Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége
December 9-én tartotta évzáró közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ). Az elmúlt év szervezeti teljesítményének kiértékelése mellett helyet kaptak a következő évek tervei is. Mint kiderült, a következő évben a szervezet a gazdaságfejlesztési terv stratégiájának átdolgozását szeretné megvalósítani, Kárpátalja aktuális gazdasági helyzetére szabni.
A közgyűlést Radvánszky Ferenc református lelkész nyitotta meg egy rövid áhítattal.
A napirendi pontok elfogadása után a KMVSZ elnöke, Virág László köszöntötte a vendégeket, és minden jelenlévőnek hasznos tanácskozást kívánt.
Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos a közgyűlésen elmondott beszédében hangsúlyozta, így, az év utolsó hónapjában már nyugodtan megállapítható, hogy a kárpátaljai magyarság a magyar állam segítségével ismét egy új életszakaszba lépett. Rávilágított, hogy a nehéz politikai, gazdasági és az ebből eredő szociális helyzet ellenére sikerült elérni, hogy a vállalkozók szövetségének tagjai ne csak létszámban gyarapodjanak, hanem anyagi javakban is, megtöltve életerővel mind a szervezet működését, mind pedig Kárpátalja gazdaságát. Grezsa István kiemelte: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy szülőföldjén tartsa meg a kárpátaljai magyarságot, többek között ezért is indították az eddigi tapasztalatok szerint kiválóan működő gazdaságfejlesztési tervet. Ezzel kapcsolatban a miniszteri biztos nyomatékosította: a szülőföldön történő megtartás terve azonban csak úgy kivitelezhető, ha a vállalkozók is elhiszik azt, hogy minden látszat és minden reménytelenség ellenére van esély arra, hogy 2017-ben és az azt követő években ugyanilyen léptékben fejlődjön a vidék, ösztönözve a fiatalokat is arra, hogy ne hagyják el Kárpátalját.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője köszöntőbeszédében elmondta, a Földművelésügyi Minisztérium is igyekszik a segítő projektekkel erősíteni a helyi vállalkozásokat, különleges hangsúlyt fektetve az agráriumra. „A mezőgazdaságra erőforrásként kell tekinteni, ami a munkát kereső fiatalok tömegeinek jelenthet kemény, de biztos megélhetést” – hangsúlyozta.
Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke beszédében bejelentette, szervezetével elkezdtek dolgozni azon, hogy lehetőség szerint már a következő évben Kárpátalján is átadásra kerüljön az Év Vállalkozója és a kárpátaljai Prima Primissima díj.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere megköszönte a jelen lévő vállalkozóknak, hogy nem hagyták el szülőföldjüket, továbbra is munkát adnak a helyieknek, és segítik az önkormányzatok működését. A polgármester megköszönte a magyar állam hathatós támogatását, amelynek köszönhetően a helyi vállalkozások előtt új lehetőségek nyíltak meg, s ezekkel az új perspektívákkal új munkahelyek születnek majd, ami hosszú távon Kárpátalja magyar ajkú népességének érdekeit szolgálja.
Virág László elnök beszámolójában elmondta, a következő évben többek között a KMVSZ is közreműködik majd a gazdaságfejlesztési terv stratégiájának átdolgozásában, aminek a legfőbb oka a folyamatosan változó gazdasági és szociális helyzet. Az elnök kijelentette, 2017-ben szeretnének az Európai Unióban és Magyarországon is jól működő Termelői Értékesítői Szervezeteket, úgynevezett TÉSZ-eket létrehozni. Ezek a szervezetek leginkább a zöldség- és gyümölcstermesztői ágazatokat célozzák meg. Egy nonprofit szervezetbe tömörülve a gazdák közösen termelnek és értékesítik a termést, ezzel is versenyképesebbé téve gazdaságukat, a közös teherviseléssel pedig csökkentik a kiadásaikat. Virág László hangsúlyozta, a TÉSZ-ekbe tömörülést nem teszik kötelezővé, önkéntes alapon működik majd.
Ezután Pataki Gábor, a KMVSZ alelnöke tartott rövid beszámolót az elmúlt év eseményeiről. Az előadása végén az alelnök beszélt a szervezet szakágazatok szerinti tagolódásáról. Elmondása szerint a KMVSZ tervei között szerepel, hogy a vállalkozói érdekvédelmet hatékonyabbá tegye, éppen ezért a szövetségen belül olyan szakágazatok jöttek létre, mint a méhészeti, a borászati és a kézművesipari. Az említett tagozatok vezetői a közgyűlésen beszéltek ágazataikról, azoknak problémáiról.
A közgyűlésen a KMVSZ több kárpátaljai települést érintő és azok vállalkozóit megszólító Sikerképzés programjáról tartott beszámolót a rendezvénysorozat magyarországi vendégelőadója, Bocskay István, aki az előadásában elmondta, rendkívül lélekemelő volt számára többször is Kárpátaljára látogatni, fejlődésre motiválni a helyi vállalkozókat. Több mint 500 vállalkozót sikerült a programba bevonni és több mint hetven egyéni vállalkozást sikerült fejleszteni. Beszéde végén Bocskay István átnyújtotta Grezsa István kormánybiztosnak és Virág László elnöknek a program összegzését és értékelését tartalmazó dokumentumot.
A közgyűlés végén Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági és önkormányzati titkára tartott értékelő előadást a gazdaságfejlesztési terv keretében idén benyújtott pályázatokkal kapcsolatban.
Szaniszló Róbert