Vasadi Péter: Viszockijnak
Ki gondol még rád,
te énekes uhu?
Tán Danielle, s ha ő,
kinek a karjaiban?
Ha ugyan él még.
Őserdő-szerelem, hova lettél.
De a hangod, Viszockij, a benyakalt
vodka után rekedten fölfele
kúszott, áttörve s deszkacsutakra
vetve szét a vörös padlást,
s romok s ég közt meglőtt
madárként verdesett, kalimpált
mind magasabbra, s lestük,
mikor kezd végre visszazuhanni,
hogy rántsa a koszlott mélybe
a vassisakos rendet, mely
félelmében mégis elkoptatta
magát, s törte tovább, zúzta
alul a gitárod, jajgatva
recsegett a húrja, azt hittük,
két tomboló markod közt
darabokra esik; ma is
tépi a hangod fülemet.
Elvégezted, amit magadra kiróttál,
te lágy szellő, eszelős kiabálás,
simogató haláltusa, győzelem-
ittas gyűlölete mindenféle
erőszaknak, Viszockij, te szabadság.
Kortárs líránk kiemelkedő alkotója, Vasadi Péter – aki június elsején 91. életévét töltötte be – nemrég írott versében Vlagyimir Szemjonovics Viszockijnak állít emléket. De ugye milyen furcsa így, teljes nevén említeni a XX. század világhírű orosz bárdját, színészét, hisz ő valamennyi ismerőjének szemében egyszerűen csak Viszockij, akinek gitárral kísért dalait, ha valaki egyszer hallotta, sosem tudja elfelejteni.
Erről a kitörölhetetlen élményről és emlékről, a rekedtes hang és jellegzetes gitárjáték átütő erejéről szól Vasadi Péter verse. Igaz, a felvezető kérdés – „Ki gondol még rád, te énekes uhu?” – olyan benyomást kelt, mintha elfelejtették volna az emberek egykor rajongásig szeretett énekesüket. Nos, ennek nem könnyű utánajárni, de annyi bizonyos, hogy szerzőnk igazi értőként emlékezik meg az orosz művész szuggesztív énekhangjáról.
Ezért mondja, hogy e hang „ma is tépi a fület”. De az sem minősül mellékes körülménynek, amit e hang „a vassisakos rend” lebontásában képes volt elvégezni. Ezt erősíti meg a költemény zárlata, mikor szerzőnk e hangot egyszerre nevezi „lágy szellőnek” és „kiabálásnak”, mely valóban „győzelemittas gyűlölete” volt „mindenféle erőszaknak”, és amely egyszerűen maga volt a szabadság…
Penckófer János
