Kányádi Sándor: Arany Jánosra gondolva

2020. május 3., 10:59 , 1004. szám

kenyerem javát már megettem

útjaim nagyját már megjártam

útfélen fekszem őszi fának

egyre gyérülő árnyékában

 

fogam között egy szál vadrózsával

szememben a tündöklő éggel

kévém-bekötni majd az isten

mellemre térdel

 

Összefoglalás. Ez az egyetlen szó is elegendő lenne Kányádi Sándor rövid remekének jellemzésére. Különösképp, hogy a vers címe felidézi Arany Jánost, a költemény első két sora pedig egészen pontosan utal nagy klasszikusunk örökbecsű művére, az Epilógusra.

„Az életet már megjártam. / Többnyire csak gyalog jártam, / Gyalog bizon’… / Legfölebb ha omnibuszon” – így kezdődik Arany János híres Epilógusa, melynek összefoglaló hangulatához pontosan illeszkedik Kányádi Sándor itt olvasható versének első két sora: „kenyerem javát már megettem / útjaim nagyját már megjártam.” De ha jól megnézzük, akkor a további sorok is erre az Arany János-i utóhangra, utóiratra, illetve valamiféle zárszóra, summázatra emlékeztetnek. Különösen szép a vége: „kévém-bekötni majd az isten / mellemre térdel”.

Érdemes felidézni Kányádi Sándor humoros gondolatát, mikor a nagyszalontai múzeumban egy hirtelen ötlettel fölpróbálta Arany János kalapját, majd önironikusan megjegyezte: még egy kicsit nagy neki, de bízik benne, hogy egyszer belenő...

Penckófer János