Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,

Holnap harangoznak,

Holnapután az angyalok

Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent

Nagyosan dicsérni,

De én még kisfiú vagyok,

Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre

Mégiscsak kiállok,

De boldogok a pásztorok

S a három királyok.

Én is mennék, mennék,

Énekelni mennék,

Nagyok között kis Jézusért

Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban

Százszor bepiszkolnám,

Csak az Úrnak szerelmemet

Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én

Gyermek-hittel, bátran,

1883

Csúf karácsonyában.)

Az itt olvasható – de megzenésített formájában szintén elterjedt – Ady-költemény a karácsonyi versek, énekek között az egyik legismertebb. Könnyedsége, természetessége elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal a költőiséggel, amely egyszerre idézi a nagy szerzőtől megszokott verselést, ugyanakkor némiképp el is tér attól. A zömmel súlyosan szép és újszerű gondolatokkal építkező Ady-versektől megkülönbözteti az igyekezet, mely egy „kisfiú” szemével kívánja láttatni az ünnepélyességet. Ezt szolgálja az első versszak gyermeki egyszerűsége, ahol csupán a „gyémánt-hó” idézi az érett költő látásmódját. Aztán egészen az utolsó versszakig a kisfiúsan megható odaadásban, elhatározásban lehet gyönyörködni. Így tűnik föl az „isten-dicséretre” kiállni szándékozó gyermek, valamint az új csizma esetleges bepiszkolódása, mint áldozathozatal. Az utolsó szakasz pedig föllebbenti a fátylat a megnyilatkozás helyéről. Láthatóvá lesz, hogy e karácsonyi ének nem más, mint a gyermeki önmagát bemutató felnőtt férfi visszaemlékezése – 1883-ra…

Penckófer János