Arany János: A szegény jobbágy

Életkép a múltból

Széles országúton andalog a jobbágy,

Végzi keservesen vármegye robotját.

Kavicsos fövénnyel rakta meg szekerét,

Annak terhe alatt nyikorog a kerék.

Tántorogva ballag a két kajla sőre,

Alig tetszik rajta, hogy mozog előre,

Méla mind a kettő, mintha gondolkoznék:

Hány ízben hozott már és hány ízben hoz még?

Ott ül a szegény pór az első saroglyán,

Elkopott ostorát a kezében fogván;

Szomorú képére rőt kalapja alá-

Hullna, ha négy-öt szál madzag nem tartaná.

Néha megszakasztja hosszú hallgatását,

Biztatgatja két hű igavonó társát,

De azok nem bírnak lépni sebesebben,

Talpuk a kőúttól ég eleven sebben.

Széles országúton, mint az ég morgása,

Hallik a távolban hintó robogása,

Csak imént dördült meg messzi földön, és lám,

Perc alatt elétűnt, mint a fényes villám.

A négy szürke lónak a két kajla sőre

Nagykeservesen tud kitérni előle,

Pedig félni, félnek; mert az isten-adták

Bírnák csak a jármot, mindjárt elragadnák.

Dölyfös úri kocsis ül a hintó bakján

Félkezében cifra ostort suhogtatván;

Jobban esik neki, a kényes lelkének,

Ha nyakába sújt a két szegény sőrének;

Jobban esik neki, ha egyet kiálthat:

Földi, a kerékagy siratja a hájat!

Kár volt annak árát a csapszéken hagyni,

Szegény tengelyedet siralomnak adni.

Föltekint a jobbágy, szomorúan felel:

Hej! bíz a háj árát nem kocsma nyelte el,

Ami volt körültem, egy kevés zsiradék,

Gyors hintóitokra mind felkenegeték.

De a hintó népe nem hallotta e szót:

Szegény ember! és ez így talán jobb is volt,

Máskép ki áll jót, hogy e gyámságos kezek

Nyers-nyakasságodért meg nem fenyítenek!

Arany János 1847-ben született költeményének összes részletét csak nehézségek árán lehet mindenkinek maradéktalanul megértenie. Ma már szükség van bizonyos szómagyarázatra, hogy tisztázódjon, mi is a föveny, a kajla sőre, ki a pór, mi a saroglya, a járom – hogy csak néhányat ragadjunk ki a szövegből. Mindazonáltal mégis a legkönnyebben megérthető Arany János-versek közül való A szegény jobbágy, nem véletlenül került a tananyag általános iskolai részébe. Könnyű felismerni benne a szegény-gazdag ellentétet, azt a helyzetet, mikor az országúton összetalálkozik egy szekér és egy hintó. A szekeret és annak gazdáját, valamint a „két kajla sőrét” munkavégzésük közepette látjuk, míg a hintó és annak „dölyfös úri kocsisa” úgy tűnik elénk, mintha csak szórakozásból vette volna igénybe a „széles országutat”. És a szórakozásra utal az is, ahogy a kocsis odaszól a pórnak, és „cifra ostorával” odasuhint a két kajla sőrének… Az egyszerű helyzetet még szerzői magyarázat is pontosítja a két utolsó sorban…

Penckófer János