Csak a menthetőt akarták menteni

2019. október 15., 13:35 , 977. szám

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1944. október 15-én, délután egy óra tájban a Magyar Rádió bemondója megszakította az adást, és bejelentette: fontos közlemény következik. Majd szerte az országban milliók hallgathatták végig Horthy Miklós kormányzó kiáltványát, melyben az államfő leszögezte: minden józanul gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá vált, hogy Németország elvesztette a háborút, így a további értelmetlen vérontás elkerülése végett beszünteti a harcot addigi háborús ellenfeleivel, s előzetes fegyverszünetet köt velük. Ezzel Magyarország kiugrott volna a német szövetségből, ám a kísérlet meghiúsult. Lássuk: miért…

1943 elején, a sztálingrádi csata és a Don-kanyari katasztrófa után Horthy Miklós, valamint a magyar politikai és a katonai vezetés egy része felismerte, hogy a Harmadik Birodalom összeomlása már csak idő kérdése, s ekkor erősödtek fel az addigi tapogatózások az angolszász nagyhatalmak (az Egyesült Államok, illetve Nagy-Britannia) irányában egy esetleges fegyverszünetről, a háborúból való magyar kiugrásáról. A német titkosszolgálat viszont tudomást szerzett a magyar kiugrási tapogatózásokról, 1944. március 19-én a Harmadik Birodalom csapatai megszállták Magyarországot, Horthy pedig náci nyomásra a németbarát Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek, aki készségesen ki is szolgálta Hitlert.

Az apátiába süppedt kormányzó csak nyáron aktivizálta újra magát. Ekkorra Németország hadi helyzete még tovább romlott. Nyugaton – a normandiai partraszállást követően – a szövetségesek, keleten pedig a szovjetek nyomultak előre megállíthatatlanul. Augusztus 23-án I. Mihály román király kiugratta Romániát a német szövetségi rendszerből, majd szembefordult addigi szövetségeseivel. A román kiugrás átmeneti káoszt okozott a Harmadik Birodalom hadvezetésében, s ezt kihasználva Horthy leváltotta Sztójayt és közeli hívét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek, aki nagyrészt hozzá hű katonákból állította össze kormányát, azt azonban az államfő nem tudta megakadályozni, hogy az új kabinetbe beemeljék Sztójay néhány nácibarát miniszterét is. Horthy csak a leghűségesebb híveiben bízhatott, köztük a titokban működő kiugrási irodában, melynek a kormányzó kisebbik fia, ifj. Horthy Miklós volt a vezetője, s rajta kívül a repülőgép-balesetben elhunyt idősebbik Horthy-fiú, István özvegye, Ambrózy Gyula, a Kabinetiroda vezetője, valamint Tost Gyula alezredes, a kormányzó szárnysegédje voltak a tagjai. Az iroda előbb a nyugati szövetségeseknél tapogatózott a kiugrást illetően, ám azok közölték a kormányzóval: csak a Szovjetunióval köthetnek fegyverszünetet. Így a kormányzó – bár okkal tartott a szovjetektől – kénytelen volt belemenni a dologba. Az előzetes fegyverszüneti bizottság – Faragho Gábor vezérezredes vezetésével – szeptember 28-án Moszkvába utazott, s október 11-én, az államfő beleegyezése mellett, alá is írta az előzetes fegyverszüneti egyezményt, melynek értelmében Magyarországnak hadat kellett üzennie Németországnak, fogadnia kellett egy szövetséges ellen­őrző bizottságot, egyúttal pedig vissza kellett húzódnia 1937-es határai közé. Magyarország csak annyit nyerhetett volna, hogy a front remélhetőleg hamarabb vonul át rajta, kevesebb veszteség éri ember­életben és anyagi javakban, s talán kevesebb háborús jóvátételt kellett volna fizetnie.

Még a moszkvai tárgyalások előtt Horthy a szeptember 8-i Koronatanácson (a kormányzó részvételével kibővített minisztertanácson) a kormányt is tájékoztatta arról, hogy a kialakult súlyos katonai helyzet miatt fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez háborús ellenfeleivel. Az ülésen viszont meddő viták hátráltatták az operatív munkát, ráadásul a Sztójay-kormánytól „megörökölt” Jurcsek Béla földművelésügyi és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter mindezekről tájékoztatták a németeket. Ezt felismerve, Horthy kiiktatta a kormányt a fegyverszüneti tárgyalásokból, ám nemcsak a politikai, hanem a katonai vezetésben, így a vezérkarban is voltak nácibarát informátorok, akik még a moszkvai tárgyalásokról is tájékoztatták a németeket, akiknek titkosszolgálatuk jól működött, a Harmadik Birodalom pedig eldöntötte, hogy megakadályozza a kiugrást. Október 1-jén a kiugrás meghiúsításának megszervezésével megbízott Otto Skorzeny SS Obersturmbanfhürer kommandója elrabolta a Horthyhoz feltétlenül hű Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti I. hadtest, a fővárosban állomásozó egyetlen magyar magasabb egység parancsnokát. S ugyancsak október elején a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom vezetőjét, a fanatikus Szálasi Ferencet már Magyarország leendő vezetőjeként fogadták a német nagykövetségen, majd további előkészületeket tettek a nácik által támogatott nyilas puccsra. A három magyar hadsereg parancsnoka közül Horthy és bizalmasai csak a két megbízható főtisztet, Dálnoki Miklós Béla vezérezredest, az 1. magyar hadsereg parancsnokát és Dálnoki Veress Lajos vezérezredest, a 2. magyar hadsereg vezetőjét tájékoztatták a tervezett kiugrásról, akiknek október 15-én, a fegyverszünetről szóló kormányzói proklamáció elhangzása után meg kellett volna kapniuk – külön-külön – az „1920. márciusi rendeletem végrehajtandó” szövegű táviratot, hogy annak kézhez vételét követően nyissák meg az arcvonalat, és csapataikkal – átállva a szovjetekhez – a németek ellen forduljanak. Csakhogy Dálnoki Veress Lajost a tárgyalásokon Geréb Lajos alezredes képviselte, aki – mint hamarosan kiderült – németbarát volt, és tájékoztatta a Gestapót a készülő akcióról. S bár a táviratot Vattay altábornagy, főhadsegéd, a kormányzó katonai irodájának a vezetője továbbította a vezérkari főnökségre, ám onnan csak a 2. magyar hadsereg parancsnokához jutott el, az 1. hadsereg vezetőjéhez – németbarát vezérkari tisztek szabotálása miatt – nem. Ráadásul Skorzeny kommandója elrabolta ifj. Horthy Miklóst, a kiugrási iroda vezetőjét, a proklamáció beolvasásakor elmulasztották értesíteni az összes magyar csapatot a németekkel való szembefordulásról, így még a kormányzóhoz hű egységek is – egyértelmű parancs híján – nem mozdultak. Miközben németbarát alakulatok álltak át a németekhez, illetve a mozgósított, felfegyverzett nyilasokhoz, a budapesti 1. hadtest új, Horthyhoz szintén hű parancsnokát, Aggteleky Béla altábornagyot, s nem egy más katonai vezetőt a saját tisztjeik, a kormányzó segítségére sietni akaró Dálnoki Veress Lajost pedig a németek tartóztatták le. Még aznap a nyilasok és a nácik kezére kerültek – a budai vár, Horthy rezidenciája kivételével – Budapest stratégiai pontjai, s a németbarát katonai vezetők a harc folyatására szólították fel a csapatokat. Október 16-án Waffen-SS csapatok, Királytigris páncélosokkal megszállták a várat, s bár a testőrség ellenállt, a kormányzó – látva a harc kilátástalanságát – tűzszünetet rendelt el.

Ugyanezen a napon a budapesti eseményekről értesült Dálnoki Miklós Béla vezérkarával együtt átvonult a szovjetekhez, ám csapatait nem vezényelte át. Időközben a nácik – fia életével zsarolva – rábírták Horthyt, hogy nevezze ki miniszterelnöknek Szálasit, majd mondjon le a kormányzói tisztségről. A fiát a mauthauseni, majd a dachaui koncentrációs táborba, a Horthy család többi tagját pedig a Hirschberg-kastélyba internálták, fegyveres őrizet mellett, s csak a háború végén szabadultak ki. A kiugrással a kormányzó és bizalmasai csak a menthetőt szerették volna menteni, bukásukat pedig az egész ország megszenvedte.

Lajos Mihály