Vasárnapi üzenet: 2018. szeptember 30.

Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők így feleltek: „Hét, és egy kevés halunk.” Mt 15, 32–39

Jézus ismeri a szükségeinket és szánakozik. Soha nem ment el a testi szükségek mellett – erről is igyekezett minél többször gondoskodni. Itt is azt mondja: „Szánakozom a sokaságon!” Ez azt is jelenti az eredeti görög szövegben, hogy együtt érzett velük, megszánta, megsajnálta őket. Napokon át etette őket lelki eledellel (már három napja vele vannak), de tudta, hogy ez nem elég, és a testnek is megvannak a maga szükségei. Ezeknek a testi gondoknak a súlya is rajta volt, és együtt is érzett a sokasággal.

Jó látni és érezni azt, hogy Istennek ma is gondja van a mi testi szükségeinkre is. Látja, ha üres a pénztárca, ha elfogyott az élelem a kamrából, ha a számlák kifizetése után alig maradt valami kis pénz a következő fizetésig. Látja, ha arra sincs, amire nagyon kellene – kenyérre, gyógyszerre vagy akár a templomi perselybe. Isten szánakozik minden bajunkon, betegségünkön, testi, lelki, anyagi mélységünkön. Ha senki nem is érti meg ezeket, higgyük el, hogy Isten biztos megérti. Látja és érti! Nem tudom, érezzük-e ezt?

Jézus megszánja az éhes embereket, és minket is arra tanít, hogy így tegyünk. A sajnálatát megosztja a tanítványaival, és bevonja őket a megvendégelés és a kenyérszaporítás csodájába. Ők azok, akiknek végül is szét kell osztani, amit Jézustól kapnak.

Isten ma is tesz és tehet csodákat az ő tanítványainak a kezei által. Mi csak bátran álljunk meg Jézus előtt, kérjük azokat a dolgokat tőle, amivel ki lehet elégíteni embertársaink szükségleteit, s ha hittel kérjük, egyszer csak ott lesz a kezeinkben, és oda fogjuk tudni adni az „éhes világnak”! Fogunk tudni adni élelmet, pénzt, ruhát, gyógyszert. De ha aranyunk és ezüstünk nincs is (ahogy Péternek ez nem volt), még akkor is tudunk adni valami olyat, amit meg mástól nem kapnak meg, csak Isten gyermekeitől – evangéliumot és lelki gyógyulást (sokszor testit is). Nem kellene lebecsülni ennek az értékét!

A tanítványok nem igazán tudják, mi lesz ezzel a nehéz helyzettel. Az emberi ész megütközik Jézuson: „Honnan lenne ennyi embernek ennyi sok élelem?” Ők számokban gondolkoznak! Amikor Ábrahám nem igazán hitt az Úr ígéretében, akkor azt mondta neki Isten: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1Móz 18,14) Tegyük fel ma magunknak ezt a kérdést: Van-e valami lehetetlen Isten számára? Mindig megfoghatatlan, Isten hogyan akar megoldatlannak látszó kérdéseket megoldani. De ez legyen az Ő titka! Majd a végén kiderül, hogy Neki volt igaza, és olyan erők léptek működésbe, amelyekre nem is számítottunk. Csak tedd bátran azt a számodra megoldhatatlannak tűnő dolgot Isten kezébe!

Sipos József
református lelkipásztor