Kárpátalja: a hatalom diadala

Ezzel a címmel közöl elemzést a parlamenti választások kárpátaljai eredményeiről hétvégi számában a Dzerkalo tizsnya kijevi hetilap. A tekintélyes ukrán ellenzéki sajtókiadvány írása, melynek főbb megállapításait alább olvasóink figyelmébe ajánljuk, lehetővé teszi, hogy más szemszögből tekintsünk a választások kimenetelére, illetve érzékelteti, milyennek láthatják nyugat-ukrán szemmel régiónkat.

A parlamenti választások kárpátaljai eredményeitől déja vu érzésünk támad. 2010 januárjában, az elnökválasztás első fordulójában a legnyugatibb megye az ország középső és nyugati részének egyetlen olyan régiója lett, ahol Viktor Janukovics végzett az élen. Sokan azok közül, akik nemigen vannak tekintettel a megye sajátosságaira, afféle félreértésként fogták ezt fel. A mostani számok teljességgel összecsengenek az elnökválasztás első fordulójának eredményeivel.

A pártlistákra leadott szavazatok alapján az első öt helyezett a következő: Régiók Pártja (PR) – 30,94 %, Batykivscsina – 27,66 %, Udar – 19,99 %, Szvoboda – 8,34 %, UKP – 5,03 %.

A választási részvétel 51,6 % volt, ami az egyik legalacsonyabb mutató az országban (érezteti hatását a tömeges külföldi munkavállalás).

A többi nyugati megyéhez viszonyítva a hatalom itt kapta a legtöbb szavazatot, az ellenzék pedig a legkevesebbet. Csekély vigasz, hogy a hatalom ellen leadott voksok száma összességében meghaladta a hatalomra szavazókét (akárcsak 2010 januárjában). Hiszen akkor a PR és vezére ellenzékiként indult a választáson, ma pedig már majdnem három éve hatalmon vannak. Ezért a pártlistás szavazás eredményei, és az egyéni képviselőjelöltjeik győzelme a hat egyéni választókerületből háromban (további háromban az Egységes Közép (JeC) jelöltjei győztek) a PR diadalát jelentik, Olekszandr Ledida kormányzóval az élen.

Ennek a diadalnak hármas magyarázata van.

1. A totális szavazatvásárlás 2010 októberében, amelyhez Viktor Baloga folyamodott Kárpátalján az Egységes Középpel, bizonyította a hatékonyságát és büntetlenségét. Ezúttal a választások további szereplői ahelyett, hogy összefogtak volna a tömeges megvesztegetés ellen, maguk is alkalmazták a letesztelt technológiát (legalábbis azok, akik rendelkeztek az ehhez szükséges pénzeszközökkel). És nem tévedtek.

2. A kárpátaljaiak hagyományos lojalitása az aktuális hatalom iránt, amit már nem egy választás alkalmával bizonyítottak.

3. A helyi ellenzék, amint az várható is volt, fogatlannak és jellegtelennek bizonyult.

A döntő küzdelem ezeken a választásokon két hatalom, a PR és a JeC között folyt. Igaz, az utóbbi vezetője, Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek hivatalban lévő minisztere a kampány során ellenzéki jelszavakat használt (a tapasztalat azt mutatja, ellenzékisége mindjárt feledésbe merül, amint személyes érdekei kerülnek napirendre). Ez azonban nem működött – az elvi szembenállás a régiósok győzelmével végződött. Elmúltak azok az idők, amikor V. Baloga leereszkedően a tanítványának nevezte O. Ledidát, környezete pedig lekezelően lovásznak csúfolta a kormányzót. A két pénzeszsák vetélkedésében egyenlő versenyfeltételek mellett a megyei adminisztráció bizonyult hatékonyabbnak – O. Ledida saját fegyverével verte meg „tanítóját”.

Jól számított, aki úgy döntött, hogy ezeken a választásokon nem a „tapasztalt és ravasz” Balo­gára, hanem a „gyenge” Ledidára tesz. A leglátványosabban ez a Szolyva központú 70. számú egyéni választókerületben mutatkozott meg. Mihajlo Lanyo, V. Baloga régi harcostársa, a JeC tagja (akit bizonyos körökben Bljukként ismernek) a választási kampány előtt sokak számára váratlanul átállt a régiósokhoz, s a jelöltjük lett ebben a választókerületben. Válaszul V. Baloga a Batykivscsina kongresszusa által megerősített O. Kemenyasra tett, remélve, hogy megválasztása után az hozzá csatlakozik majd, s nem az ellenzékhez. Paradox helyzet állt elő: Azarov kormányának minisztere személyesen járta a választókerületet és agitált Kárpátalja fő ellenzékije mellett, ráadásul visszaléptette a javára az UNE volt rektorát, akit a JeC támogatott. Végeredményben M. Lanyo a szavazatok 60,2 százalékát szerezte meg, O. Kemenyas pedig 36 százalékát. A legutóbbi helyhatósági választások idején a mostani győztes a JeC-re dolgozott, jól elsajátította a szükséges technológiákat, és ez sok mindent megmagyaráz.

A 73. számú választókerületben (Nagyszőlős központtal) a megyei tanács elnöke, V. Baloga édestestvére, Ivan vereséget szenvedett Ivan Buskótól, a kormányzó első helyettesétől, a 68. számú választókerületben pedig Pavlo Csucska, akit a JeC támogatott, csak a harmadik helyen végzett (a győzelem itt ugyancsak a PR képviselőjének, Vaszil Kovacsnak jutott). A JeC-nek csupán a két testvért sikerült bejuttatnia a parlamentbe: Viktor és Pavlo Balogát (aki a Régiós Sztepan Derkacsot győzte le a 71. számú választókerületben ezer szavazattal), valamint Vaszil Petyovkát, aki a 72. számú választókerületben győzött. Pedig V. Baloga mind a hat választókerületben a maga jelöltjeinek győzelmére számított. Ha figyelembe vesszük, hogy a JeC által országszerte hivatalosan indított kilenc, és nem hivatalosan támogatott további két jelölt közül más senki nem jutott be a parlamentbe, e családi párt kampányát kudarcnak lehet tekinteni.

Az a tény ugyancsak elgondolkodtató lehet, hogy a számára hazainak tekinthető munkácsi választókerületben V. Balogára a választók kevesebb, mint 50 százaléka szavazott (bár a lojális szociológusok itt majdhogynem rekorddöntést jósoltak). (…)

Hát a kárpátaljai ellenzék? Összehasonlításképpen következzenek a szomszédos megyék győzteseinek adatai.

Ivano-Frankivszk megye: Batykivscsina – 39,3%, Szvoboda – 33,2%, Udar – 14,6%. És a hét egyéni választókerület egyikében sem nyert a hatalom jelöltje.

Lviv megye: Szvoboda – 37,5%, Batykivscsina 35,5%, Udar 14,4%. És a 12 egyéni választókerület egyikében sem nyert a hatalom jelöltje.

Ternopil megye: Batykivscsina – 39%, Szvoboda – 31,5%, Udar – 14,6%. És az öt egyéni választókerület egyikében sem nyert a hatalom jelöltje.

Csernyivci megye: Baty­kivs­csina – 39,5%, Régiók Pártja 20,6%, Udar – 19%. És két-két győztes a PR-től meg a Batykivscsinától a négy egyéni választókerületben.

Kárpátalján az ellenzék a hat választókerület egyikében sem győzött. Némi esélye csupán a már említett O. Kemenyasnak volt, aki tulajdonképpen nem is volt ellenzéki, hanem V. Baloga érdekeit szolgálta. A többi választókerületben nyilvánvalóan a győzelemre esélytelen jelölteket állítottak, és az eredmények önmagukért beszélnek. Másrészről annak sincs alapja, hogy azt állítsuk, kiábrándító volt a kárpátaljai ellenzék. A helyzet az, hogy kezdettől senki részéről nem fogalmazódtak meg vele szemben semmiféle elvárások.

És végül szóljunk néhány szót a kárpátaljai hatalom letéteményeseiről, a választókról. Függetlenül a megye sajátosságaitól, a helyi lakosok hagyományos lojalitásáról a hatalom iránt stb. a választás utáni kép egészen másmilyen is lehetett volna. A kapott eredményekből két következtetés vonható le. Először is: a kárpátaljaiak egy jelentős része számára kielégítően mennek a dolgok az országban. Másodszor: a tömeges korrupció technológiájának, amely már nem hat Kijevben, van még perspektívája a legnyugatibb megyében.

hk