Merénylet készült Anton Herascsenko képviselő ellen

2017. január 23., 09:25 , 837. szám

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által megakadályozott merényletkísérlet célpontja Anton He­ras­csen­ko, a Narodnij Front párt parlamenti képviselője volt – közölte Facebook-oldalán Zorjan Skir­jak, a belügyminiszter tanácsadója hétfőn.

„Mára elmondhatjuk, hogy a barátunk és harcostársunk, Ukrajna parlamenti képviselője, Anton Herascsenko elleni gyilkossági kísérletről van szó” – írta Skirjak, akit az Ukrajiszka Pravda idéz.

„A gyilkosság megrendelői az oroszországi titkosszolgálatok. A merénylet fő okai a Mirotvorec (Béketeremtő – a szerk.) portál tevékenysége, valamint Anton kemény, leplezetlen, nyilvános oroszellenes tevékenysége” – tette hozzá a belügyminiszter tanácsadója.

Megjegyezte azt is, hogy a megbízók „kézjegye” azonos a tavaly július 20-án gépkocsijában pokolgépes merénylet áldozatává vált Pavlo Seremet, az Ukrajinszka Pravda egyik vezetője ellen végrehajtott terrorcselekmény tervezőiével és kivitelezőiével.

A 112 Ukrajina hírcsatornának nyilatkozva Skirjak kijelentette, hogy a hatóságok megvizsgálják, volt-e kapcsolat a két bűncselekmény között.

„Elmondhatjuk, hogy információink szerint az az ember, aki Anton Herascsenko meggyilkolására a megbízást adta, közvetlenül köthető az oroszországi titkosszolgálatokhoz. Ugyanez vonatkozik a Pavlo Seremet elleni merénylet és gyilkosság elkövetésére is, legmélyebb meggyőződésem szerint. De a választ erre a nyomozásnak kell megadnia” – közölte Skirjak.

Az Ukrajinszka Pravda felidézi, hogy Vaszil Hricak, az SZBU vezetője január 21-én nevet nem említve bejelentette, az általa vezetett szolgálat Kijevben megakadályozott egy parlamenti képviselő ellen tervezett merényletet, amelyet az orosz titkosszolgálatok „kurátorsága alatt” terveztek végrehajtani.

A merénylőket egy élesített házi gyártmányú robbanószerkezettel fogták el a képviselő otthonának közelében. A bíróság két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett vasárnap az üggyel kapcsolatban.

Utóbb Anton Herascsenko elárulta, hogy az SZBU figyelmeztette őt a készülő merényletre. A politikus, aki Arszen Avakov belügyminiszter tanácsadójaként is ismert, méltatta a titkosszolgálatoknak és a rendőrségnek a terroristák kézre kerítése érdekében végzett munkáját.

Maga Arszen Avakov belügyminiszter a történtekre reagálva kijelentette: „Az Anton Herascsenko elleni merénylet, amelyet az SZBU megakadályozott, egy rendszert alkotó, több bűncselekményből álló láncolat eleme, Ukrajnán kívüli befolyási központtal. A nemzeti rendőrség és az SZBU egy sor további epizóddal – elkövetett és megakadályozott gyilkosságokkal, köztük nagy horderejű esetekkel – kapcsolatos tényekkel és nyomozati anyagokkal rendelkezik, melyeket az elkövetők hasonló séma alapján dolgoztak ki”.

Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára még tovább ment, kijelentette, hogy az oroszországi titkosszolgálatok áttértek az ukrajnai hibrid háború új fázisára, a politikai terrorizmusra.

„Az előzetes információk alapján állítható, hogy a merényletkísérlet összefügg (a merénylet célpontjának)foglalkozásával, és az Ukrajna megszállt területein elkövetett bűncselekményekben érintett oroszországiak leleplezésével” – idézi a politikust az RNBO sajtószolgálata.

Megerősítette, nem ez az egyetlen oroszországi titkosszolgálatok által ukrán területen szervezett terrorista cselekmény, amelynek ügyében az SZBU és a nemzeti rendőrség nyomoz. Elmondása szerint az orosz titkosszolgálatok bűnözőkből és a Donyec-medencében az „oroszországi hibrid alakulatok” volt katonáiból ügynökhálózatot hoznak létre terrorcselekmények elkövetésére.

Az RNBO titkára azt állítja, az orosz titkosszolgálatok által létrehozott terrorista csoportok hálózatának feladata „politikusok, közszereplők, a média képviselőinek likvidálása, félelemkeltés, káoszteremtés az ukrajnai helyzet destabilizálása céljából”.

Hozzátette: az Oroszország politikai vezetőit terheli a felelősség a titkosszolgálatok terrorista tevékenység megszervezésére való felhasználásáért.

(pravda.com.ua/zn.ua/szcs)