Megtalálták a szolyvai zsidó sírok megrongálóit

2017. október 2., 12:46 , 873. szám

Az eset még augusztusban történt: ismeretlen személyek több mint húsz síremléket döntöttek le Szolyván a zsidó temetőben, többek között Sholom Goldenberg rabbi XIX. századbeli emlékművét is.

A napokban ebben a temetőben találkoztak a járási közigazgatási hivatal és a bűnüldöző szervek munkatársai, hogy kifejezzék az ott eltemetett halottak emléke iránti tiszteletüket. Jelen volt Kárpátalja főrabbija, Menahem Mendel Wilhelm is. A találkozón a rendőrök közölték, hogy a bűncselekményben érintettek mindegyikét megtalálták: a helyi iskola diákjainak egy csoportja gyalázta meg a temetőt. Mindannyiuknak felelni kell a tettükért. Az iskola igazgatójának javasolták, hogy tartsanak nevelő órákat a toleranciáról és a holokausztról, meséljék el a tanulóknak a város történelmét.

(mukachevo.net.ua/RV)