A sztálini áldozatok emlékének adóztak Badalóban

2016. november 16., 09:12 , 827. szám

Mint a legtöbb kárpátaljai magyarlakta településen, úgy Badalóban is az 1990-es évek elején állítottak emléket az 1944 őszén sztálini lágerekbe elhurcolt áldozatok tiszteletére. 72 éve 150 badalói lakost vittek el, úgymond háromnapos munkára, akik közül 88-an már soha többé nem térhettek vissza szeretteikhez.

Az elmúlt közel negyedszázad alatt az idő vasfoga bizony alaposan megkoptatta az 1993-ban emelt emlékművet, amelyről már több helyen lehullottak a márványlapok, s az emlékmű talapzata is felújításra szorult. Erre végül az idén került sor, egy pályázat révén sikerült majdhogynem eredeti állapotába visszaállítani az emlékművet, annak talapzatát, sőt, még térköveket is lerakni az emlékhelynél. A felújítás során keletkezett rengeteg építkezési törmelék és szemét kihordását, illetve az emlékműnek helyet adó Mártírok emlékparkja kerítésének újrafestését sikerült közösségi munka keretében megszervezni, amelyben részt vettek a polgármesteri hivatal, az óvoda, a családorvosi rendelő munkatársai, gyülekezeti tagok, a KMKSZ helyi aktivistái és mások.

Vasárnap került sor a Mártírok emlékparkjának újbóli felavatására, amikor ünnepi istentisztelet keretében Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor hirdette az igét.

Az igehirdetést követően Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd arról beszélt, hogy ezen a napon azokra a mártírokra emlékezünk, akik 72 évvel ezelőtt a magyarságukért és hitükért estek áldozatul, és a mai nemzedék szent kötelessége, hogy ápolja ezen áldozatok emlékét.

Nagy Petronella, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja beszédében arra tért ki, hogy a helyi közösségeknek fontos feladatuk az, hogy megőrizzék, és rendszeresen ápolják azoknak az embereknek az emlékét, akik egykoron áldozatul estek a sztálini önkénynek.

Dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke felidézte, hogy 1944-ben a kárpátaljai magyar férfiak többségének nem volt lehetősége mérlegelni, itt kellett hagyni a szeretteiket. Ellenben ma egyfajta választás előtt áll a kárpátaljai magyarság, a helyben maradást vagy a jobb életkörülmények miatti kivándorlást illetően, és ezt a harcot nekünk, helyben kell megvívni. Beszédében példaként említette a nemrég elhunyt Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök urat – aki 1978 és 1982 között négy éven át szolgált lelkipásztorként Badalóban (a szerk.) –, aki amellett, hogy minden mérlegelés nélkül kitartott hite és nemzete mellett, még több száz lágertársának is lelki támasza volt.

Köszöntötte még az egybegyűlteket Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács elnöke.

Az eseményen Ferenci Attila, a Beregszászi Magyar Színház színművésze Wass Albert A bujdosó imája című versét szavalta el, a helyi általános iskola tanulói pedig az alkalomhoz illő verseket és énekeket adtak elő.

A kegyeletteljes megemlékezésen részt vett Szalai Imre, Badaló polgármestere, Csoma Zoltán, Badaló testvértelepülésének, Szatmárcsekének a polgármestere, Balog Zoltán, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke, valamint Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke.

A Szózat eléneklését követően a vendégek és a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet.

Az emlékmű felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatta.

(tamási)