Kiállításmegnyitó és könyvbemutató a magyar kultúra napja alkalmából Beregszászban

2022. január 24., 09:45 , 1093. szám

A kultúra és művészet szerelmesei a magyar kultúra napja alkalmából számos rendezvény, program közül válogathattak Kárpátalja-szerte. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) immáron hatodik alkalommal méltatta a magyar kultúra napját, melynek alkalmából tárlatmegnyitóval és könyvbemutatóval tisztelgett az 1823. január 22-i események emléke előtt, amikor is – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc letisztázta és e dátummal jelölte meg nemzeti imádságunk, a Himnusz kéziratát.

A magyarság számára igen fontos ünnepnap alkalmából Turák Angéla festőművész, költő festményeinek kiállítására és Köszönet című könyvének bemutatójára került sor a Pásztor Ferenc Közösségi Házban január 23-án.

Az esemény kezdetén Szász Bence előadásában hallgathattuk végig a magyarok nemzeti imáját, a Himnuszt. Ezt követően Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul, Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, dr. Tarpai József, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, valamint a tárlat során bemutatott festmények és a Köszönet című könyv szerzője, Turák Angéla művésznő.

A rendezvényt Molnár János atya nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy nekünk, keresztény embereknek kötelességünk a kultúrával foglalkozni, azt megőrizni és átadni.

„A köszönet a keresztény ember alapvető megközelítése az Isten felé. Éppen ezért azt kívánom, hogy ez a most bemutatott könyv és a művésznő festményei valóban gazdagítsanak és erősítsenek meg mindnyájunkat nemzeti öntudatunkban, hisz ez mind a mi kultúránk egy része, mely büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket” – fogalmazott János atya.

Ezt követően Békésyné dr. Lukács Angéla köszöntötte az ünnepségen megjelent vendégeket. „Számomra külön öröm, hogy ezt a mostani könyvbemutatót és tárlatmegnyitót a magyar kultúra napján rendezték meg” – hangsúlyozta a konzul asszony, majd hozzátette, hogy ezek az értékek, ezek a kincsek örökségek számunkra, melyeket kötelességünk felidézni és megőrizni.

A kiállított festmények és a bemutatott könyv mellett számos kulturális program színesítette az eseményt. Többek között a Prima Vista kórus előadásában hallhattunk szebbnél szebb dalokat Kiss Julianna vezénylésével. Emellett Sipos Nikoletta és Halász Bertalan kápráztatta el a közönséget fület gyönyörködtető harmonikaduettjeivel.

Hogy a rendezvény vendégei betekintést nyerhessenek Turák Angéla művésznő munkáiba, számos alkotása hangzott el. Olyanok, mint a Tavasz című megzenésített verse Klarikova Zsófia előadásában, Mi a béke? Gogola Anna szavalatával és Szülőföldem című megzenésített verse Hapák Alexandra előadásában.

Az esemény során bemutatott Köszönet című könyvről Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar szakos tanára osztotta meg gondolatait. „Egy olyan alkotót ismerhettünk meg, aki elsősorban az Istenbe vetett hite által, a teremtőtől kapott talentumait kamatoztatva igyekszik embertársai javát szolgálni” – fogalmazott beszédében.

„A kötet lapjait forgatva nemcsak a költő gondolataiba nyerünk betekintést, hanem a lelkébe is beenged sorai által, melyet az Istenbe vetett mélységes hit tölt ki. Amely hitet egy nyitott lélek befogadni is képes” – tolmácsolta gondolatait Riskó Márta.

Turák Angéla 1934. március 18-án született Ungváron. Az ungvári tanítóképző elvégzését követően a Drohobicsi Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Tanulmányait a Moszkvai Népművészeti Egyetemen folytatta. Több mint húsz évig volt az ungvári Padijun ifjúsági ház Bakonyi Zoltán Stúdiójának rajztanára. Számos tanítványa elismert képzőművész lett.

Évtizedek óta csodálatos tájképeket és csendéleteket fest. Virágai szinte életre kelnek, számos lakás díszei. Az utóbbi időben tojásfestéssel is foglalkozik. Különböző technikákkal dolgozik: akvarell, selyem-, olaj-, üvegfestés, monotípia, pasztell, grafika.

Pedagógiai és képzőművészeti tevékenységén kívül gyerekkönyveket ír és illusztrál, ukrán, magyar és szlovák nyelvűeket. Első kiállítására 1991-ben az Ungvári Hungarológiai Központban került sor. Csoportos és egyéni kiállításokon vett részt Ungváron, ezenkívül Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban, Németországban. 1988-ban Ukrajna jeles népművelője, 1994-ben Ukrajna érdemes népművelője címmel tüntették ki pedagógiai munkásságáért. Jelenleg Ungváron él és alkot.

Végezetül a szervezők állófogadással kedveskedtek minden meghívott vendég és jelenlévő számára.

Turák Angéla festőművész kiállítása előreláthatóan 2022. február 22-ig lesz megtekinthető a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. Érdeklődni és időpontot egyeztetni a 0956326412-es telefonszámon lehet.

A rendezvény Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

K. K.