Baka István: Vörösmarty-töredékek

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

     1.

A koporsóra föld zuhog

A földre októberi zápor

Kocsmájából kitántorog

Az Úr a részeges sírásó

Vak gödrünk mint pezsgőskehely

Már megtelt habzó szennyes árral

S a sírt hol nemzet süllyed el

Köszönti Isten a világra

     

     2.

Beh mélyre süllyedtem beh mélyre

Sár mindenem minden tagom

Oh Isten megtalálsz-e végre

E szortyogó vak csillagon

A hüllőbőrű réteken

A dülledt hüllőszem tavak

Merednek rám oh Istenem

Vakíts meg engem Égi Vak

Nincsen remény nincsen remény

Az emberfaj tudom tudom

Tudom sárkányfogvetemény

E hüllőbőrű csillagon

Minden napom sár mindenem

Oh sárga hüllőszem tavak

Meglelsz-e engem Istenem

Fehér bot fénnyel Égi Vak

     

     3.

És bár szemében gyászkönny ül

A nagyvilág megkönnyebbül

S a sírt hol nemzet süllyed el

Körültáncolja ünnepel

     

Egy nagyszerű Baka István-költemény a Vörösmarty-töredékek című vers, melyben a szerző sikeresen ötvözi saját költői eszköztárát a jól ismert Vörösmarty Mihály-idézetekkel. Elsősorban ilyen „a sír, hol nemzet süllyed el” mindenki által ismert sor a Szózatból, mely kétszer is szerepel e költeményben. Nem csak megérinti ezt a verset, de témájává is válik a romantika korában időszerűnek gondolt nemzethalál-vízió, és ez kiválóan illeszkedik a Baka István költészetét meghatározó látásmódba. Szinte apokalipszist, tehát világvéget, illetve az ezt megelőző szörnyűségeket kívánja megidézni a második szakasz. Ez egy felismerhetően Baka Istvános látomás, a „hüllőbőrű rétekkel”, „hüllőszem tavakkal”, valamint azzal a gesztussal, hogy Istent „Égi Vak”-ként láttatja a szerző. Különös hangulat lengi körül a harmadik szakasz-„töredéket”, melyben a nemzet elsüllyedését a „nagyvilág” csöppet sem gyászolja, hanem egyenesen „körültáncolja”. A „nagyvilág” ünnepli a véget…

Penckófer János