Tengerbe süllyedt, illetve süllyedő városok
Velencétől Lomea szigetéig
A globális felmelegedés következtében olvadnak a grönlandi és az antarktiszi jégmezők, valamint a magashegységi gleccserek, emellett zajlik a melegedő tengervíz hőtágulása, mindez pedig a tengerszint emelkedéséhez vezet, így reális a veszély, hogy partvidéki területek merülnek a habokba, falvakkal, városokkal. A Velencei-lagúna szigeteire és a tengeraljzatba vert cölöperdőre épült Velence is fokozottan veszélyeztetett helyzetben van. A globális felmelegedés miatt is, de messze nem csak ezért…
Az „Adria királynőjét” régóta sújtják vihardagályok, melyek ellen már a középkor óta kőfalakkal, kő hullámtörőkkel, kő rakpartokkal igyekeztek védeni a települést. Az viszont csak a múlt század utolsó harmadában derült ki, hogy van egy, a vihardagályoknál sokkal súlyosabb probléma: miközben az Appenninek folyamatosan emelkednek, a Velence–Padova-alföld, az Appennini-félsziget nyugati és keleti partvidéke, valamint a Tirrén- és az Adriai-tenger medre, így a Velencei-lagúna aljzata is folyamatosan süllyed. A nászutasok városát jelenleg mobilgáttal tervezik megmenteni attól, hogy ellepjék a habok, ám Anders Levermann német éghajlatkutató szerint Velence a nem túl távoli jövőben mindenképpen hullámsírba vész, ha nem sikerül megállítani az éghajlatváltozást: ugyanis az utóbbi miatt fokozódó tengerszint-emelkedés megadhatja neki a kegyelemdöfést. Pedig ezt az építészeti csodát mindenképpen meg kellene menteni!
De visszatérve az itáliai partvidékekhez… Süllyed a Nyugat-római Birodalom utolsó fővárosa, a gyönyörű ókeresztény templomokkal ékes Ravenna, akárcsak Róma, kikötőjével, Ostiával együtt, mely utóbbi ókori falai ma már két és fél méteres mélységben állnak, az „örök várossal” egy magasságban pedig egy etruszk kikötővárosra bukkantak a Tirrén-tenger fenekén. Délebbre, a Nápolyi-öböl partján állt egykor a Római Birodalom híres üdülője, Baiae. A település gyógyfürdőjében kezeltették magukat, vagy egyszerűen csak szórakozni jártak az üdülővárosba a birodalmi székhely előkelőségei a leggazdagabb patríciusoktól a császárokig, s pompás villákat is emeltettek maguknak. Az ókori település feltárása során aztán kiderült, hogy egy részét elnyelte a tenger – néhány épülete egészen tízméteres mélységig süllyedt –, így a habokba merült városrészt a víz alatti régészet módszereivel tárták fel.
Ám nem csak az Appennini-félsziget partjainál találhatók részlegesen vagy teljesen elsüllyedt települések, építmények. Különösen sokat fedeztek fel közülük Görögországban. Korinthosz ókori kikötőjének mólóit három méter vastag vízréteg takarja. Kalidon és Gütheion városfalainak egy része a tengerbe merült, a hasonnevű szigeten álló Aigina védőfalainak több, ugyancsak elsüllyedt szakasza pedig kétszáz méterre található a jelenlegi partoktól, a sziget és a város egy jelentős része a hullámok alatt nyugszik. A krétai Kherszonészosz (több Kherszonészosz is volt) egykori kikötője szintén elsüllyedt, Heliké és Bura városát pedig teljesen elnyelte a Korinthoszi-öböl.
Jóval keletebbre, Libanonban – az egykori Föníciában – láthatók az ősi ország egyik legjelentősebb városának, Türosznak a romjai. Sztrabón, az ógörög földrajztudós azt is feljegyezte a településről, hogy két révpartja volt, ma azonban egy sem látható a szárazföldön. Az itt feltárásokat végző francia régész, Antoine Poidebard és csapata aztán légi fényképezéssel és víz alatti kutatásokkal a tenger mélyén bukkant rájuk. Felfedeztek két mólót: az egyik csaknem kétszáz méter hosszú és nyolc méter széles, míg a másik 750 méter hosszú, s a közepén átjárót képeztek ki a be- és kifutó hajók számára. A mólókon erődítménymaradványokat is feltártak, s két, egyenként 100 méter hosszú kőgátra is ráleltek. Miként került mindez a víz alá? Miután Fönícia lehanyatlott, a város lakói felhagytak a tenger által ostromolt védőgátak és -mólók karbantartásával, majd el is költöztek Türoszból, így a kikötői létesítmények a habokba merültek.
Izrael partjainál fekszik Caesarea romvárosa, mely a rómaiak által elfoglalt Szentföldön megszervezett Iudea provincia közigazgatási központja volt. Ám kikötőjét és a város egy részét később elnyelte a tenger, így víz alatti kutatásokkal tárták fel azokat. Ezek során bukkantak rá arra a szobortalapzatra is, melyen kiolvasható volt: „…tiu Pilatus”, vagyis felfedezték a legismertebb iudeai helytartó, Pontius Pilatus – számunkra ismertebb, magyaros átírásban Poncius Pilátus – szobrának a talapzatát.
A mediterrán térség más pontjain, Ciprus, Dalmácia, Líbia partjainál is részben vagy teljesen víz alá került városoknál folytatnak kutatásokat a víz alatti régészek. Ám északon, Nagy-Britanniában is találunk elmerült településeket. A sziget legdélebbi területei ugyanis fokozatosan süllyednek, az ott felépült kikötővárosokkal együtt. Az egyik legnépszerűbb angol tengeri üdülőhely, Brighton mellett, csak éppen a hullámok alatt sorakoznak középkori elődje, Ó-Brighton házsorai: az ősi település utolsó épületeit az 1700-as évek elején nyelték el a habok. A Cornwall-félsziget délnyugati csücskén felépült Dunwich mára szinte teljesen elsüllyedt. Orwell városát még a középkorban elnyelte a tenger, lakói nem messze tőle építették fel új otthonukat, Harwichet, ám már ezt is elöntéssel fenyegeti a La Manche csatorna. Ennek északi részén találhatók a Goodwin-zátonyok, melyeken megannyi hajó szenvedett hajótörést. Ám még a kora középkorban is lakott sziget állt a helyükön: Lomea, mely 1099-re merült teljesen a hullámok közé, s szerény maradványai a hírhedt zátonyok.
„Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.”
Lajos Mihály
