A részmunkaidős foglalkoztatásról

„Mit jelent az, ha nem teljes munkaidőben akarnak felvenni a céghez? Amellett vállalhatok másik munkát is?”

– Kezdjük az alapfogalmakkal! A Munkatörvénykönyv (Кодекс законів про працю України – a továbbiakban: Mtk.) 50. cikkelye értelmében a teljes munkaidős foglalkoztatás a „klasszikus” heti 40 óra munkát jelenti. Ennél csak rövidebb munkaidőben lehet megállapodni a kollektív szerződésekben – kivéve a speciális eseteket.

Hadiállapot idején az úgynevezett kritikus infrastrukturális létesítményekben (esetleg a védelmi szektorban) foglalkoztatott munkavállalók esetében a munkaidő heti 60 órára emelhető (lásd: Закон України «Про організацію трудових відносин в умовах воєнного стану», 6. cikkely, 1. pont!).

A munkavállaló és a munkáltató azonban nem teljes munkaidőben (неповний робочий час) vagy nem teljes munkahétben is megállapodhat a munkavállaló alkalmazásakor vagy a későbbiekben (lásd az Mtk. 56. cikkelyét!).

Vagyis a „régi” rendszer, amikor a munkavállalónak le kellett dolgoznia a nyolc órát a fő munkahelyén, és csak a teljes munkanap előtt vagy után tudott egy másik munkahelyen úgymond mellékállásban, részmunkaidőben/nem teljes munkaidőben (általában csak néhány órát) dolgozni, már a múlté. Ad absurdum semmi akadálya, hogy a munkavállaló 1-2 órát dolgozzon a fő munkahelyén, és akár 12 órát másodállásban.

Csak egy szabály nem változott: a munkavállalónak a fő munkahelyén és másodállásban különböző időpontokban kell ellátnia a feladatait, vagyis azok nem eshetnek egybe.

A leggyakoribb megoldások a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatásra a következők: nem teljes munkaidő; nem teljes munkahét; nem teljes munkaidő nem teljes munkahéttel.

Nem teljes munkaidő (részmunkaidő) esetén a munkavállaló a vállalat munkarendje által meghatározott munkanap egy részét dolgozza le, de a hét minden munkanapján (például hétfőtől péntekig 9.00 és 14.00 óra között).

Nem teljes munkahétnél a munkavállaló teljes munkaidőben dolgozik, de csak a hét bizonyos napjain (például kedden, csütörtökön és pénteken 8.00 és 17.00 óra között).

Nem teljes munkaidő és nem teljes munkahét esetén a munkavállaló a munkanap egy részét dolgozza le a hét bizonyos napjain (például hétfőn, szerdán és pénteken 9.00 és 14.00 óra között).

A jelenlegi jogszabályok nem határoznak meg minimális óraszámot/napot részmunkaidő esetén. Például egy nem teljes munkahét lehet heti 1, 2, 3 stb. munkanapos, a részmunkaidő pedig napi 1, 3, 5 stb. órás. Akár az is megtörténhet, hogy a munkavállaló csak heti 1 órát dolgozik. Havi egy óra munkaidőt megállapítani sem tilos, ha a munkavállalónak ez idő alatt sikerül elvégeznie a munkáltató által előírt munkát.

A részmunkaidős foglalkoztatás nem vonja maga után a munkavállalók jogainak korlátozását (lásd az Mtk. 56. cikkelyének harmadik bekezdését!).

Lényeges, hogy nem teljes munkaidőben való foglalkoztatás esetén ezt a körülményt, a ledolgozandó munkaórák/napok számát kötelező feltüntetni a kérvényben.

A munkavállaló által benyújtott kérelem alapján a munkáltató kiadja a munkavállaló felvételéről rendelkező vállalati határozatot, amelynek szintén tartalmaznia kell a munkaórák és/vagy munkanapok számát, amelyekben a munkavállaló és a munkaadó megállapodtak. Miután a rendelkezést kötelező ismertetni a munkavállalóval, annak rendes esetben van lehetősége meggyőződni róla, hogy a megállapodás szerinti óraszámmal alkalmazták-e.

Ha a munkavállaló részmunkaidőben dolgozik, a fizetését a teljes munkaidő után járó bér egy bizonyos részeként, a ledolgozott munkaidő arányában vagy a teljesítménytől függően számítják fel. A törvényeknek azonban számos ága-boga van ezen a téren.

Például az Ukrán Legfelsőbb Bíróság Plénumának 1999. december 24-i, 13. számú határozata szerint a részmunkaidőben dolgozónak a munkaszerződésben meghatározott időn túl, de a törvény által meghatározott teljes napi munkaidőn belül végzett munkája nem minősül túlórának, és azért átalánybér jár (lásd: Постановa Пленуму Верховного Суду України від 24. 12. 1999 № 13 «Про практику застосування судами законодавства про оплату праці»!).

Az is felmerülhet részmunkaidős foglalkoztatásnál, hogy mi legyen a minimálbérrel kapcsolatos előírásokkal. Emlékeztetőül: a minimálbér a munkavállaló által végzett havi (óránkénti) munkadíj törvényileg megállapított minimális összege. Jelenleg az a gyakorlat, hogy amennyiben a munkavállaló részmunkaidőben dolgozik, a havi minimálbér összegét a ténylegesen ledolgozott munkaidő arányában kell figyelembe venni.

A 2464-VI. számú törvény (lásd: Закон України «Про збір та облік єдиного внеску на загальнообов’язкове державне соціальне страхування») 8. cikkelyének 5. pontjában a második bekezdés kimondja, hogy amennyiben az alap, amelyből a társadalombiztosítási járulékot felszámítják, nem haladja meg a jövedelem megszerzésének hónapjára vonatkozó, törvényben megállapított minimálbért, akkor a társadalombiztosítási járulék összegét a jövedelem megszerzésének hónapjára vonatkozó, törvényben megállapított minimálbér és az egységes járulékkulcs (22%) szorzataként kell kiszámítani. Vagyis ha a felszámított havi bér (jövedelem) kevesebb, mint a minimálbér (jelenleg 8000 hr), a munkaadó akkor is a minimális társadalombiztosítási járulékot fizeti a főállású, de nem teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló után: 8000 x 22% = 1760 hr. Ha viszont kötetlen munkaidővel dolgozik a munkavállaló, illetve nem ez az állás a fő munkahelye, a járulékot csak a tényleges jövedelem után kell megfizetni, azaz nem szükséges kiegészíteni 1760 hrivnyára.

Végül a szabadságolásról. A részmunkaidőben dolgozók ugyanúgy jogosultak az éves fizetett szabadságra, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak – kivéve a speciális természetű munka-, valamint a nehéz és káros körülmények közötti munkavégzés miatt felszámítandó pótszabadságot, amelyet csak bizonyos feltételekkel számítanak hozzá az alapszabadsághoz.

hk