Játékkal nevelni: kárpátaljai legendák beregszászi színészek előadásában

Gál Natáliával és Ferenci Attilával beszélgettünk

Nem lehet elég korán kezdeni! – halljuk gyakran az ismert mondást. Igaz ez a művészettel való ismerkedésre is, hiszen a kicsi korban zenére, táncra, színházra szoktatott gyermek felnőve természetes igényének érzi majd, hogy koncertre, tárlatra, előadásra járjon. Az erre való nevelést a család mellett az intézmények is segíthetik, ahogy történik ez a beregszászi színházban már jó ideje.

A kárpátaljai legendákat feldolgozó Rákóczi virágai és más mondák című darab nem az első olyan előadás színészeinktől, amely kisgyerekeknek készült, s amelyet nem a színházban, hanem iskolai közegben mutatnak be. Gál Natália az előadásoknál ötletgazdaként és színészként volt jelen, Ferenci Attilával több darabot is bemutattak már a magyar óvodákban és iskolákban tanuló növendékeknek. Velük beszélgettünk erről a „misszióról”.

– Miért tartjátok fontosnak, hogy időről időre osztály- vagy tantermi előadásokat mutassatok be a kárpátaljai magyar diákoknak?

Gál Natália: Színészként, pedagógusként és szülőként egyaránt fontosnak tartom ezt a programot. Kárpátalján élünk, ez a szülőföldünk. Nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, akik itt születnek, itt nőnek fel, akiké lesz ez a föld a későbbiek folyamán, magyarként nőjenek fel. A mi felelősségünk, hogy kultúránkat, történelmünket, irodalmunkat, s minden olyan értéket, amit magyarként át tudunk adni, azt át is adjuk.

Szülőként tudom, mi jelent kisgyereket oktatni, nevelni, a szépre tanítani, irányítani valami jó felé. Napjainkban annyira kevés a szülők ideje arra, hogy ezzel foglalkozzanak. Hogy a gyerekekhez leüljenek, olvassanak, meséljenek nekik. Az én lányaim már nagyok, ezért nekem személyesen is hiányzik az, hogy mesélhessek, hogy – ha rövid időre is – újra gyermek lehessek.

A felnőttek életéből hiányzik, szinte teljesen kikopott a játék. Ezek az előadások megteremtik a lehetőséget a játékra nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok számára is. Sőt, nekem is újra lehetőségem nyílik játszani, így aztán – ha önző szempontokat veszek figyelembe – azért viszem a gyerekeknek, hogy magam is játszhassak kicsit.

– Miért éppen Rákóczi- és más mondák? Honnan ered a témaválasztás?

Gál Natália: A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) keresett meg azzal, hogy készítsünk egy ilyen témájú előadást az itteni gyerekeknek, iskolásoknak. Sokszor mi, felnőttek sem vagyunk tisztában egy-egy történelmi adattal vagy legendával, mondával, ezért mindig tudunk újakat felfedezni. Ez az előadás szülőföldünk legendáit játékos formában tárja a gyerekek elé. Nem volt nehéz dolgunk a szövegek terén, hiszen jó néhány kötetet alapul vehettünk, például Keresztyén Balázs gyűjtéseit, vagy a tiszabökényi szerző, Király Benedek Lőrinc Turulmadár című meséje is szerepel a történetek között.

– Megvannak a kiszemelt szövegek. Hogyan zajlik azok színpadra alkalmazása?

Gál Natália: Természetesen vannak ötleteim, de mivel nem vagyok rendező, nem igazán tudom, hogy kell ezt csinálni. Ezért ez a része általában úgy működik, hogy akivel éppen dolgozom, azzal ott vagyunk a színpadon, megkapjuk a szöveget, elkezdjük olvasni. Általában viszek már kész bábokat, és akkor utána ketten összerakjuk azt, ami úgy igazából mindkettőnkben benne van, ami eszünkbe jut ezekről a dolgokról. Így, ilyen improvizációs folyamaton keresztül alakul ki a végleges előadás. De sosincs két egyforma, mindegyik előadás más kicsit. Aki szokta nézni az előadásainkat, az tudja. Ez függ attól, milyen gyerekekkel találkozunk, milyen a reakciójuk, mennyire lehet őket bevonni az előadásba…

– Ezek az előadások nem a színházban, hanem iskolai helyszíneken zajlanak. Kihívást jelent mindig új és új helyszínhez, közönséghez igazodni?

Ferenci Attila: Picivel másabb, mint a színházban, „vásáribb” az egész napos vándorlás miatt. Furcsa ez az életvitel ebben a szakaszában az életünknek. Hatkor kelünk, negyed nyolckor már úton vagyunk, pakoljuk be a járművet. Reggel héttől kora délutánig együtt vagyunk, hiszen mindennap több helyszínen lépünk fel.

– A tanintézményekben bevezetett karanténszabályok miatt csak bizonyos feltételek betartásával lehet előadást játszani. Hogyan hat ez a munkátokra?

Ferenci Attila: Kicsit megnehezíti a dolgunkat. Abban az iskolában, ahol kétszer-háromszor voltunk, ott már otthon vagyok, ismer a tanár, egy-két gyerek. Menne az ember, pakolná a díszletet, de meg kell állni a kapuban, engedélyt kérni, fertőtleníteni, lázat mérni, távolságot tartani, nevet bejegyezni… Olyan értékes percek mennek el ezekkel a dolgokkal, amelyeket tölthetnénk akár a gyerekek között is. Mert láthatóan ők is élvezik. S ha ők élvezik, abból kapunk. S ha kapunk, abból tudunk mi is adni. Ez kölcsönhatás a gyerekek és miközöttünk.

– Hogy fogadják az előadást a pedagógusok, az intézményvezetők?

Ferenci Attila: Láthatóan nagyon örülnek neki. A Beregszászi járásban talán több lehetőségük van a diákoknak magyar nyelvű előadást látni: akár úgy, hogy eljönnek a színházba, vagy úgy, hogy osztálytermi darabbal kimegyünk hozzájuk. De más járásokban vannak olyan iskolák, ahol azt mondják, milyen jó dolog ez, ők még nem láttak ilyet. Ha első négy osztálynak viszünk előadást, bekuncsorog az oviból a nagycsoport – ha egy épületben vannak –, ha ovisoknak játszunk, akkor bekuncsorog az első és a második osztály. Megfordultunk olyan helyeken is ezzel a kárpátaljai legendákhoz kapcsolódó előadásunkkal, ahol korábban még egyáltalán nem jártunk. Volt olyan gyerek, aki addig még soha nem látott színházat – az külön élmény, a kis ragyogó szemeket látni, ahogy végig figyelnek.

Az is jólesik, hogy ez oktatóbb jellegű előadás az eddigieknél. A korábbi darabok esetében nagyobb hangsúlyt fektettünk a szórakozásra. Jólesik látni, hogy fogékonyak rá a gyerekek abban a bő fél órában, amíg együtt vagyunk.

– Hogyan tovább?

Gál Natália: Terveink szerint ezt az előadást ötven helyszínen mutatjuk be megyeszerte 1–4. osztályos gyerekeknek, valamint folytatjuk az óvodásoknak szóló programot, amelynek keretében Benedek Elek Az égig érő fa című meséjét visszük el 45 kárpátaljai óvodába.

Sin Edina