Növekvő diáklétszám – de csökkenő továbbtanulási kedv
Magyar tannyelvű középiskola egy nyelvszigeten
Jól kiépült anyanyelvű oktatási hálózat és erős, gyarapodó értelmiségi réteg nélkül egyetlen nemzeti kisebbség sem képes fennmaradni. Ám napjaink Ukrajnájában oktatási rendszerünket az eszement ukrán nacionalizmus, míg értelmiségünk megmaradását a lehetetlen gazdasági helyzet miatti kivándorlás fenyegeti. Pedig mind az anyanyelvű oktatási intézményekre, mind a diplomások itthon maradására óriási szükségünk van, kiváltképp a sziget- és szórványmagyarság által lakott településeken, így a szláv nyelvtengerben magyar nyelvszigetet képező Visken is.
– Tantestületünket 38 pedagógus alkotja, ám mivel öt tanárnőnk gyesen van, így a most véget ért tanévben 33 tanárunk oktatta tanintézetünk 391 tanulóját – tájékoztat Darvai Csilla, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatója (egyébként tavalyelőtt a tanintézetet összevonták a helyi magyar óvodával, így most már oktatási-nevelési intézményként működik). – A most lezárult tanévben jelentősen megnövekedett a diáklétszámunk, amit az is jelez, hogy míg a 2015/2016-os tanévben harminckilenc, a 2016/2017-es tanévben pedig harminchárom, addig a 2017/2018-as tanévben már ötvennyolc első osztályos kisdiák kezdte meg nálunk a tanulást. Emellett a tanév folyamán tucatnyi vegyes házasságból származó gyereket írattak át hozzánk a nagyközség ukrán tannyelvű középiskolájából. S már mostanáig (a riport június 5-én készült – L. M.) 45 kérvény érkezett hozzánk a viski szülőktől, hogy a mi iskolánkba akarják beíratni a gyermeküket. Mindemellett egy-két, ukrán családból származó tanulónk már az 1. osztálytól kezdve nálunk tanul, egy ukrán gyereket pedig a 9. osztályban írattak át hozzánk a szüleik.
– Az oktatási rendszerünket fenyegető új ukrán oktatási törvény ellenére (mellyel szemben mind anyaországunk, mind nemzeti-érdekvédelmi szervezeteink fellépnek) mi motiválja a magyar szülők egyre nagyobb részét abban, hogy mégis a magyar iskolába járassák a gyermekeiket? – érdeklődöm.
– Egyrészt a viski magyar közösség erős nemzeti öntudata, másrészt iskolánk presztízse, harmadrészt pedig az a tény, hogy a gyermekeiket továbbtaníttatni akaró magyar, illetve magyar–ukrán házaspárok úgy gondolják: ha gyermekeik a mi tanintézetünkben sajátítják el a tudományok alapjait, több lehetőségük nyílik a továbbtanulásra, arra, hogy nemcsak belföldi, hanem magyarországi felsőoktatási intézményekben is folytathassák tanulmányaikat.
Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy – mint az igazgatónőtől és Szeles Emma igazgatóhelyettestől megtudom – 2015 óta folyamatosan csökken azok száma, akik a 11. osztály befejezése után továbbtanulnak. A múlt tanévben az érettségiző diákok fele ment át a tesztvizsgákon, s közülük is csak egy volt tanulójuk folytatja tanulmányait a beregszászi Rákóczi-főiskolán, a többiek Ausztriában, Magyarországon, Csehországban vállaltak munkát: a fiúk gyárakban vagy építkezéseken, a lányok pedig elárusítónőként vagy felszolgálónőként. S általában véve is csökken a továbbtanulási kedv, mivel Ukrajnában alacsony a diplomások társadalmi presztízse, és anyagilag sem becsülik meg az értelmiségieket. Egy külföldön vendégmunkásként dolgozó ember többet keres, mint idehaza egy főiskolát vagy egyetemet végzett diplomás. Az utóbbi időkben – átlagosan számítva – a középiskolát befejezett diákok 20-30 százaléka tanul tovább, de 20-30 százalékkal többen mennek külföldre, mint 2015-ben. Leginkább még azok a diákok folytatják tanulmányaikat felsőoktatási intézményekben, akik a 9. osztály befejezése után a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban, a Tiszapéterfalvai Református Líceumban, a Nagyberegi Református Líceumban vagy magyarországi gimnáziumokban tanulnak tovább (az utóbbiak száma 3-4 évvel ezelőtt növekedett meg). A 9. osztály befejezését követően a kárpátaljai líceumokba beiratkozott, azokat elvégzett diákok aztán fele-fele arányban tanulnak tovább a belföldi, illetve a magyarországi felsőoktatási intézményekben, a magyarországi gimnáziumok végzősei pedig mindannyian az anyaországban folytatják tanulmányaikat. Egyébként több, Magyarországon vendégmunkásként dolgozó házaspár azért íratja be valamelyik anyaországi gimnáziumba a gyermekét/gyermekeit, hogy együtt legyen a család. Illetve több szülő így akarja elkerülni, hogy gyermekeik az ukrajnai független vizsgaközpontokban tegyék le a tesztvizsgákat, elsősorban a továbbtanulás útján komoly gátat képező ukrán nyelv- és irodalomvizsgát, ami nagyon nehéz, szemben a többi tesztvizsgával, melyeken sokkal több pontot szereznek. Akik pedig akár a 11. osztály, akár az itthoni líceumok, akár a magyarországi gimnáziumok befejezése után anyaországi felsőoktatási intézményekben szereznek diplomát, a magasabb társadalmi megbecsülés és a magasabb életszínvonal miatt jórészt Magyarországon is állnak munkába. S míg korábban voltak, akik hazatértek, hogy szülőföldünkön helyezkedjenek el, addig 3-4 éve már senki sem jön vissza. A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola tanárai között viszont ritkaságnak számít, hogy áttelepüljenek Magyarországra, többségüket itthon tartják a családi kötelékeik, illetve Visk szeretete.
– Fentebb említettük az ukrán nyelv és irodalom tesztvizsga nehézségeit.
– Az ukrán nyelv- és irodalomoktatás programja nem megfelelő a nemzetiségi tanulók számára, hisz’ ugyanolyan program szerint kell tanulniuk, mint a született ukránoknak, de így nem lehet elvárni tőlük, hogy jól sajátítsák el az államnyelvet. Emellett a tankönyvek is rosszak, és a tankönyvekben szereplő szójegyzékek, valamint az iskolai szótárak sem megfelelőek – szögezi le Szeles Emma. – A nemzetiségi iskolák esetében egyszerűsíteni kellene az ukrán nyelv oktatását, és ahelyett, hogy a nyelvtan elsajátítására hegyezik ki az államnyelv megtanítását, beszédtémák szerint kellene oktatni azt, mint a nyugati nyelveket. Mi például angolt tanítunk idegen nyelvként, és diákjaink 70-30 százaléknyi arányban sajátítják el jobban az angolt, mint az ukránt. Megjegyezném: az angol nyelv grammatikai rendszere könnyebb, mint az ukráné, és ez a tény ellensúlyozza az angol szavak leírása és kiejtése közötti különbségek megtanulása során fellépő nehézségeket. A tesztvizsgák során pedig vagy az ukrán helyett, vagy legalább mellette magyar nyelvből és irodalomból is kellene vizsgázniuk a magyar középiskolák végzőseinek.
– Ugyancsak szó esett a diákok továbbtanulási kedvének a csökkenéséről is. Gyakorló pedagógusként hogy látja, általánosságban véve az iskolások a különböző osztályokban mennyire veszik komolyan a tanulást, a tanárok miként tarthatnak fegyelmet, s hogyan ébreszthetik fel a gyerekekben a tanulás iránti vágyat?
– Az 1–4. osztályokban a gyerekek 70-80, az 5–7. osztályokban 50-60, a 8. osztályban 45, a 9–11. osztályokban pedig 30-40 százalékban veszik komolyan a tanulást. Ebben az is közrejátszik, hogy az alsóbb osztályos gyerekeket szüleik még jobban kikérdezik a tananyaggal, a feladott leckékkel kapcsolatban. Ám miután gyermekeik már valamelyest idősebbek, sok szülő külföldre megy, hogy vendégmunkásként dolgozzon, gyermekeiket pedig a nagyszülőkre bízzák, akiktől nem lehet elvárni, hogy erőteljesen foglalkozzanak unokáik tanulmányi előmenetelével. Ami a fegyelmezés kérdését illeti, a gyerekek testi fenyítését a szülőkre kell bízni. Az viszont abszurdum, hogy egy tanulót a tanár csak akkor buktathat meg és kötelezhet osztályismétlésre, ha abba a szülő is beleegyezik, mert nincs olyan szülő, aki ebbe beleegyezne. S miként motiválhatjuk a tanulókat a tananyag elsajátításában? A tanárnak érdekesebbé kell tennie a tanórát, például kivetítő alkalmazásával, vagy – irodalomóra esetében – szerepjátékkal, hogy a gyerekek beleéljék magukat a művek szereplőinek a helyzetébe. Ám egy tanár csak akkor teheti színesebbé a tananyag átadását, ha erre ideje van, ha kevesebb órát kell levezetnie. A megélhetés végett viszont rákényszerül, hogy minél több órát vállaljon, így kevesebb ideje jut a tananyag érdekesebbé tételére. Emellett természetesen nagyon fontos, hogy a pedagógusok és a szülők együttműködjenek a gyermekek oktatásában, nevelésében. Azok a tanulók tanulnak jobban, akiknek a szülei szoros kapcsolatban állnak az iskolával, rendszeresen eljönnek a szülői értekezletekre.
A tanulási kedv kérdése tehát összetett probléma, de elsősorban az ukrán államnak róható fel, hogy nem biztosítja a diplomások társadalmi és anyagi megbecsülését, így ez sok diák kedvét elveszi a továbbtanulástól. Nagyon jelentős – és pozitív – politikai fordulatra lenne szükség, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Lajos Mihály
