A kettős állampolgárságról esett szó a Külügyminisztériumban

2019. november 1., 13:16

Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter közölte, jelenleg több koncepció kidolgozása is folyamatban van a kettős állampolgárság ukrajnai bevezetésére – jelentette a korreszpondent.net a TSZN nyomán.

Elmondása szerint az egyik koncepció a kettős állampolgárság az országokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokban.

„Azt mondanám, hogy folyamatban van a koncepció kidolgozása. Több koncepciót javasoltak. A koncepciók néha összetettek, néha érdekesek, például a kettős állampolgárság elérése az országgal fennálló kétoldalú kapcsolatokban. Vagyis azok az országok fogják elismerni, amelyek készek erre velünk, kétoldalú alapon. Lehetséges a külföldi ukránok szélesebb körű bevonása. Például a dokumentumot, amelyet most kiadunk, a külföldi ukrán okmányát, szintén figyelembe vesszük. Egy egész sor koncepció létezik, amelyeken jelenleg dolgozunk. Ne feledjék, hogy nagyon sok ukrán hatóság van bevonva ebbe a folyamatba: a migrációs szolgálat, az SZBU, a határőrök és a Külügyminisztérium is” – jelentette ki a miniszter.

Azt is megjegyezte, hogy nagyon sok intézménynek kell megszólalnia a kettős állampolgárság elképzelésével kapcsolatban.

„Folynak a megbeszélések közöttük, és azt hiszem, hogy a továbbiakban egyre jobban be fogjuk vonni a képviselői testületet, hogy a folyamat részévé váljanak, vagyis továbbadjuk az eredményeinket a képviselőknek” – tette hozzá Prisztajko.

A korreszpondent.net emlékeztet, hogy Volodimir Zelenszkij elnök sajtómaratonja során kijelentette, részleges állampolgárságot terveznek biztosítani az etnikai ukránoknak.

(korrespondent.net/Kárpátalja)