Háborús bűnök és vétlen áldozatok
Hirosima, Nagaszaki, Nanking, dzsungelvasút…
Hetven évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-a reggelén három amerikai harci repülőgép tűnt fel egy japán nagyváros, Hirosima egén. Egyikük, az Enola Gay B–29-es nehézbombázó 8 óra 15 perc 17 másodperckor kioldott egy több mint 4 tonna súlyú bombát, mely hatszáz méterre a felszíntől felrobbant. Vakító fény villant, izzó tűzgömb jelent meg a háztenger felett, majd kialakult a jellegzetes gombafelhő, melynek árnyékában töméntelen emberi élet és megannyi épület vált semmivé…
Japán ekkor már nyolcadik éve hadban állt. 1937-ben tört ki ugyanis a II. japán–kínai háború, mely később beleolvadt a II. világháborúba. Az akkor még polgári vezetésű Kínára támadó japánok elfoglalták Pekinget, Sanghajt, majd a hatalmas távol-keleti ország akkori fővárosát, Nankingot, ahol mintegy 250 ezer áldozattal járó, szörnyűséges mészárlást vittek végbe a polgári lakosság, valamint a kezükbe került hadifoglyok körében. Emellett a japán hadvezetés több helyütt is biológiai fegyvert vetett be a kínaiak ellen, pestis-, kolera- és tífuszjárványokat váltva ki, melyek többszázezer halottat követeltek…
Miután a japánok 1941. december 7-én csapást mértek a Hawaii-szigeteken fekvő Pearl Harbor-i haditengerészeti támaszpontra, egy gyors villámháborúban meghódították az amerikai félgyarmatnak számító, korlátozott önrendelkezéssel bíró Fülöp-szigeteket, a délkelet-ázsiai angol gyarmatokat: Malájföldet, Brit Borneót és Burmát, illetve Holland Kelet-Indiát (ma: Indonézia). A hadifogolytáborokba zárt nyugati és Fülöp-szigeteki hadifoglyok körében – a betegségek és a rossz bánásmód miatt – aratott a halál, s ugyancsak töméntelen ember halálával járt a Bangkok–Rangún vasútvonal kiépítése. A Brit-India és Burma határvidékén harcoló japán csapatok utánpótlásának biztosítása végett ugyanis a japánok a megszállt Thaiföld és Burma járhatatlan őserdőin keresztül – nyugati hadifoglyokkal és bennszülött kényszermunkásokkal – megépíttették a hírhedt dzsungelvasutat, s a végkimerülésig végeztetett munka sok ezernyi hadifogoly és százezernyi kényszermunkás életébe került…
1942 augusztusától viszont a Csendes-óceánon támadásba mentek át az amerikaiak, szigetet sziget után foglaltak el a japánoktól, 1944-ben pedig megkezdték a szigetország stratégiai bombázását. Kezdetben csak a katonai célpontokat támadták, ám a következő év januárjában áttértek a szőnyegbombázásokra, s az utóbbiak már százezernyi civil életébe is kerültek. Közben, ugyancsak 1942-től kezdődően, az új-mexikói Los Alamosban megkezdték a Harmadik Birodalom elleni bevetésre szánt atombomba kifejlesztését. Ez volt a nevezetes Manhattan-terv, melynek keretében 1945. július 16-án, Új-Mexikóban, az alamogordói kísérleti telepen felrobbantották az első, még kísérleti atombombát, s mivel a kísérlet eredményes volt, az Egyesült Államok képessé vált rá, hogy nukleáris fegyvereket vessen be a még mindig harcoló Japán ellen. De valóban be kellett azokat vetni? Az USA hadvezetése megosztott volt a kérdésben, hogy nukleáris bombákkal vagy szárazföldi csapatok partraszállásával mérjenek-e végső csapást ellenségükre. Invázió esetén többen is hatalmas emberveszteségektől tartottak, s tény, hogy Japánt még 1945-ben is jelentős haderő védte. Ugyancsak tény viszont, hogy 1945 augusztusára már ronccsá verték a japán haditengerészetet, valamint a légierőt, s rommá bombázták Japán hadiiparát. Az atombombát kifejlesztő tudósok nagy része petícióban fordult Harry S. Truman akkori amerikai elnökhöz, hogy egy, a Tokiói-öböl felett, 10 ezer méter magasságban, este végrehajtott robbantással demonstrálják a nukleáris fegyver roppant erejét. Ugyanezt javasolta Douglas MacArthur tábornok, a Csendes-óceánon harcoló amerikai erők főparancsnoka. Chester W. Nimitz tengernagy, az amerikai Csendes-óceáni Flotta főparancsnoka pedig ugyancsak ellenezte az atomtámadásokat. Az elnök azonban ki sem kérte a vezérkar véleményét.
Így 1945. augusztus 6-án, reggel bekövetkezett a hirosimai atomtámadás, melynek során az első három másodpercben hatalmas tűzvihar söpört végig Hirosima központján, elhamvasztva annak 90 százalékát, majd jött a roppant lökéshullám, mely a következő 10 másodpercben négy kilométeres körzetben mindent lerombolt. Az áldozatok számáról csak becsléseink vannak. A robbanást követően azonnal életét vesztette 60-80 ezer ember, 100 ezren megsebesültek, s összesen mintegy 140 ezer ember halt meg, sokan napokkal, hetekkel, hónapokkal, esetleg évekkel később, a szörnyű égési sebek, a radioaktív sugárzás, illetve a sugárzás miatt kialakuló betegségek következtében…
A hirosimai atomtámadás után azonban Japán még nem kért békét. Hirohito császár és a kormányon belüli békepárt ugyan hajlott a kapitulációra, de a háborút folytatni akaró politikusok és katonák szava is erős volt. Így augusztus 9-én Nagaszaki ellen is atomfegyvert vetettek be. A japán kormány ülésén heves vita bontakozott ki abban a kérdésben, hogy folytassák-e a harcot, vagy fogadják el a szövetségesek követelését: a feltétel nélküli kapitulációt. A meddő vitának végül a császár vetett véget, kijelentetve: a további harc értelmetlen, Japánnak meg kell adnia magát. Szeptember 2-án pedig a szigetország hivatalosan is aláírta a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmányt, s ezzel a II. világháború véget ért.
Azóta a régi Japán romjain egy új, civilizáltabb Japán született, miközben Amerika is és az egész világ is nagyot változott. Hirosima viszont örökre egy fájó mementó marad.
Lajos Mihály
