Szepesi Attila: Porfelhőben

1956 ködös októberében

ledőlt a Szabadság téri szovjet

emlékmű, nagyot reccsenve ezer darabra

hullottak márványlapjai meg az aranyfestékkel pingált

cirill betűk. A flaszterra hullt obeliszk körül kör-

táncot ropott az összekapaszkodva hahotázó, ön-

feledten rikoltozó utcanép. A közeli

amerikai követség erkélyéről egy középkorú férfi

filmre vette a karneváli jelenetet. Szeretném

látni azt a filmet, ahogy – esztergályos inasok, kalauz-

lányok, kalapos-öltönyös urak, fehér köpenyes

fodrászok és seprűnyéllel hadonászó házmesterek közt – a

porfelhőben ott járom magam is tizennégy

évesen a kerge táncot.

Szepesi Attila Barbár szonettek cím alatt közölt verseinek itt olvasható darabját ugyanúgy az emlékezés-jelleg határozza meg, mint az összes többit. A Forrás tavalyi decemberi számából való ez a költemény – a Porfelhőben –, és az egyik legnagyobb huszadik századi pillanatot örökíti meg: 1956 „ködös októberének” azt a momentumát, mikor a föllázadt magyar nép ledöntötte a Szabadság téri szovjet emlékművet.

Óriási dolog volt ez. Kimondhatatlanul nagy tett. A kitört magyar forradalomra az egész világ figyelt. De amit addig biztosnak gondolt a magyarság – hogy egy ilyen szabadságharc kitörése esetén „a Nyugat” segíteni fog –, óriási tévedésnek bizonyult.

Mindössze tizennégy sor ez a szabadvers, de még így is érzékelni lehet a forradalom spontaneitását, mögötte pedig azt az óriási értéket, hogy ebben a nagy pillanatban tökéletes nemzeti egység mutatkozott meg. Összefogás és egyetértés abban, hogy a szabadság mindennél fontosabb, hogy a szabadságért valóban halni is érdemes. Ám arról, hogy mindebből mennyit tudhatott az a tizennégy éves serdülő diák, aki maga is járta az örömtáncot abban a bizonyos „porfelhőben”, nos, arról a vers már nem beszél…

Penckófer János