Lao-ce: Tao Te King

2021. június 27., 13:30 , 1063. szám

A taot az emberek elhagyták:

Így támadt az erkölcs és a kötelesség.

Keletkezett az okosság és az ismerés:

Így támadtak a nagy hazugságok.

A vérrokonok eltávolodtak egymástól:

Így támadt a gyermeki kötelesség és szeretet.

Az államok fölött úrrá lett a zavar és a rendetlenség:

Így támadtak a hű szolgák.

 

 

A Tao Te King nyolcvanegy verse felbecsülhetetlen értékű összefoglalása az őskori emberiség tudásának. Lao-ce jegyezte le, mi pedig számos nagyszerű fordítását ismerjük. Ezek közül talán az Ágner Lajosé, illetve a Weöres Sándoré a legismertebb, viszont az itt olvasható egyik vers Hamvas Béla fordítói munkáját dicséri.

A Scientia sacra első kötetéből való, és annak illusztrálására hivatkozik rá Hamvas Béla, hogy miként is kezdett fölbomlani az egykori emberiség természetes egysége, meleg humánuma, tisztasága, hogy miként jutott válságba az ember. Mielőtt viszont erre a versre hivatkozna, Hamvas Béla Kung mester szavait idézi, akit arról kérdeztek, hogy miért sóhajtott olyan nagyot az istenek ünnepén.

Nos, Kung mester a neki feltett kérdésre így válaszolt: „Amikor a nagy uralkodók még itt jártak, nem éltem, de a róluk szóló hagyományt ismerem. Midőn a tao a földön volt, a világ mindenkié volt; vezetőnek azt választották, aki arra a legalkalmasabb volt; az igazat mondták, és az egyetértést ápolták. Hazugságot, csalást nem ismertek; tolvaj, rabló nem volt. Ez volt a Nagy Közösség ideje.

De a tao elrejtőzött, s a világ már nem közös, hanem egyéni tulajdon. Megjelent a hazugság, és megjelent a fegyver. Ezt az időt úgy hívják, hogy Kicsinyke Jólét” – eddig az idézet. A mai olvasóban pedig felötlik: amikor Hamvas Béla a Scientia sacrát írta – 1943–1944-ben –, azt hitte, hogy a Kicsinyke Jólét emberiségének válsága végső szakaszába érkezett. Mit hinne akkor vajon ma? És mit szólna Kung mester? Vajon mekkorát sóhajtana némely mai ünnepen-parádén…?

                Penckófer János