Kificamodott hatalmi logikák

Az elmúlt napokban egy sor olyan hír és kommentár látott napvilágot, amely az ukrán politikum egy jelentős szegmensének és az azt kiszolgáló sajtónak az eltorzult világát tárja elénk. Az embernek az lehet a benyomása, hogy négy hónappal az elnök- és egy hónappal a parlamenti választások után még mindig a Porosenko-rezsim van hatalmon az országban.

Az első botrány

Andrij Bohdan, az Elnöki Hivatal vezetője az elmúlt héten átesett a tűzkeresztségen, amennyiben kipattant az első botránya – vagy inkább csak „botrányocskája”, ha az előző, Porosenko-féle kormányzat viselt dolgaira gondolunk.

Történt, hogy miközben az ország a függetlenség napját ünnepelte, Bohdan három napra a népszerű dél-franciaországi üdülővárosba, Saint-Tropez-ba utazott, hogy részt vegyen egy jogász ismerőse esküvőjén, aki Petro Porosenko környezetéhez tartozott annak elnöksége idején. Utazásával Bohdan mindjárt két „főbenjáró bűnt” is elkövetett ukrán mérce szerint. Az egyik, hogy Volodimir Zelenszkij elnök embereként az előző kormányzat prominens képviselőivel mutatkozott, hiszen az ukrán jogásztársadalom színe-java ott volt a hetedhét országra szóló lagzin, köztük több alkotmánybíró és maga Pavlo Petrenko igazságügyi miniszter is. A másik „vétek”, hogy újabb ukránokat kaptak rajta, amint a milliomosok egyik kedvenc üdülőhelyén szórják a pénzt. A lakodalom második napján például egy olyan luxusjachton mulattak a meghívottak, amelynek a bérleti díja 200 ezer euró volt.

Később az Elnöki Hivatal vezetője egy szórakozóhelyen is megfordult. A strana.ua előállt egy felvétellel, amelyen Bohdan is feltűnik a pezsgőt felszolgáló ifjú hölgyek menetének élén az ukrán himnuszt énekelve. Ráadásul abban a mulatóban a legolcsóbb pezsgő palackja is 490 euróba kerül, ami jóval meghaladja az ukrajnai havi átlagbért (390 euró). Szolgáljon a mulató közönség mentségére, hogy a felvétel tanúsága szerint hazájuktól távol is volt náluk ukrán zászló a függetlenség napján.

Nem írta meg a sajtó, hogy az ifjú párnak miből telt erre az álomesküvőre, de nem is érdekes. Petro Porosenko elnök rosszul elsült Maldív-szigeteki luxusvakációja óta tudhatjuk, hogy Ukrajnában közszereplőnek nem illik pénzt költeni. Most azt is megtanulhattuk, hogy olyan társaságba sem tanácsos keveredni, amely szórja a valutát.

Az Elnöki Hivatal vezetője utóbb nem hagyott kétséget afelől, hogy Petro Porosenko propagandistái állnak az őt lejáratni igyekvő franciaországi tudósítások mögött. Az új kormányzatnak az előzőétől eltérő mentalitását tükrözi azonban, hogy Bohdan Facebook-bejegyzésében a Porosenko-bérencekhez fordulva leszögezte, szabadidejében oda megy, ahová akar. „A lényeg, hogy nem lopni indultam (de ezt maguk nem érthetik)” – tette hozzá epésen.

Az igazi hősöknek meg kell halniuk?

Anatolij Sarij videoblogger hívta fel minap a figyelmet arra, miként reagált a BPP volt képviselője, illetve egyik szakértője egy Porosenkóval kapcsolatba hozott tévécsatorna műsorában a hírre, mely szerint a napokban bejelentett fogolycsere keretében hazatérhetnek a tavaly novemberi kercsi incidens következtében orosz fogságba került ukrán tengerészek – vagy legalábbis néhányuk. Azt hihetnénk, ez egy olyan minden kétséget kizáróan jó hír, amely nem szorul magyarázatra. Vagy mégis?

A tévéstúdióban senki nem merte tagadni, hogy jó, ha kiszabadulnak az ukrán foglyok, ám az ilyen mondatok rendre úgy folytatódtak, hogy „de…”: de Putyin nem jószántából engedi el az ukránokat, bizonyosan geopolitikai céljai vannak ezzel a gesztussal; de cserébe az ukrán foglyokért „terroristákat” kell kiadni az oroszoknak, akik ukránok ezreinek haláláért felelősek stb. Úgy tűnik, a politikai elitnek a legutóbbi választásokon ellenzékbe szorított része nem tud felhőtlenül örülni a foglyok kiszabadulásának, mert annak ára van. Márpedig, ha valaminek ára van ugye, felmerülhet a kérdés, mekkora árat érdemes megfizetni.

A veteránból lett politikus a műsorban arról beszélt, a háború több ezer ukrán halottjának áldozata fontosabb, mint néhány ember kiszabadulása. „Az én fiaim a fronton gránáttal robbantották fel magukat a repülőtérnél, csak hogy ne kerüljenek fogságba” – jelentette ki. Vagyis fogságba esni szégyen, ilyen feltételek mellett szabadulni és hazatérni pedig ellentétes az ukrán nemzeti érdekekkel, méltatlan a háború több ezer áldozatának emlékéhez? Talán az lett volna a hazafias magatartás, ha a tudatosan az orosz határőrség karjaiba küldött ukrán tengerészek afféle szamurájokként a hajóikkal együtt felrobbantják magukat? Vagy – ha már egyszer hagyták magukat fogságba ejteni – megtagadják a hazatérést a fogolycsere keretében, és inkább az orosz börtönben maradnak sínylődni a hazáért? Úgy tűnik, hogy a levitézlett porosenkói propaganda végérvényesen elveszítette minden kapcsolatát a valósággal és az erkölccsel. Megjegyzendő azért, hogy az ukrán szavazók mintegy nyolc százaléka támogatta ezt a politikát a legutóbbi parlamenti választásokon.

Az ukrán kisebbség „felfedezése”

Meglepő írást közölt minap a porosenkói külpolitika nem hivatalos honi szócsöve, a Jevropejszka Pravda. A cikk szerzője, Igor Iszajev azért aggódik, mert az októberi lengyelországi választásokra készülő pártokban rendkívül kevés az ukrán nemzetiségű-származású képviselőjelölt, s ha vannak is, általában a pártlisták végén szerepelnek, vagyis kevéssé valószínű, hogy bejussanak a varsói törvényhozásba.

„Ezért az ősszel megválasztandó lengyel parlament valószínűleg nem oldja majd meg a történelempolitika, a nemzeti kisebbségek vagy az új bevándorlók problémáit, miközben – sajnos – újakat hozhat létre” – vonja le a következtetést Iszajev.

Az írás újabb jele annak, miként ébred rá fokozatosan a kijevi elit a határon túli ukrán kisebbség létére és jelentőségére. Korábban az aktuális ukrán kormányzatot szinte egyáltalán nem érdekelték a kivándorlók. Legfeljebb azon törték a fejüket Kijevben, miként adóztathatnák meg az ukrán polgárok által külföldön megkeresett, s családjaiknak hazaküldött jövedelmeket, miként akadályozhatnák meg, hogy a külföldre távozottak igénybe vehessék az ukrajnai szociális kedvezményeket, hogyan tilthatnák meg, hogy leadják szavazataikat az ukrajnai választások alkalmával. A lengyelországi ukrán munkavállalók igen jelentős, egyesek szerint milliós közösségét azonban már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Annál inkább, mivel Ukrajna konfliktusoktól terhelt viszonyt ápol a szomszédos ország jelenlegi, nemzeti irányultságú kormányzatával, amely nagy hangsúlyt fektet Kijev vonatkozásában a történelmi múlt feltárására – különös tekintettel az ukrán nacionalisták tetteire –, illetve a demokratikus reformok végrehajtására. Így jutunk el oda, hogy Ukrajna némileg váratlanul aggódni kezd a lengyelországi ukránság sorsáért.

A jelenség különösen az ukrajnai kisebbségek számára lehet furcsa, hiszen megszokhattuk, hogy Kijev jó esetben nem törődik velünk, rossz esetben a beolvasztásunkra törekszik. Vegyük például a kárpátaljai magyarságot. Ukrajnában az elmúlt években erősen korlátozták a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását, az új nyelvtörvény elfogadásával a magyar nyelv használatára hovatovább szinte csak a személyes érintkezésben és a templomban van lehetőség, egymás után indulnak a hatósági eljárások a magyar szervezetek ellen. És végül, de nem utolsósorban: Kárpátalján immár évek óta nem hoznak létre magyar többségű választókerületet a parlamenti választások alkalmával, amivel megakadályozzák, hogy közösségünk saját képviselővel rendelkezzék az ukrán törvényhozásban. Ráadásul a Jevropejszka Pravda nem veszi észre a saját szemében a gerendát, hiszen a portál rendszeresen cikkezik arról, miként szítja állítólag Magyarország az ukrán szeparatizmust Kárpátalján, s miként akadályozza a „Moszkva-barát” budapesti kormányzat Ukrajna euroatlanti integrációját.

Talán amint a jó hazafi is csak a hősi halott, úgy a jó kisebbségi magyar is kizárólag a sírban nyugvó, az államalkotó nemzetbe beolvadó, esetleg a szülőföldjéről elvándorló magyar lehet?

(zzz)