A Tisza-melléki járás veszélyezteti Ukrajna államiságát?

Magyarellenes írások az ukrán sajtóban

Nem várt sajtóvisszhangot váltott ki Ukrajnában a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilap elmúlt hét végén megjelent cikke az ukrán–magyar kisebbségi kormányközi vegyes bizottság tavaly december 19-én és 20-án Budapesten tartott üléséről. A meghatározó kiadvány ungvári tudósítója, Volodimir Martin terjedelmes írásában ukrán szemszögből elemezte, hogy miért nem sikerült a feleknek a testület története során most először záróokmányt elfogadniuk.

Csúsztatásoktól sem mentes cikkének felütéseként a szerző megállapította, hogy Kijev nem tartja számottevő politikai tényezőnek a 150 ezres kárpátaljai magyarságot, ezért szemet huny Magyarországnak a határon túli kisebbségei védelmében kifejtett tevékenysége fölött, pedig ezt egyes szomszédai a belügyeikbe történő beavatkozásként értékelik. Martin szerint Kijev és Budapest viszonya mindig baráti, kiegyensúlyozott volt, különösen annak tükrében, hogy miként alakultak Magyarország kapcsolatai a többi szomszéddal, ahol magyar kisebbségek élnek. Állítása szerint az ukrán–magyar kapcsolatok eddig tiszta egén az első felhők a magyar–ukrán kisebbségi kormányközi vegyes bizottság tavaly decemberi ülésén jelentek meg, ugyanis – a testület 18 éves története során először – a feleknek nem sikerült aláírniuk a kisebbségek jogainak kölcsönös biztosítására vonatkozó ajánlásokat tartalmazó jegyzőkönyvet. A problémát a szerző szerint az okozta, hogy nem sikerült kompromisszumra jutni a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos két kérdésben, nevezetesen: a magyar többségű Tisza-melléki járás létrehozása és az ukrajnai magyarság parlamenti képviseletét biztosítani hivatott, ugyancsak magyar többségű választókerület kialakítása ügyében.

Martin emlékeztetett, hogy a Tisza-melléki járás létrehozása régi álma a kárpátaljai magyar szervezeteknek. Ehhez azonban át kellene szabni a kárpátaljai járáshatárokat, hogy egy közigazgatási egységen belül legyen 110-120 ezer magyar lakos – mutatott rá írásában, megjegyezve, hogy a magyarok nemzeti identitásuk megőrzésére irányuló törekvései érthetők, ahogy az elképzelés hűvös ukrán fogadtatása is. Egy új járás kialakítása nem ütközik törvényekbe, ám technikailag igen bonyolult feladat és nem lenne szerencsés, ha nemzetiségi alapon hoznának létre közigazgatási egységet, mert akkor más nemzetiségek is előállhatnának hasonló igénnyel, s végső soron – így a szerző – ez szeparatizmushoz vezetne. Ennek példájaként említi, hogy a magyar himnusz múlt évi hivatalossá nyilvánítása a Beregszászi járásban országos botrányt kavart.

A magyar többségű választókerület létrehozása kapcsán Martin megállapította, hogy az ukrán választójogi törvény nem teszi lehetővé választási körzetek nemzetiségi szempontok szerinti kialakítását, s teljesen kizárt, hogy az ukrán törvényhozás az idén ősszel esedékes parlamenti választások előtt megszavazna egy ilyen jellegű módosítást. Szerinte erre nincs is szükség, mivel a korábbi gyakorlat azt mutatja, hogy a magyarok külön körzet nélkül is bejuttathatják saját képviselőjüket a parlamentbe, ahogy tették ezt 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben. A szerző azonban azt elismerte, hogy ezúttal a kárpátaljai magyarok joggal aggódnak amiatt, hogy a következő parlamenti ciklusban sem lesz képviselőjük, mivel Kárpátalján a két meghatározó politikai erő már felosztotta egymás közt a hat egyéni választókerületet.

Írásának végén Martin nehezményezte, hogy Ukrajna – más környező országokkal ellentétben – nem kellő eréllyel, sőt sehogyan sem reagál Magyarországnak a határon túli magyarokat érintő lépéseire. Példaként említi, hogy Kijev elnézte Budapestnek a magyarországi ruszinság nemzetiségként történő elismerését, szemet hunyt a kárpátaljai magyarokra is kiterjedő kettős állampolgársági törvényre, figyelmen kívül hagyva, hogy kárpátaljai magyarok Magyarországnak tesznek hűségesküt. Márpedig, mint ismeretes, a leggyengébb láncszem szakad el leghamarabb, ezért Kijevnek készen kell állnia arra, hogy Budapest tovább erősíti hasonló jellegű tevékenységét – írta az ukrán politikai hetilap ungvári tudósítója.

Fölöttébb érdekes a cikk utóélete, mivel az írás egyes részleteit azonnal átvették az országos ukrán hírügynökségek és internetes hírportálok. Jellemző, hogy az orgánumok szenzációként tálalták, hogy a kárpátaljai magyarok magyar többségű járást szeretnének maguknak, jóllehet ez a kérdés – amint azt Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a kijevi hetilapnak is kifejtette – még az 1990-es évek végén felvetődött, s a kárpátaljai magyarság erre vonatkozó igényét a KMKSZ elnöke parlamenti képviselőként a Legfelsőbb Tanácsban is elmondta, sőt annak idején tárgyalt a kérdésről Volodimir Litvin házelnökkel.

Állásfoglalásukat az ügyben a kiadványok már az átvett cikkrészleteknek adott címmel is jelezték. Volt olyan hírportál, amely azt a címet adta tudósításának, hogy „Magyarország saját járást akar létrehozni Ukrajnában” vagy „Ukrajna visszautasította a magyar ultimátumot”.

Legmesszebbre a moszkvai Izvesztyija című lap ukrajnai kiadása ment, amely azt állította, hogy a magyar járás létrehozása Kárpátalján Ukrajna föderalizációját vonná maga után, sőt az ukrán államiság megszűnéséhez vezetne. A lap által megkérdezett kijevi politikai szakértő, Olekszandr Palij, az Ukrán Diplomáciai Akadémia Külpolitikai Intézetének munkatársa a kárpátaljai magyar igények kapcsán kifejtette: „semmiképp nem szabad engedni a kisebbségeknek, mert ez föderalizációt eredményezne.” Úgy vélte, hogy egyetlen ország sem ment bele önként abba, hogy föderatív berendezkedésű legyen, mivel szerinte ez „egyenes út” az állam széteséséhez. Különben is – folytatta – Ukrajna ma a nemzetiségi kisebbségek valamennyi jogát biztosítja, s ez teljesen elegendő, hiszen állami pénzen működnek az anyanyelvű iskoláik, vannak szervezeteik és újságjaik.

Magyar szempontból azonban a legérdekesebb az, ahogyan Palij az Ukrajnában élő nemzetiségekről vélekedik. Megállapítja ugyanis, hogy azért nincs szükség föderatív államberendezkedésre, mert – a szavaival – Ukrajnában az ukránokon kívül nincsenek őslakosok. Nemzetiségi kisebbségek vannak – állítja –, amelyek itt élnek, s amelyek „bizonyos történelmi időszakokban érkeztek a területünkre”. „A magyarok sem őslakosok Ukrajnában, hiszen ez a nép a IX. század végén jött a szlávok földjére” – szögezte le az ukrán külpolitikai szakértő.

V. B.