Interjú Kovács Miklóssal a 2000 című országos ukrán hetilapban
Nem egy néprajzi kiállítás tárgyai vagyunk
Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével közölt interjút minap a 2000 című országos ukrán hetilap. Nem tudhatjuk, hogy a véletlen, vagy a szerkesztőségi koncepció műve, hogy az írás éppen Mikola Azarov kormányfő budapesti látogatása előtt látott napvilágot. Annyi bizonyos, hogy az országos lapok ritkán szentelnek ennyi figyelmet nemzetiségi politikusnak. Az alábbiakban néhány részletet ajánlunk olvasóink figyelmébe az igen terjedelmes beszélgetésből.
– Kezdjük egy olyan témával, amely megrökönyödést kelt „nagy” Ukrajna lakóinak körében. Arról van szó, hogy két esküdt ellenség létezik: az Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt – a fordító) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt. Miben áll az elvi ellentét önök között, ami miatt készek megosztani a saját közösségüket? Talán mindössze a vezetők egyéni ambícióiról volna szó?
– Más szempontból is nézhetjük ezt: a kettő nem sok, s eleve mi vagyunk az egyetlen nemzeti közösség, amelynek saját bejegyzett politikai pártjai vannak Ukrajnában!
De ami a közöttünk lévő különbséget illeti, azt könnyű megmagyarázni. A demokratikus párt lényegében a kormányzó establishment magyar ajkú része. Mi pedig az autentikus nemzeti elitet képviseljük.
– Az ukrán átlagpolgárok többségének, akik hozzászoktak, hogy éppen az establishment képviselőit nevezzék „elitnek”, abszurdnak tűnik majd az ön válasza.
– Akkor lássuk a helyzetet történelmi perspektívában! Az 1944-es megszállás óta (Kovács úr arra gondol, amikor a szovjet hadsereg Kárpátalja területére lépett – a szerk.) a magyarok itt másodosztályú, elnyomott, mindig államellenes hajlamokkal gyanúsított lakossági csoport. És ez a viszonyulás hozzánk az idő múlásával sem változott.
De hogy kormányozni lehessen a megtört népet, káderekre van szükség a gyarmati lakosság köréből. Amint a keresztény hittérítők is úgy tartották, hogy a pápuák megtérítésére az a legjobb módszer, ha más pápuákat a hit terjesztésére kényszerítenek, úgy némelyik magyart is arra használták, hogy terjesszék a marxizmus-leninizmust a bennszülöttek körében. Ma nincs marxizmus, de megmaradtak a régi káderek és készségesen teljesítik a központi hatalom bármilyen megrendelését.
Azt szeretném, ha a magyarok nemzetként léteznének. A kijevi hatalom rendelése viszont az, hogy ellenszegüljenek nekünk. A demokrata párt mint hűséges szolga teljesíti ezt a megrendelést. […]
– Ön szerint milyen a kárpátaljai magyarság ideális létformája?
– A területi és perszonális autonómia. Identitásunk megőrzéséhez szükségünk van a területi autonómiára, amit az Alkotmány sajnos nem biztosít közvetlenül. Hát akkor nevezzük ezt valahogy másképpen!
Hiszen az autonómia lényege az, hogy azokon a területeken, ahol a magyarok egy tömbben élnek, az ukrán államnak kettős természetűnek kell lennie – kötelessége figyelembe venni az általános államérdekeken kívül a helyi közösség érdekeit is. Nem gondolom, hogy ez meghaladná a helyi önrendelkezéssel kapcsolatos általános demokratikus elképzeléseket.
Ezt a formát ki kell egészíteni a személyi autonómiával azok számára, akik a közösség által kompakt módon lakott terület határain kívül élnek. Ide tartozik például a nemzeti oktatási rendszer létrehozása, mely egységes vezetés alatt állna, s a magyar identitás megőrzésének érdekeiből indulna ki. Ideális esetben nem az etnosz, hanem a nemzet túléléséről kell beszélni! […]
– Az önök kemény álláspontja egy sor kérdésben…
– Inkább egyértelmű…
– …igen gyakran ingerli a felsőbb vezetést. Elég, ha arra a követelésre gondolunk, hogy át kell szabni Kárpátalja térképét, létrehozandó egy járást, amelyben a magyar lakosság alkotná a többséget.
– Körülbelül 2000-ben fogalmaztuk meg ezt a követelést: hozzunk létre egy járást, amelynek határai egybeesnének a tömbmagyarság által lakott régióéival.
Úgy véljük, hogy Kárpátalja jelenlegi adminisztratív felosztása sok tekintetben mesterséges. Hiszen a magyarok döntően a Tisza mentén élnek, a határ menti sávban. Annak, hogy ez a kompakt közösség szándékosan négy járás között van megosztva (és csak az egyikben alkotnak többséget a magyarok), egyetlen célja van: hogy „nyomást gyakoroljanak” ránk.
– Sokan, még meglehetősen liberális ukrán politikusok is úgy tekintettek az önök elképzelésére, mint kísérletre egy feszültséggóc, a potenciális szeparatizmus fészkének létrehozására. Sikerült-e szövetségeseket találniuk az ukrán establishment körében?
– Kijevben természetesen mindenkor és mindenki ellene volt. Helyesen kell látni a mi hatalmunk természetét. A korábbi szovjet nomenklatúrát megrögzött banditák váltják fel. Az előbbiek a magyarokhoz való viszonyulásukat a régi időkből örökölték: „ez a mi pápua lakosságunk, amelyet nekünk kontrollálnunk kell”. A banditáknál még egyszerűbb a dolog: „Ez a mi területünk, és ha valami köcsögök megpróbálnak zavarni…” […]
– Önnek tetszik, hogy Robin Hoodnak, az elnyomottak tántoríthatatlan védelmezőjének érezheti magát?
– Ez egy túl romantikus kép. Nem hajlok a partizánakciókra. A nyugati politikai iskola képviselőjeként hiszem: a problémáink éppen hogy a szabályok be nem tartásából fakadnak.
A Nyugat a szabályokkal kezdődik. Ha teljesen spontán módon, véletlenszerűen összegyűjt néhány tucat vagy néhány száz európait, azok először is megpróbálják kideríteni, milyen szabályok szerint működhetnek együtt. A keleti ember viszont először is megkísérli bevezetni a maga despotikus hatalmát, azután mellékesen esetleg a helyzethez igazítja a számára kényelmes törvényeket.
Ezért ismétlem, nem látom magam a partizán szerepében. Ellenkezőleg, úgy tartom, hogy azokat, akik nem kívánnak a civilizált szabályok szerint játszani, Ukrajnának már rég oda kellene száműznie, ahová valók: a börtönbe, a perifériára, a hátsó udvarra.
Természetesen értem, hogy Ukrajna hivatalos törvényei nem azért íródtak, hogy betartsák azokat. De egyszerűen nem tudom elképzelni a munkát Kárpátalján a törvényi kereteken kívül. Különben nem vagyunk a magyar nemzet képviselői, hanem csupán a magyar népesség tagjai. Vagyis egy néprajzi kiállítás tárgyai vagyunk. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket a fesztiválokon, azután beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe.
zzz
