Jótékonysági célból fogtak fegyvert a beregvidéki nimródok

2021. december 7., 15:43 , 1087. szám

Fura – és egyre furábbá váló – korunkban sokan tekintenek görbe szemmel a vadászokra, s közben egyvalamit folyamatosan elfelednek. Nevezetesen azt, hogy a vadász pont az ölés ténye miatt jóval többre értékeli az élet szentségét, mint a marhával csak hamburgerben találkozó, flaszterkoptató, belvárosi „setétződ”. Mert az igazi vadász kénytelen megtanulni értékét a teljes életnek, és ez teszi érzékenyebbé saját fajtájának, az emberi nemnek nyomorúságaira is. Ha pedig tud, akkor igyekszik enyhíteni az élet és a sors ránk rótt csapásain. Így született meg például Magyarországon az Országos Jótékonysági Vadászat kezdeményezése, melynek keretein belül kórházak gyermekosztályai számára gyűjtenek a „zöldkalaposok” minden esztendő decemberének 27. napján.

 Az efféle példa pedig (szerencsére) ragadós, s a beregvidéki Liszivnik vadásztársaság tagjai is úgy döntöttek, hogy a maguk eszközeivel bekapcsolódnak a kezdeményezésbe. Az elmúlt vasárnap Karakas Gyuszikáért szóltak a puskák a balazséri határban, és nem is eredménytelenül. No de hogy kerül a csizma, akarom mondani a vadászkalpag az asztalra, és hogyan gyűlik össze benne egy igen tisztes összeg egy beteg kisgyerek gyógykezelésére vadászemberek jóvoltából? Erről talán meséljenek a szervezők, kiknek köszönhetően jelen sorok írója zsurnalisztai és vadászi minőségében is részt vehetett az akcióban.

– Az egész egy baráti beszélgetéssel kezdődött – mesélte Kovács Emil szervező –, történt ugyanis, hogy az egyik magyar közszolgálati televízió-csatorna adásában belefutottam egy riportba a magyar Országos Jótékonysági Vadászat programsorozatáról, és eszembe jutott, hogy ősszel, a kiváló hangulatú, Jánosiban megrendezett I. Vadgasztronómiai Fesztiválon már te is meséltél erről a vadászkezdeményezésről. Mi több, akkor abban is egyetértettünk, hogy Erdély, Felvidék és Délvidék mellett a kárpátaljai nimródoknak is illene valami ilyesmit létrehozniuk. Hamarosan elkezdtük hát megbeszélni a lehetőségeket vadásztársaimmal, és arra az álláspontra jutottunk, hogy vadászatot szervezünk a Dawson-kórral küzdő Karakas Gyuszika megsegítésére.

A vadászat céljából balazséri területrészünkön a helyi fácánállományt némi neveltfácán-kihelyezéssel dúsítottuk fel, és igyekeztünk összehozni egy 15-20 fős csapatot, akik meghívásunkra vadásznak egy jót, vendégeink lehetnek a jánosi Találka étteremben, és ennek fejében anyagi lehetőségeiktől és lelkiismeretüktől függő összeggel járulnak hozzá a kissrác gyógykezeléséhez.

 –  Szép ez anonimitás, de mégis kik voltak azok a vadásztársak, akiknek munkája és anyagi hozzájárulása nélkül ez nem valósulhatott volna meg?

– Elsősorban azt szeretném mondani, hogy mindenkinek nagyon hálásak vagyunk a jó ügy szolgálatáért. A költségek és a szervezőmunka zömét viszont vadásztársaságunk öt tagja viselte. Elsősorban említenem kell Lakatos Miskát, társulatunk elnökét, aki a kárpátaljai erdész-vadász berkekben igazi legendának számít. Nem vadász ugyan, de a szervezésbe szívvel-lélekkel, a lebonyolításba pedig lelkes amatőr hajtóként vetette bele magát Varga Attila, Jánosi elöljárója. Ezenkívül külön köszönet illeti Kovács Márk, Szoboszlai Róbert, Pécsi Erik és Szemák Dániel vadásztársunkat. A szervezők-résztvevők munkájának köszönhetően végül a rendelkezésünkre bocsájtott vadászkalapodban a vadászat résztvevői 31 ezer hrivnyát, 200 eurót és 80 ezer forintot „dobtak” össze.

– Lesz-e folytatása a beregi vadászok kezdeményezésének?

– Feltétlen hagyományt szeretnénk teremteni. Noha Szerbia, Szlovákia és Románia is tagja lett az Országos Jótékonysági Vadászat rendszerének, nálunk a bürokratikus szabályozás miatt kicsi az esély, hogy hivatalosan is bekapcsolódjunk a programba. Ugyanakkor a magunk módján, a jótékonyság és segítségnyújtás jegyében folytatni szeretnénk a most megkezdett, vadászattal összekapcsolt adománygyűjtési akciónkat. Mert ha valahol, hát vidékünkön bizony sok-sok rászorulón kellene segíteni…

Matúz István

Jótékonysági célból fogtak fegyvert a beregvidéki nimródok

Fura – és egyre furábbá váló – korunkban sokan tekintenek görbe szemmel a vadászokra, s közben egyvalamit folyamatosan elfelednek. Nevezetesen azt, hogy a vadász pont az ölés ténye miatt jóval többre értékeli az élet szentségét, mint a marhával csak hamburgerben találkozó, flaszterkoptató, belvárosi „setétződ”. Mert az igazi vadász kénytelen megtanulni értékét a teljes életnek, és ez teszi érzékenyebbé saját fajtájának, az emberi nemnek nyomorúságaira is. Ha pedig tud, akkor igyekszik enyhíteni az élet és a sors ránk rótt csapásain. Így született meg például Magyarországon az Országos Jótékonysági Vadászat kezdeményezése, melynek keretein belül kórházak gyermekosztályai számára gyűjtenek a „zöldkalaposok” minden esztendő decemberének 27. napján.

 Az efféle példa pedig (szerencsére) ragadós, s a beregvidéki Liszivnik vadásztársaság tagjai is úgy döntöttek, hogy a maguk eszközeivel bekapcsolódnak a kezdeményezésbe. Az elmúlt vasárnap Karakas Gyuszikáért szóltak a puskák a balazséri határban, és nem is eredménytelenül. No de hogy kerül a csizma, akarom mondani a vadászkalpag az asztalra, és hogyan gyűlik össze benne egy igen tisztes összeg egy beteg kisgyerek gyógykezelésére vadászemberek jóvoltából? Erről talán meséljenek a szervezők, kiknek köszönhetően jelen sorok írója zsurnalisztai és vadászi minőségében is részt vehetett az akcióban.

– Az egész egy baráti beszélgetéssel kezdődött – mesélte Kovács Emil szervező –, történt ugyanis, hogy az egyik magyar közszolgálati televízió-csatorna adásában belefutottam egy riportba a magyar Országos Jótékonysági Vadászat programsorozatáról, és eszembe jutott, hogy ősszel, a kiváló hangulatú, Jánosiban megrendezett I. Vadgasztronómiai Fesztiválon már te is meséltél erről a vadászkezdeményezésről. Mi több, akkor abban is egyetértettünk, hogy Erdély, Felvidék és Délvidék mellett a kárpátaljai nimródoknak is illene valami ilyesmit létrehozniuk. Hamarosan elkezdtük hát megbeszélni a lehetőségeket vadásztársaimmal, és arra az álláspontra jutottunk, hogy vadászatot szervezünk a Dawson-kórral küzdő Karakas Gyuszika megsegítésére.

A vadászat céljából balazséri területrészünkön a helyi fácánállományt némi neveltfácán-kihelyezéssel dúsítottuk fel, és igyekeztünk összehozni egy 15-20 fős csapatot, akik meghívásunkra vadásznak egy jót, vendégeink lehetnek a jánosi Találka étteremben, és ennek fejében anyagi lehetőségeiktől és lelkiismeretüktől függő összeggel járulnak hozzá a kissrác gyógykezeléséhez.

 –  Szép ez anonimitás, de mégis kik voltak azok a vadásztársak, akiknek munkája és anyagi hozzájárulása nélkül ez nem valósulhatott volna meg?

– Elsősorban azt szeretném mondani, hogy mindenkinek nagyon hálásak vagyunk a jó ügy szolgálatáért. A költségek és a szervezőmunka zömét viszont vadásztársaságunk öt tagja viselte. Elsősorban említenem kell Lakatos Miskát, társulatunk elnökét, aki a kárpátaljai erdész-vadász berkekben igazi legendának számít. Nem vadász ugyan, de a szervezésbe szívvel-lélekkel, a lebonyolításba pedig lelkes amatőr hajtóként vetette bele magát Varga Attila, Jánosi elöljárója. Ezenkívül külön köszönet illeti Kovács Márk, Szoboszlai Róbert, Pécsi Erik és Szemák Dániel vadásztársunkat. A szervezők-résztvevők munkájának köszönhetően végül a rendelkezésünkre bocsájtott vadászkalapodban a vadászat résztvevői 31 ezer hrivnyát, 200 eurót és 80 ezer forintot „dobtak” össze.

– Lesz-e folytatása a beregi vadászok kezdeményezésének?

– Feltétlen hagyományt szeretnénk teremteni. Noha Szerbia, Szlovákia és Románia is tagja lett az Országos Jótékonysági Vadászat rendszerének, nálunk a bürokratikus szabályozás miatt kicsi az esély, hogy hivatalosan is bekapcsolódjunk a programba. Ugyanakkor a magunk módján, a jótékonyság és segítségnyújtás jegyében folytatni szeretnénk a most megkezdett, vadászattal összekapcsolt adománygyűjtési akciónkat. Mert ha valahol, hát vidékünkön bizony sok-sok rászorulón kellene segíteni…

Matúz István