Április közepén kiadják Nyemcov jelentését

2015. március 14., 18:35

Április közepén kiadják Borisz Nyemcov jelentését az ukrajnai háborúról, amelyen a nemrégiben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus halála előtt dolgozott – közölte Ilja Jasin, aki Nyemcovval közösen vezette a liberális RPR-Parnasz pártot. A „Putyin, háború" című jelentés tervezett közzétételéről Facebook-oldalán számolt be a politikus.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a politikus közölte, hogy a nyomozók ugyan többször átkutatták a meggyilkolt politikus lakását és irodáját, amikor elvitték számítógépét és iratait, de „helyre tudtuk állítani anyagainak zömét”. Hozzátette, hogy a dokumentumok egy részét Nyemcov a párt központjában tartotta, ehhez a nyomozók nem férhettek hozzá, egy másik részét pedig a politikus asszisztense tárolta.

Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy nagy tapasztalattal rendelkező szakértők és oknyomozó újságírók dolgoznak Borisz Nyemcov el nem készült jelentésének végső formába öntésén. Ilja Jasin azt is elmondta, hogy több, Nyemcov által is tervezett utazást is tettek, hogy kiegészítő információkat gyűjtsenek be az anyag elkészítéséhez.

Borisz Nyemcovot február 28-ára virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a meggyilkolását megelőzően arra készült, hogy bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé az orosz csapatok jelenlétéről a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.

(MTI/Kárpátalja)