KMNE: Apa-fia program

Olvasói levél

2022. augusztus 16., 11:50 , 1121. szám

Háromgyermekes család­apaként, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének tagjaként részt vehettem fiammal, Dáviddal a 2022. augusztus 6–7-én megszervezett apa-fia programon.

A gyülekezés színhelye az Asztély–Beregsurány határátkelő magyarországi oldala volt szombat reggel. 15 apa-fia páros jött össze, így 30-an indultunk Beregsurányból Debrecenbe. Első állomásunk az Agóra Tudományos Élményközpont volt, ahol sok érdekes dolgot lehetett megcsodálni és ki is próbálni, részt vehettünk egy előadáson, amely a Földünket körülvevő égitestekről szólt a Planetáriumban. A nagy előadóteremben pedig a hangról hallhattunk, láthattunk egy érdekes prezentációt.

Élményekkel gazdagon, de már korgó gyomorral hagytuk el az Agóra épületét. A következő állomásunk egy étterem volt, ahol nagyon finom ebédet költhettünk el a KMNE jóvoltából. Ebéd után a szálláshelyünkre mentünk, amely a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium épületében volt. Miután elfoglaltuk a szobáinkat, ismerkedési délután következett, szabadon választott programmal. Voltak, akik az esti DVSC–Kecskemét focimeccsre látogattak ki a Nagyerdei Stadionba, voltak, akik moziba mentek, voltak, akik a városnézést választották, s voltak, akik a hármat ötvözték. Mozgalmas és tartalmas szombatunk volt.

Egy jó alvást követően vasárnap a közös reggeli után a debreceni Aquaticum Thermal Hotel élményfürdőjébe mentünk, ahol kipihenhettük a szombati nap fáradalmait. A csúszdákon, egyéb vizes élményeket nyújtó medencékben töltöttük az időt. A helyszínen kortól függetlenül mindenki megtalálta a neki tetszőt.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy szuper hétvégét tölthettünk együtt fiainkkal, barátainkkal, újdonsült és régi ismerőseinkkel. Köszönjük szépen a KMNE minden munkatársának és Balázs Zoltán csoportvezetőnek, hogy áldozatos munkájukkal ez a program így és ilyen formában létrejöhetett. Soli Deo Gloria!

Köszönet a megvalósulásért  Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

Csok Dávid
résztvevő