga a színház is. Túl azon, hogy a fesztivál kezdetére sikerült befejezni a részleges belső felújítást, az előteret az elmúlt évek sikeres előadásait idéző relikviák díszítették, egy kivetítő segítségével pedig olyan, immár történelminek mondható felvételeket láthattunk az előadás kezdetére várva, amelyeken a másfél évtizeddel ezelőtt még kezdő színészek és színházi emberek saját kezűleg dolgoztak az akkor még lepusztult, színháznak kinevezett épület tatarozásán.

"Úgy gondolom, a fellépő művészek és a nézők is meg lehettek elégedve - összegezte a fesztivállal kapcsolatos benyomásait Balázsi József színházigazgató. - Sokat dolgoztunk ezekben a napokban, s úgy tűnik, nem hiába. A nézők láthatóan igénylik a fesztivált, a lehetőséget, hogy a hétköznapinál több színházi élményben legyen részük, s hogy a beregszászi társulat mellett más teátrumok előadásait is módjukban álljon megtekinteni anélkül, hogy kimozdulnának a városból. Úgy gondolom tehát, hogy érdemes folytatni a munkát, s a jövőben újabb fesztiválokkal kedveskedni a közönségünknek. "

Az esemény nemcsak a színházkedvelő közönséget hozta lázba, hanem a házigazda beregszászi társulat művészeit is. "Ünnep ez a fesztivál a színház életében - jelentette ki Ferenci Attila színművész. - Olyan ismerős társulatokkal találkozhattunk így, akiknek a munkáját már évek óta nyomon követjük, s olyanokkal is, akiknek a fellépése számunkra is újdonság volt. A fesztivál ugyanakkor egyfajta szakmai találkozó, hiszen az előadások utáni beszélgetések során óhatatlanul szóba került a "munka" is."

"Egyrészt, hozzátartozik a színész munkájához, hogy folyamatosan érdeklődjön a kollégái eredményei iránt, másrészt, a kíváncsiság is arra ösztönzi az embert, hogy minél többet ellessen a mások tudásából - erősíti meg kollégája mondandóját Kacsur András színművész, aki a színházban élte végig a fesztivál napjait. - Tanulságos volt ez a mostani fesztivál, hiszen olyan társulatok is felléptek, mint például a kijevi DAH Színház, amelyek más világot képviselnek a színpadon, mint mi, tőlük tehát még több ösztönzést kaphatunk, még több ötletet meríthetünk."

Vidnyánszky Attila, a beregszászi színház főrendezője korábban lapunknak nyilatkozva azt ígérte, máris hozzálátnak a következő, azaz a harmadik fesztivál szervezésének, mi pedig türelmetlenül várjuk, mivel lepnek meg bennünket legközelebb.

hk