A Drugethek és Bercsényi Miklós vára – ma

Egy „kétarcú” erősség

Az ungvári várról tudnunk kell, hogy a harmadik erődítmény, melyet ezen a néven említenek. Az első erősség egy földvár volt, mely az Ung mentén, de a mai Ungvártól nyugatra emelkedett, s az 1241–1242-es tatárjárás áldozata lett. A második erődítményt – Batu kán hadainak az elvonulása után – már kőből építették fel a várossal mostanára egybeépült Gerény területén, ám később ez is elenyészett. A jelenlegi helyén álló harmadik várat pedig a Károly Róbert királyunkkal együtt Itáliából betelepült, majd elmagyarosodott Drugethek emelték, s több ízben is átalakították. A család fiágon való kihalása után – házasság révén – Bercsényi Miklósé lett az erősség, a XVIII. század utolsó harmadában görögkatolikus papi szemináriumot alakítottak ki benne, napjainkban pedig itt működik a Kárpátaljai Honismereti Múzeum.

– Az 1960-as évek végén már nagyon rossz állapotban leledzett a vár – pillant vissza a múltba Vaszil Sepa múzeumigazgató. – A következő évtizedben komoly összegeket különítettek el a műemlék-együttes felújítására, de nem használták fel effektíven a pénzeszközöket. Az 1980-as években viszont jelentős restaurációs munkálatokra került sor, s megkezdődött az egykori vártemplom feltárása. 1990 és 2010 között folytatódtak a nagyarányú felújítások, 2006-ban az állami költségvetésből átutalt összegek (3 millió 200 ezer hrivnya) felhasználásával sikerült megerősíteni a belső és a külső vár északnyugati sarokbástyáját, megszüntetve azok balesetveszélyes állapotát, az utóbbi években azonban gyakorlatilag a saját bevételeinkből javítjuk, tartjuk karban a műemlékegyüttest. Az a legnagyobb gondunk, hogy még nem született meg a hosszú távú állami támogatás világos, áttekinthető tervezete. A legsürgősebb elvégzendő munkálatok közé tartozik a belső és a külső vár északi, illetve nyugati falainak a felújítása, de mindehhez jelentős összegekre lenne szükség. Tizenkilenc alkalmazottunk fizetését azonban száz százalékban fedezi a megyei állami közigazgatási hivatal. Az öt turistavezetőnk az ukrán mellett oroszul, magyarul, szlovákul, németül, s bizonyos szinten angolul is beszél.

De milyen benyomások érik az erősséget felkereső turistát? A külső vár déli és keleti fala, a délkeleti füles bástya (más szóval: új-olaszbástya), valamint az északkeleti ó-olaszbástya teljesen ép, s a védművek olyan jól karban vannak tartva, hogy még csak egy fűszál sem vert gyökeret a kövek között. (A két bástyatípus között az a különbség, hogy az új-olaszbástyák „nyakánál”, ahol azok a fal síkjához kapcsolódnak, kiemelkedő kiszögelléseket, ún. „füleket” alakítottak ki, melyek az ostromlók ágyúgolyóitól védték a bástyanyak lőréseiben elhelyezett ágyúkat és az ott harcoló tüzéreket.) A délnyugati füles bástya is elég jól néz ki, a déli és a keleti falán viszont két helyen letöredeztek a kövek. A keleti várfal belső oldalán szépen megmaradtak a gyilokjáró oszlopai. (A gyilokjáró a várakban a lőrésekkel ellátott védművek mögött húzódó folyósó.) Annak idején ezekre fektették rá a gyilokjáró deszkáit, melyeken – ostromok idején – az őrség katonái sorakoztak fel, hogy a lőréseken keresztül tüzeljenek a várvívókra. Jó lenne, ha újból elkészítenék a gyilokjárót, hogy még tökéletesebben helyreállítsák az erősség eredeti kinézetét. Az északkeleti bástyán az elmúlt években szép kilátóhelyet alakítottak ki, ahonnan a vár látogatói végig tudnak tekinteni az Ung völgye fölé magasodó hegyeken, s szép időben még a közeli, romos nevickei vár falai is kivehetők (mindkét erősség az Uzsoki-hágóról levezető utat védte hajdanán). A várkert rendezett, esténként a közelmúltban felállított lámpák fénye világítja meg, s itt található az 1906-ban felállított első tiszaújlaki Turul-emlékmű turulmadár szobra is. Ugyanakkor a külső vár északi és nyugati fala – sajnos – romos, akárcsak az északi, valamint az északnyugati bástya, ráadásul kisebb-nagyobb mértékben, de mindenütt növényzet lepi be a védműveket.

A belső vár (várpalota) déli és keleti külső falát, a délkeleti sarokbástyát, a délnyugati sarokbástya déli, az északkeleti sarokbástya keleti frontját gyönyörűen restaurálták, s eredeti szépségében pompázik több ablak, valamint a kapu reneszánsz kőkerete. Éles ellentétet képez viszont a palota leromlott állagú, vakolatlan északi és nyugati frontja, illetve a délnyugati sarokbástya restaurálás után síró nyugati fala. Az északnyugati bástya jobban néz ki, ám a felújítás még itt sem fejeződött be. A bejárathoz vezető fahíd azonban hibátlan, a tujabokrokkal ékes, egyenletes kövezetű belső várudvar fölé pedig szépen kimeszelve, lefestve magasodnak a várpalota falai. Itt található Bercsényi Miklós nemrég felavatott mellszobra, s két szép, reneszánsz keretű ajtó is magára vonja a tekintetet.

A palota termeiben számos kiállítást tekinthetnek meg a turisták. A népi hangszerek és a népviseletek tárlata egyaránt gazdag eszköztárat vonultat fel, az utóbbiban ráadásul gyönyörűen festett hímes tojások és régi, ám újként ragyogó cserépedények is helyet kaptak. Bántó viszont, hogy a sok ruszin népviselet mellett egyetlen magyar paraszti ruházat található. A vár és Kárpátalja múltját bemutató egyik kiállítóterem falán szépen sorakoznak az Ungvárral és vidékünkkel (is) kapcsolatba került magyar történelmi személyiségek – Károly Róbert, a jelenlegi ungvári erősség alapjait megvető Drugeth György, valamint Thököly Imre, Bercsényi Miklós, II. Rákóczi Ferenc – portréi, Bercsényi családfája. Többek között megtekinthetők a Nagyságos Fejedelem által veretett pénzérmék. Baranyai András várkapitány 1706-ban Bercsényihez intézett levele, Rákóczi 1707-ben I. (Nagy) Péter cárhoz, illetve Bercsényi Miklós 1710-ben a vezérlő fejedelemhez írott levele is bepillantást nyújt a Rákóczi-szabadságharc korába. S érdekesség a XVIII. századi szép török kávéskészlet a történelmi tárlat egyik ékessége. Elég gazdag kiállítási anyaggal rendelkezik a Schönborn grófok Bereg vármegyei jelenlétét, valamint a két világháború közötti időszakot bemutató kiállítás is. A Volosin-emlékszoba kapcsán viszont meg kell jegyezni, hogy ha számba vesszük az egypártrendszer kárpát-ukrajnai bevezetését, számos sajtótermék betiltását, valamint a Dumen-havason kialakított koncentrációs tábort, ahová megannyi, az ukránofil irányzattal szembenálló személyt hurcoltak el, nem is tekinthetjük olyan pozitív történelmi személyiségnek Avgusztin Volosint. A II. világháború kárpátaljai eseményeit bemutató kiállításon pedig nagyon szúrja a szemet az „Éljen Kárpát-Ukrajna Szovjet Ukrajnával való újraegyesülése!” feliratú lózung (a szöveg természetesen ukrán nyelvű). Kárpát-Ukrajna – a mai Kárpátalja – ugyanis sohasem volt az Ukrán SZSZK része, két, addig össze nem tartozó területi egység újraegyesülése pedig egyszerűen képtelenség…

A múzeum egyik leggazdagabb és legérdekesebb tárlata a XVI–XX. századi hidegfegyverek és tűzfegyverek kiállítása. Ennek legértékesebb exponátuma Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király 1576-ban készített díszkardja, melynek pengéjét arannyal gravírozták, hüvelyét pedig piros bársonnyal vonták be, és pompás aranydíszítéssel ékesítették. Ugyanitt látható – többek között – egy XVI. századi német landschnecht (gyalogos katona) hatalmas, kétélű kardja, kora-újkori sisak és mellvért, kínai tőr, melynek nyelét és tokját pompásan megfaragott csontlemezek borítják, piros bársonnyal bevont, ezüstözött hüvelyű török jatagán, a még távolabbi Indiából származó díszkard. Felfigyelhetünk az 1800-as években készült orosz vértes-sisakra, egy XVII. századi lengyel huszár mellvértjére és karpáncéljára, egy-egy grúz, dagesztáni és orosz kindzsálra, porosz, osztrák, illetve magyar kardokra (az utóbbiak közül kettő aranyozott markolattal ékes), valamint egy, a napóleoni időkből fennmaradt aranyozott hüvelyű és markolatú francia szablyára. A különböző országokban készült XVII–XIX. századi puskák közül talán az 1700-as években gyártott, elöltöltős, díszes, veretes csövű arab puska a legérdekesebb kiállítási tárgy. Az ugyancsak újkori, elöltöltős pisztolyok között pedig a szépen faragott markolatú, Kassán készült, XIX. század eleji magyar párbajpisztoly vonja magára leginkább a tekintetet.

Gyönyörűen restaurálták az egykori görögkatolikus papi szeminárium ragyogó színű freskókkal pompázó kápolnáját, a szeminárium igazgatójának dolgozó- és pihenőszobáját, mely utóbbi helyiségekben művészi faragásokkal ékes, párnázott, antik bútorok sorakoznak. Figyelemre méltó a XVII–XX. századi egyházi könyvek és ikonok tárlata, s nagyon sok látnivalóval fogadja a turistákat a természetvilágot bemutató kiállítás. Proterozoikumi és paleozoikumi kőzetek, a földtörténeti középkorban (mezozoikumban) élt puhatestűek mészvázainak, illetve egy hasonló korú tengeri hal csontvázának a kövületei tanúskodnak Kárpátalja földtörténeti múltjáról, bizonyítva, hogy vidékünk síkságai és hegységei helyén évmilliókig tenger hullámzott. Ugyancsak az őskor állatvilágára utalnak a tarpánlovak csontjai. A jelenkor állatvilágát szemlélteti számtalan színpompás lepke, a halak, kétéltűek és hüllők preparátumai, rengeteg, tökéletesen kipreparált énekes-, illetve ragadozó madár, gyönyörű tollruhát viselő fácánok, egy-egy farkas, medve, hiúz, őz, valamint egy pompás gímszarvasbika. S vitrinekben, eredeti lakóhelyük növényei között vehetjük szemügyre a vadkacsákat, a darvakat, a borzokat, az erdei nyulat, a vadmacskát.

Szomorú viszont, hogy csak a Bercsényi-mellszobor, valamint a történelmi tárlaton látható, Bercsényi Miklósról készült festmény mellett találhatunk magyar nyelvű feliratot is (ezek a hajdani örökös ungi főispán életútját ismertetik), mert hát az ungvári vár mégiscsak egy magyar gyökerekkel rendelkező erősség. Örvendetes dolog lenne, ha a közeljövőben anyanyelvünkön is megneveznék a kiállítási tárgyakat.

Lajos Mihály