A kortársbántalmazásról

Agresszió az iskolában

Mostanság egyre gyakrabban szólnak arról a hírek, hogy kiskorúak brutálisan megverték, folyamatos rettegésben tartották iskolatársukat. Az okot sokszor elképzelni is nehéz, mindenestre a legtöbb osztályban akad legalább egy olyan tanuló, aki előszeretettel piszkálja társait. Hogy mi állhat ennek hátterében, arról Berghauer-Olasz Emőkét, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pszichológiatanárát kérdeztem.

– Mi minősül kortársbántalmazásnak?

– Minden olyan cselekmény, amikor egy gyerek vagy egy csoport folyamatosan szekál, zaklat, esetleg molesztál egy másik gyereket vagy csoportot. A legismertebb jelenség az, amikor egy gyereket nem hagynak nyugton a társai, állandóan csúfolják, megfélemlítik, elveszik a tízóraiját, szünetben vagy hazafelé vezető úton megverik. Napjainkban ez egyre gyakrabban kerül a középpontba.

– Mi állhat ennek hátterében?

– Az agresszív reakciókat számos gyermekkori körülmény kialakíthatja. Az egyik legfőbb tényező az elsődleges gondviselők – elsősorban az édesanya – gyermek felé közvetített érzelmei a születést követő években. A negatív érzelmi magatartásban gyökeredzik a későbbi agresszív és ellenséges viselkedés alapja. Ezt fokozza, ha a gyerek nem kap egyértelmű visszajelzést viselkedéséről, mert így nem tanulja meg, hol a határa a kortársakkal, felnőttekkel szembeni agresszív viselkedésnek.
A gyerek azt a mintát fogja kapcsolataiba beépíteni, amelyet a szüleitől látott. A tekintélyelvű nevelésben részesülő gyermek többször van kitéve szülei erőszakos érzelmi kitöréseinek, így az esetek többségében agresszívabb lesz, mint társai. A túl kevés szeretet és törődés, és a túl sok szabadság egyformán károkat okozhat a fejlődő személyiségben.

– Milyen kortól figyelhető meg gyerekkorban az agresszió?

– Az agresszió csírája már egészen kicsi kortól megmutatkozik. A csecsemő hajráncigálása, marása, hadonászása viszont nem agresszióra utal, mert nincs célja, és nem tud a következményekről sem. Az agresszió minden szakirodalom szerint szándékos és céltudatos cselekvés. Valódi agresszióról legkorábban másfél-kétéves kortól beszélhetünk, de még ekkor is szem előtt kell tartanunk azt, hogy az ilyen korú gyermek még nem tudja teljesen felmérni tette következményeit. Az agresszivitás hajlama változó: vannak, akikben gyengébb, és vannak, akikben erősebb formában jelentkezik.

– Mi a helyzet a nemi megoszlással?

– A lányok az eltérő nevelés miatt sokkal kevésbé viselkednek agresszívan, mint a fiúk, hiszen a szülők a különböző nemű gyermekeket már születésüktől más értékrendek szerint nevelik, viselkedésüket eltérő normák és értékek szabályozzák. De az erőszakos viselkedés a lányok körében is jelentkezhet. Korábbi vizsgálatok alapján kimutatható, hogy míg a fiúk agresszívabbak, jellemző rájuk az erőfitogtatás, a birtoklásért kialakuló konfliktus, addig a lányok gyakrabban tűznek össze az iskolában betöltött szerepekért, többet csúfolják, gúnyolják egymást.

– Mi a dolga a pedagógusnak, ha ilyesmivel szembesül?

– Elsősorban szem előtt kell tartania, hogy a problémás gyermek a viselkedésével üzenetet küld, jelezni próbálja, hogy érzi magát a bőrében.
Jó, ha a pedagógus közösen is elbeszélget a felekkel, hogy mindenki elmondhassa érzéseit a helyzettel kapcsolatban. Körültekintően kell eljárni, mivel az erőszakoskodók többnyire nagyon jól ki tudják magyarázni magukat, esetlegesen úgy beállítva a dolgot, hogy az egész eset nem is olyan komoly, mint amilyennek látszik. Nem helyes, ha megengedett az erőszakoskodás, és az sem, hogy az erőszakoskodó gyerekek minden következmény nélkül felháborítóan viselkedhetnek.
Osztályfőnöki órákon alkalmat lehet találni a témával kapcsolatos filmek, szépirodalmi művek felhasználására. Javasolt azonban az iskolapszichológus bevonása is, mivel az egyéni beavatkozás főleg az ő hatáskörébe tartozik. Szakmai tanácsot is kaphatunk tőle a probléma kezeléséhez.

– S mit tegyen a szülő?

– Sok felnőtt kudarcként éli meg, ha gyermekét bántalmazza valamelyik kortársa. Ilyenkor a legtöbbet azzal teheti, ha biztosítja gyermekét támogatásáról, s őszintén elbeszélget vele a történtekről. Nem szabad kételkedni a gyerek szavában, gyengeséggel, árulkodással vagy kényeskedéssel vádolni. Segíteni kell neki, hogy el tudja kerülni a bántalmazást. A szülő megtaníthatja a gyereket, hogy adott helyzetben hogyan reagáljon, hogyan viselkedjen. Elpróbálhatják például otthon, hogyan védje meg magát, ha bántják, hogyan viselkedjen magabiztosan és bátran. Azzal nem talál megoldást a felmerült problémára, ha kiemeli a gyermeket, vagy kizáratja a másik felet az intézményből.
Nehezen dolgozzák fel a szülők azt a tényt is, ha kiderül szemük fényéről, hogy társait zaklatja. A valóság tényleges felderítésére van szükség, amit aztán nem szabad a szőnyeg alá söpörni. A szülő ne büntessen erőszakkal, mert ezzel fokozza az agresszív viselkedést. Inkább beszéljék meg közösen a történteket, a szülő próbálja növelni az empátiát a gyerekben. Gondolkozzon el azon, vajon mi vezette őt arra, hogy másokat bántson, mások felett uralkodjon. Nem kap elég figyelmet, odafigyelést, elég törődést? A beszélgetés alkalmával javíthatnak a szülő-gyerek kapcsolaton. Együtt könnyebben ki lehet dolgozni olyan stratégiákat, amelyeket a változtatás érdekében a gyerek meg tud valósítani. Ha rendszeresen visszatérnek a napi eredményekre, a gyermek képessé válik a változásra. Megjegyzem, ha már a szülő változtat saját viselkedésén, a gyermekben is megindul a folyamat. Segítsen a gyermeknek abban, hogy ne másokon vezesse le a stresszt. Hasznosnak bizonyulnak olyan tevékenységek, ahol a gyerek könnyebben ki tudja magából adni a felgyülemlett feszültséget. A napirendbe be kell iktatni a rendszeres mozgást, sportot. A megfelelő magatartás kialakítása nem megy könnyen. Ehhez a szülők, tanárok, barátok támogatása mellett néha a pszichológus segítségét is igénybe lehet venni.

A neveléssel, fegyelmezéssel kapcsolatos kérdések között talán a fenyítés eszköze az, amely a leginkább megosztja a szülők, pedagógusok, összességében mindenki véleményét. Nos, interjúnk célja a téma pszichológiai szempontjának bemutatása volt, s nem az, hogy bármi mellett állást foglaljunk, hisz tudjuk: minden ember, minden gyerek, minden helyzet más. Amennyiben hozzáfűznivalója, észrevétele van a témával kapcsolatban, amelyet szívesen megosztana velünk és olvasóinkkal, kérjük, írja meg lapunk elérhetőségeink valamelyikére Agresszió az iskolában jeligére. Postacím: 90202 Beregszász, Pf.: 38.. E-mail: karphetlap@bereg.net.ua

Espán Margaréta