Bereg vármegye első központja

A Vérke-parti várost elhagyva, autóbuszunk szelíden hullámzó hegyek között halad az északkeletnek tartó Beregszász–Ilosva útvonalon, majd nyolc kilométer megtétele után befut egy 2674 polgárnak, köztük 2240 magyar lakosnak otthont adó, nagy múltú községbe, Nagyberegre, melynek házai közül karcsún magasodik az ég felé a református templom klasszicista sisakkal lezárt, arányos, sudár harangtornya.

Ahol II. András országos jelentőségű megállapodást kötött a katolikus egyházzal

Vidékünk történelmének XIX. századi tudós kutatója, Lehoczky Tivadar szerint az 1800-as években – földmunkák közben – bronzból öntött használati eszközökre bukkantak a helységben, ám sajnos, azóta sem végeztek régészeti feltárásokat a falu területén, így nem tudhatjuk, létezett-e bronzkori település a község helyén. Mindenesetre, ha volt is, még az ókorban semmivé lett, s a honfoglalás idején lakatlan erdőrengeteg borította a tájat. Nagybereg nevével – mely a berek köznévből ered – elsőként egy 1214-ben kelt oklevélben találkozhatunk Beregu alakban, az 1233-ban a mai Galícia földjén elterülő Halicsi Fejedelemség ellen hadba vonuló II. András király pedig – a Vereckei-hágó felé haladva – rövidebb időre le is táborozott az akkor még Borsova vármegyéhez tartozó falu mellett, s augusztus 20-án itt érte utol Peccorari Jakab pápai legátus követe, Benedek veszprémi püspök, hogy az uralkodó a pecsétjével erősítse meg a legátus jegyzője által elkészített megállapodás-tervezetet, melynek célja a katolikus egyházat az előző évtizedekben ért sérelmek orvoslása volt. A király pedig IX. Gergely pápa nyomására alá is írta az okmányt, mely beregi egyezmény néven vonult be a történelembe.

Az 1241-1242-es tatárjárás idején Batu kán csapatai feldúlták a községet, mely a vész elmúltával újjáépült, IV. Béla pedig 1263-ban várat emeltetett a falu mellett, s ezt a települést tette a Borsova vármegye helyén megszervezett Bereg vármegye székhelyévé. A következő században azonban Munkács vált a megyeközponttá, Nagybereg a munkácsi uradalom része lett, vára pedig elenyészett, ám fejlődése nem torpant meg, Luxemburgi Zsigmond király egyik, 1397-ben kiállított okmányában már oppidumnak, azaz mezővárosnak nevezik a települést, s ugyancsak a fényes múltra utal a XIV. században épült impozáns méretű gótikus templom, mely 1554-ben, a lakosság református hitre való áttérésekor vált protestáns szentegyházzá. Az 1329-ben I. Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné által építtetett, Szűz Mária tiszteletére emelt pálos kolostorból azonban mára csak omladék maradt.

A korábbi századokban a nagyberegiek közül sokan foglalkoztak makkoltató sertéstenyésztéssel, illetve szőlőtermesztéssel, 1734-től pedig jó ideig országos vásárokat tartottak a hajdani mezővárosban. Az első világháborúban azután 300 helybeli lakos vonult hadba, akik közül 40-en hősi halált haltak, míg a sztálinisták 1944 őszén 221 férfit deportáltak a Gulagra, s az utóbbiak közül 33-an nem élték túl a megpróbáltatásokat.

Akinek a kézimunkái még Amerikába is eljutottak

Népi kultúránk becses kincse a messze földön híres beregi szőttes – a hagyomány továbbélését szolgálja, hogy a helybeli középiskolában a tanmenet részét képezi a szövés elsajátíttatása, emellett pedig iskolamúzeum is működik a tanintézetben, mely nagy számban mutatja be a szövés-fonás eszközeit –, s még ma is több szövőnő munkálkodik a faluban, bár, sajnos, már nem annyian, mint az előző évtizedekben. Egyikük a 75 éves Füzesi Ida.

– A szüleim még maguk termesztették a kendert, s édesanyámtól sajátítottam el a szövést a több mint százéves esztovátánkon – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – 1975-től nyugdíjba vonulásomig a Beregszászi Közszolgáltatási Kombinát számára készítettem az esküvői kendőket, míg a kezem alól kikerülő 24 darab, egyenként 2,5 méter hosszú függöny a tiszapéterfalvai Csárda étteremben lett felhelyezve. Nyugdíjasként pedig hagyományos nagyberegi mintákkal, farkasnyomos, tulipános, szegfűs, illetve makkos motívumokkal ékes asztalterítőket, faliszőtteseket, párnahuzatokat, szalvétákat készítek megrendelésre, az én szőtteseim díszítik a helybeli református templom padjait és karzatait, a miskolci református egyházközség az úrasztalát terítette le az általam szőtt abrosszal, s a helybeli református gyülekezetet, valamint a református líceumot felkereső amerikai, angol és ír vendégek számára is dolgozom. Ám sajnos, nehéz beszerezni a megfelelő alapanyagokat. A szövést követően ugyanis ki kell keményíteni, majd ki kell vasalni a készterméket, a belföldi üzletekben viszont csak műanyag-szálakat árusítanak, melyek megolvadnak a forró vasaló alatt, így Erdélyből szerzem be – ismerősök útján – a jó minőségű, lenből készült cérnát.

A megye első református líceuma

– A Kárpátaljai Református Egyházkerület – 1993-ban – községünkben nyitotta meg első líceumát, melyben a most véget ért tanévben 71 diákkal foglalkozott a tanintézet 17 tanára és hat nevelője – mutatja be az oktatási intézményt Dencs Elemér iskolaigazgató. – Földrajz, történelem és irodalom profillal rendelkezünk, ám a következő tanév elsőseit két csoportra fogjuk osztani, melyek egyikében megpróbálkozunk a nyelvi (angol, német és ukrán) szakirányú képzéssel. Végzőseink kétharmad részt belföldi felsőoktatási intézményekben, elsősorban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, illetve az Ungvári Nemzeti Egyetemen, kisebb számban pedig Kijevben, valamint a Rivnei Demjancsuk Nemzetközi Egyetemen tanulnak tovább, míg egyharmaduk Magyarországon, az ELTE-n, a Corvinus Egyetemen, továbbá a Debreceni Egyetemen folytatja tanulmányait.

A rezsiköltségeinket kezdettől fogva a Kárpátaljai Református Egyházkerület Jótékonysági Alapítványa állja, s míg az állam 2009-ig legalább a munkatársaink fizetését biztosította, addig ma már a bérünket is a nevezett alapítványnak kell valahogy kiizzadnia magából. Nem vagyunk könnyű helyzetben, s még jó, hogy a magyarországi alapítványokhoz benyújtott pályázatok eredményeként megfelelő felszerelésre tettünk szert. A nehézségek ellenére magas szintű oktatást biztosítunk a diákjaink számára, évek óta Kárpátalja egyik legjobb iskolájaként működünk, számtalanszor megnyertük a megyei tanulmányi versenyeket, illetve a KMPSZ által szervezett vetélkedőket, sőt tanulóink dobogós helyezéseket érnek el a nemzetközi megmérettetéseken is, tavaly például a Budapesten megrendezett Gloria Victis Történelmi Vetélkedőn – melyen 140 oktatási intézmény vett részt – mi szereztük meg az előkelő második helyet. S bár a tornatermünket csak most alakítjuk ki, a sportélet terén sem állunk rosszul, tavaly megnyertük a járási könnyűatlétikai versenyt, s kézilabda-, illetve lányfutballcsapattal is rendelkezünk Iskolánk egyházi jellege pedig abban nyilvánul meg, hogy diákjaink a kollégiumi szobák mindegyikében közös áhítattal kezdik és végzik a napot, imával kezdjük az első órát, tanulóink bekapcsolódnak a helybeli református egyházközség diakóniai munkájába, valamint a községhez tartozó romatelepen végzett cigánymisszióba, míg zenei kisegyüttesünk – egyházi énekek előadásával – havi rendszerességgel szolgál a kárpátaljai református templomokban.

Egy könyvtár, ahol a fűtési idényben valóban fűtenek

A Nagyberegi Községi Könyvtár a líceummal egy fedél alatt, ám az önkormányzat által birtokolt épületrészben működik, s két könyvtáros, Kovács Margó és lánya, Kovács Viktória szolgálja ki az olvasókat.

– Könyvállományunk 13 ezer kötetből, ezen belül hatezer magyar nyelvű nyomtatványból áll, sok anyanyelvű kiadványt kapunk a magyarországi könyvtáraktól, tavaly pedig két könyvcsomaggal is megajándékozott bennünket a Beregszászi Magyar Konzulátus – fejti ki Kovács Margó. – Olvasótermünkben rendszeresen megtartjuk az anyák napi, illetve a március 15-i ünnepségünket, Szülőföldem címmel havonta tematikus esteket rendezünk, megismertetve a résztvevőkkel Kárpátalja nevezetességeit, illetve a helyi magyar népszokásokat, a líceummal közösen évente megemlékezünk II. Rákóczi Ferencről, a Nagyságos Fejedelemről, s gyakran szervezünk kiállításokat a tanintézet diákjainak a rajzaiból. Gyümölcsöző együttműködést folytatunk az oktatási intézménnyel, mely biztosítja számunkra a világítást és a fűtést, mi pedig egy helyiséget bocsátottunk a líceum rendelkezésére, hogy ott működhessen az iskola könyvtára.

Egy gyülekezet élete

– A Nagyberegi Református Egyházközség 1550 főt számlál – mutatja be a gyülekezetet Tóth László lelkipásztor, a líceum lelkészi igazgatója. – Évente átlag 15-20 gyermek születik, 20-30 temetésre és 10-15 esküvőre kerül sor. A fiatalemberek kétharmad része helyből nősül, s a többiek is a közelebbi-távolabbi magyar falvakból hoznak feleséget, nagyon ritka a magyar – ukrán vegyes házasság, amiben talán a helybeli, görög katolikus, illetve pravoszláv vallású ukránság kicsiny száma is szerepet játszik.

1995-ben kaptuk vissza a parókiánkat, melyet önerőből, valamint magyarországi testvérgyülekezeteink segítségével újítottunk fel, s két vallástanárunk az épületben kialakított gyülekezeti teremben tartja a hittanfoglalkozásokat, továbbá az ifjúsági bibliaórákat. Nagy hangsúlyt fektetünk a felnövekvő nemzedék hitbeli nevelésére, havonta megrendezzük a gyermeknapot, nyaranta a gyermekhetet, vasárnaponként pedig a gyermekistentiszteleteket. A cigánymisszió jegyében evangelizációs munkát fejtünk ki a romatelepen, s a rászorulók támogatásáról sem feledkezünk meg, a líceum konyháján naponta meleg ebédet főzetünk hat egyedülálló idős hittestvérünk számára, s amellett, hogy támogatjuk a komolyabb műtétek elvégzését, valamint a gyógyszerek megvásárlását, tolókocsikat is beszerzünk a rokkantaknak, minden esztendőben ajándékcsomagokat küldünk a Perecsenyi Árvaház lakóinak, karácsonykor pedig megajándékozzuk a gyülekezet minden gyermekét. S érdekességként jegyezném meg, hogy egy évente hatszor (a nagy egyházi ünnepeken) megjelenő lapot is szerkesztünk Iránytű címmel, melyben beszámolunk az egyházközség és a falu életéről.

Alapszervezet – megújulás előtt

– A KMKSZ Nagyberegi Alapszervezete 1989-ben alakult meg, s jelenleg 210 tagot tömörít sorai közt – tájékoztat Vass Bertalan újonnan megválasztott alapszervezeti elnök. – Még megalakulásunk évében – a temetőben – emlékművet emeltünk a II. világháború és a Gulag helybeli áldozatainak a tiszteletére, s a református egyházközséggel együtt minden novemberben megemlékezünk a hősi halált haltakról, valamint az elhurcoltakról. Az egyik esztendőben a líceummal, a következőben pedig a helyi középiskolával együtt, rendszeresen megünnepeljük március 15-ét, s a ’90-es években még batyubálokkal egybekötött majálisokat, a járási KMKSZ-szervezet támogatásával pedig kirándulásokat is szerveztünk a tagság számára, mely rendezvények az utóbbi időkben, sajnos, elmaradtak. Ezeket szeretném újjáéleszteni, a fő célom pedig az, hogy visszaszerezzük az alapszervezet meggyengült tekintélyét, amihez most szeretnék megszervezni egy fiatal, energikus aktivistákból álló csapatot, mely segítségemre lesz ezekben a munkákban.

A földtől a vállalkozásokig

– A lakosság kisebbik része a mezőgazdaságból, a többség viszont az iparból igyekszik fenntartani önmagát – vált témát beszélgetőtársam. – A kolhoz felbomlásakor kéthektárjával osztották szét a gazdaság földjeit a volt tagok között, s több farmergazdaság is működik a faluban, a kistermelők számára azonban – a jelenlegi üzemanyagárak mellett – ráfizetéses a parcellák megművelése, így sok földterület parlagon hever, többen pedig a két helybeli mezőgazdasági kft.-nek, az Ataknak és a Kimnek adták bérbe a szántóikat. Régebben szép számban neveltek bikákat eladásra, most viszont inkább a hízókat próbálják értékesíteni, s 3-4 éve divatba jött a koleszterinmentes, zsírszegény húsú vietnami sertés tartása. Vannak, akik szőlészkednek, borászkodnak, a helybeliek legnagyobb hányada pedig vagy a nagy európai futbal-klubok számára kapuskesztyűket gyártó Nagyberegi Hoch-Bereg ukrán–magyar–német közösvállalatnál vagy a beregszászi üzemekben helyezkedett el. Akadnak, akik kőművesként keresik meg a kenyerüket, Magyarországon, Kárpátalján vagy Kijevben, míg mások kisvállalkozókként igyekeznek boldogulni, több üzlet, négy kávézó, egy étterem, illetve egy asztalosműhely működik a faluban. A községi tanács pedig bérbe adta a két halastavát a Kim Mezőgazdasági Kft.-nek, melytől később két vállalkozó vette bérbe azokat, egyikük üdülőövezetet alakított ki az állóvíz partján (ez a Beregi-tó), míg a másik bérlő halgazdaságot működtet.

Lajos Mihály