2011. október 14.

„Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!”(Mt 22,15–21)

Korunkban sokszor találkozunk provokatív kérdésekkel, helyzetekkel. Provokáció, ha egy gazdag embertől megkérdezik, mi a véleménye a szegényekről, ha egy pedagógustól megkérdezik, mi a véleménye a kormány oktatáspolitikájáról, vagy ha egy kistermelőtől megkérdezik, mit gondol, a felvásárlók manipulálják-e az árakat? Nem volt ez másképp Jézus korában sem. A mai evangéliumi részlet arról számol be, hogy Jézust is provokatív kérdésekkel ostromolták. De Ő felülemelkedett ezen, és válaszában mindig a lényegre mutatott.

„Szabad-e adót fizetni a császárnak?” A kérdezőket valójában nem Jézus véleménye érdekli, hanem az a szándék vezeti, hogy egy olyan vitában, amely abban az időben meghatározta a politikai közbeszédet, megosszák Jézus követőit. Válaszában Jézus, mint minden nép Megváltója, azt juttatja kifejezésre, hogy felette áll a különféle szembenálló politikai csoportok vitáinak. Az Ő küldetése nem politikai, az Ő hatalma felülről van, és az emberek üdvözítésére irányul.

„Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ezzel a válasszal Jézus minket is megszólít, hogy alaposan vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Tudjuk megkülönböztetni, hogy mi benne a császáré és mi az Istené. Ismerjük fel, hogy az életünkben mi az, ami szükséges az üdvösséghez, és mi az, ami fölösleges. Hogy az életünk ne váljék káosszá, hanem legyen rendezett és tartalmas Isten szándéka szerint.

Losák István nagybégányi plébános