Beregszászban görögkatolikus kápolnát szeretnének építeni

2015. április 23., 10:16

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere megbeszélést folytatott Mihajlo Selemba atyával. A görögkatolikus pap bemutatta annak a kápolnának a tervét, amelyet a Venelin Huca utcában készülnek felépíteni.

A kápolna felépítése azért szükséges, mert város egyik legnagyobb kerületében élő híveknek az autópark irodájában kénytelenek miséket tartani közel nyolc éve.

Ezért régen várják már e terv megvalósulását. Emellett Milan Sasik püspök beregszászi látogatása során arról biztosította Mihajlo Selemba atyát, hogy megtalálják a Keresztelő Szent János nevét viselő kápolna felépítéséhez szükséges pénzforrásokat.

„Mihajlo atya többször is aláhúzta, hogy e projekt megvalósítása semmiképpen nem jelenti a környéken élők kertjei határainak megváltoztatását.

A tervek szerint a leendő kápolna helyén július 7-ig keresztet állítanak fel, amelyet Milan Sasik püspök szentel majd meg” – közölte a polgármester a Facebook-oldalán.

(beregszasz.com.ua/VV)