Ady Endre: Kis, karácsonyi ének
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)
Az itt olvasható – de megzenésített formájában szintén elterjedt – Ady-költemény a karácsonyi versek, énekek között az egyik legismertebb. Könnyedsége, természetessége elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal a költőiséggel, amely egyszerre idézi a nagy szerzőtől megszokott verselést, ugyanakkor némiképp el is tér attól. A zömmel súlyosan szép és újszerű gondolatokkal építkező Ady-versektől megkülönbözteti az igyekezet, mely egy „kisfiú” szemével kívánja láttatni az ünnepélyességet. Ezt szolgálja az első versszak gyermeki egyszerűsége, ahol csupán a „gyémánt-hó” idézi az érett költő látásmódját. Aztán egészen az utolsó versszakig a kisfiúsan megható odaadásban, elhatározásban lehet gyönyörködni. Így tűnik föl az „isten-dicséretre” kiállni szándékozó gyermek, valamint az új csizma esetleges bepiszkolódása, mint áldozathozatal. Az utolsó szakasz pedig föllebbenti a fátylat a megnyilatkozás helyéről. Láthatóvá lesz, hogy e karácsonyi ének nem más, mint a gyermeki önmagát bemutató felnőtt férfi visszaemlékezése – 1883-ra…
Penckófer János