Kányádi Sándor: Zsörtölődő
Elegünk van már,
elegünk.
Meddig kell még di-
deregnünk?
Mondják a kupás-
cserepet
megülő fagyos
verebek.
Télen átal is
nyaraló
fecskének lenni
volna jó,
csettegeti a
porkahó
alatt csőrölő
kis rigó.
Varjú körözget,
billeget,
letácsol rigót
s verebet.
Hogyha kedves a
tollatok,
annyit ne sopán-
kodjatok.
Megértem én már
eleget,
ennél is zordabb
teleket.
De olyat eddig
sohasem,
hogy vége egyszer
ne legyen.
Egy kedves gyermekvers Kányádi Sándortól, és egy kis könnyed verselési forma. Pontosan kiszámított szótagszámú sorokkal felépített négy szabályos versszak. Egy öt szótagú sort egy három szótagú sor követ, és ez négyszer ismétlődik meg mindegyik szakaszban.
Annál a történetnél pedig, amit „elmesél” e vers, egyszerűbb tán nem is létezik. Nyafogó-siránkozó verebek és egy szintén nyűgösködő kis rigó véleményét foglalja magába az első két szakasz. A vers második két szakaszát pedig egy varjú szavai alkotják. A nyafogásra, siránkozásra, nyűgösködésre érkezik meg ugyanis a varjú és vele együtt a zsörtölődés. A sokat látott varjú morogva, korholva szól rá a sopánkodókra. És nagy bölcsen kimondja, hogy egyszer úgyis vége lesz a télnek.
Ami viszont a legfurcsább, hogy a felnőttek arcára is mosolyt tud csalni e költemény. Például kimondottan bájosnak lehet látni a „meddig kell még di-”, vagy az „annyit ne sopán-” öt szótagú sorokat. Vagy az erre felelő „deregnünk”, és „kodjatok” három szótagos egységeket. Valamiért azonnal átvesszük a szerző játékosságát, és meglátjuk, mennyire gyengébb művészi megoldás lett volna, ha nyolc szótagú sorokba szedi a szavait. Ha négyszer négy soros e költemény, szegényebbek lennénk egy „deregnünk” és egy „kodjatok” sorral…
Penckófer János