Első, név szerint ismert költőnk

A reneszánsz (olaszul: rinascimento, magyar jelentése: újjászületés) Itália földjéről kiinduló kulturális mozgalom volt, mely megújulást hozott a gondolkodásban, a költészetben, a képzőművészetben és az építészetben. Ez a XIV., a XV., valamint a XVI. századon átívelő, a középkor végét és az újkor elejét felölelő művészettörténeti-művelődéstörténeti korszak felfedezte az antik kultúrát, az emberben és a természetben rejlő szépségeket. Költői – az antik eszményeknek megfelelően – latinul verseltek, s nemegyszer antikizáló latin nevet vettek fel, köztük első, név szerint ismert poétánk, Janus Pannonius, eredeti nevén Csezmiczei vagy Cesinge (más forrásban: Cesingei vagy Kesincei) János.

A leendő költő a Magyar Királysággal perszonálunióban lévő Horvátország északi részén, Szlavóniában, a Dráva-menti, később elpusztult Csezmice községben látta meg a napvilágot 1434. augusztus 29-én (vagy augusztus 26-án). Apja kilétéről alig maradtak fenn adatok, még az sem biztos, hogy elmagyarosodott horvát kisnemes vagy iparos volt. Édesanyja, Vitéz Borbála viszont Vitéz János nagyváradi püspöknek, a magyarországi reneszánsz első képviselőjének a nővére volt, s János fiát – aki korán tanúságát adta született intelligenciájának – testvéréhez küldte, Nagyváradra, ahol a nagy műveltségű püspök gondos nevelésben részesítette, majd felismerve tehetségét, tizenöt éves korában Itáliába irányította. Előbb Ferrarában tanult, a hírneves olasz költő, tudós és pedagógus, Guarino Veronese magániskolájában, az olasz ifjúság színe-virágával együtt, itt ért felnőtté, itt kezdett el verselni, s Guarino mellett fiatal kora dacára nagyhírű poétává vált. Hihetetlenül gyorsan bontakozott ki benne a költői tehetség, s költészetében európai színvonalon jelent meg a reneszánsz életérzés: nagyra értékelte a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot. Kedvelt műfaja volt az epigramma és az elégia. Az epigramma tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt tartalmaz: először egy tényt vázol fel, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, mely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes értelmű. Lehetnek magasztos hangvételű, dicsőítő, illetve csípős, humoros epigrammák. Az elégiát pedig az jellemzi, hogy nem a friss benyomásokból közvetlenül fakadó érzelmek, hanem a felidézett korábbi benyomások, lelki szemlélődések, a visszaemlékezésekből fakadó érzelmek nyernek benne kifejezést.
Költőnk Itália földjén vette fel az antikizáló Janus Pannonius nevet, melyet Magyarországi Jánosnak fordíthatunk le, mivel Magyarországot latinosan nemcsak Hungáriának, hanem – a Dunántúlra és a mai Ausztria keleti részére kiterjedő egykori római provincia, Pannonia után – Pannóniának is nevezték.
Ferrarai éveire jellemző volt epigrammaköltészetének kibontakozása, gyakorta erős kritikájú, csípős epigrammáiról lett nevezetes, de szerelmi költészete is epigrammák formájában jelent meg, melyeket áthatott a reneszánsz életöröm és a szerelem gyönyörének érzése.
1454-ben Padovába utazott, hogy jogot tanuljon a város híres egyetemén. A kánonjogot (egyházi jogot) igen gyorsan, négy év alatt elsajátította, miközben Itália-szerte elismert poétává vált. Költészete bővült, s a kor divatos műfajának, a panegrycusnak a nagynevű művelője lett. A panegrycus élő embereket méltató költemény. Guarino Veroneséhez intézett versében például múlhatatlan háláját fejezte ki mestere iránt, akinek tanítása, támogatása nélkül nem válhatott volna költővé.
1458-ban – befejezve az egyetemet – jogi doktori címet nyert, s hazatért Magyarországra. Ugyanebben az évben lépett trónra Hunyadi Mátyás, akinek – központosító politikájában – nagy szüksége volt az egyház támogatására, ezért megbízható, hű embereit állította az egyházi hivatalok élére. Így lett egykori tanítójából és nevelőjéből, Vitéz János nagyváradi püspökből esztergomi érsek, Vitéz unokaöccséből, Janus Pannoniusból pedig – miután a királyné, majd a király kancellárjaként főhivatalnokként „belekóstolt” az udvari életbe – pécsi püspök. Mivel a középkorban a főpapok világi hatalommal és haderővel is rendelkeztek, Janus is elkísérte Mátyás királyt sikeres 1463–1464-es török elleni boszniai hadjáratába. A tüdőbajban szenvedő költőre azonban nagy erővel tört rá a kór, s Mikor a táborban megbetegedett c. versében roppant realisztikusan írta le betegségét, testi szenvedését.
Magyarországon az elégia lett a legkedveltebb műfaja. Meghitt hangvételű elégiákban fejezte ki édesanyja elhunyta miatt érzett gyászát, illetve vágyódását Itália iránt, ahol már teljes szépségében kibomlott a reneszánsz virága, míg hazájában még csak rügyezni kezdtek az új gondolatok. Az Egy dunántúli mandulafához c. költeményében saját sorsának jelképeként mutatta be a tél idején váratlanul virágba borult, de a fagy által fenyegetett mandulafát, s a szépséget és a szépség veszélyeztetettségét is kifejezte versében.
Ám nem minden művére jellemző a melankolikus hangulat. Egyik legismertebb költeményében, a Pannónia dicséretében már büszke rá, hogy míg eddig csak Itália földjén termettek reneszánsz művek, most már Pannónia, azaz Magyarország is ontja az új művészet szép dalait. S megjelenik a költő öntudata is, miszerint költeményei teszik híressé hazáját. Másik, ugyancsak jelentős alkotásában, a Búcsú Váradtól c. versében pedig ellentétes érzések kavarognak. Egyrészt sajnálja, hogy elhagyja Nagyváradot, a Vitéz János által létrehozott gazdag könyvtárat, valamint a várost övező szép tájat, de ugyanakkor örül annak, hogy új vidékekre eljutva új, kellemes benyomások is érhetik, új szépségekkel gazdagodhat. Mindemellett pedig – szellemes ember lévén – a csípős hangvételű epigrammák papírra vetésével sem hagyott fel.
Versei és egyházi teendői mellett politikai szerepet is vállalt. 1465-ben Mátyás király követségbe küldte II. Pál pápához, segítséget kérve a két éve indított török elleni boszniai hadjárat folytatásához. Janus Pannonius fel is kereste az „örök várost”, és más itáliai udvarokban is tárgyalásokat folytatott. Mátyás viszont – csalódva az eddigi, valóra nem vált külföldi támogatási ígéretekben, – úgy döntött: békét köt a törökkel, s kiépít egy nagy közép-európai birodalmat, mely a későbbiekben könnyebben dacolhat a török veszedelemmel. E politika első lépéseként háborút indított a cseh trón megszerzéséért, távlati célként pedig meg akarta szerezni a német-római császári címet.
A törökkel megkötött békét viszont több főrangú személy is ellenezte, így Vitéz János és Janus Pannonius is. Az esztergomi érsek vezetésével 1471-ben összeesküvést szerveztek Mátyás megdöntésére, ám a király tudomást szerzett a szervezkedésről, s egy-kettőre elfojtotta azt. Janus Pannonius Itáliába akart menekülni, pedig az uralkodó megkegyelmezett az elfogott összeesküvőknek: vagy meggyőzte őket igazáról, vagy rábírta őket, hogy csendben vonuljanak vissza. Az összeesküvésbe belebonyolódott költőnek is meg akart kegyelmezni, ám mire a királyi kegyelem híre megérkezett, Janus Pannonius tüdőgyulladást kapott, és a horvátországi Medvevárban, 1472. március 27-én elhunyt. Mátyás meggyászolta a kiváló poétát, s minden költeményét kiadatta. (Források: Hegedűs Géza: Janus Pannonius, Sulinet, Wikipédia)

Lajos Mihály