Fényeslitkei segítség a megyei pszichiátriai kórház számára

2022. december 2., 18:40 , 1137. szám

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitke önkormányzata már több alkalommal érkezett segélyszállítmánnyal Ukrajnába. Fényeslitke önkormányzata a háború kezdete óta koordinációs szerepet tölt be, közbenjárásával eddig több mint 300 ezer euró értékben érkezett támogatás Kárpátaljára és Ukrajna különböző régióiba. Ezúttal a budapesti ABC Alapítvány által felajánlott aggregátort Mártha Mihály Tibor, a község polgármestere adta át a megyei pszichiátriai kórház számára.

Az anyaországi település polgármestere elmondta, hogy február 24. után az első döntése arra irányult az önkormányzat képviselő-testületének, hogy az első szállítmányokat – először a helyi adományokból, utána pedig annyira kiterjedt, hogy Ausztriából, Németországból, Belgiumból, Hollandiából és Horvátországból érkező szállítmányokat – kezdjék el koordinálni, hogy minél előbb Ukrajnába érkezhessen, ebben a helyi barátai is nagy segítéségére voltak. „Több mint 60 alkalommal hoztunk már szállítmányt, aminek az értéke eddig 300 ezer eurót tesz ki” – mondta.

A fényeslitkeiek munkáját Magyarország Ungvári Főkonzulátusa segíti, a helyi viszonyokat ismerve tanácsokat adnak a szállítmányok célállomásainak meghatározását illetően.

Mártha Mihály Tibor nyilatkozatában kiemelte Bacskai József ungvári magyar főkonzult, aki nagy segítséget nyújt abban, hogy melyek azok a krízispontok, ahová sürgősen kell a segítség. Jelenleg az elektromos hálózatokkal van probléma, ezért kérés érkezett, hogy a beregszászi intézménybe sürgősen kellene egy aggregátor. Így a budapesti ABC Alapítvány által felajánlott gépet fényeslitkei közbenjárással szállították le.

Tetyana Almás, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a kórháznak két kirendeltsége van, így számukra több aggregátorra is szükség van. Ezt a helyzetet ismerte fel a Beregszászi Járási Tanács, és kért számukra áramfejlesztőt. „A most átvett készüléket a csikósi intézményünkben fogjuk használni, ahol 100 embert látunk el, és elsősorban a fűtés biztosítására lesz használva. Azonban további berendezésekre is szükségünk van, így tovább fogjuk keresni a támogatókat. Ugyanakkor nagyon hálásak vagyunk a mostani felajánlásért is, hiszen az aggregátornak köszönhetően vészelhetjük át a kritikus időszakokat. Enélkül nem tudnánk biztosítani az épület fűtését a betegeink számára” – mondta.

Bár a pszichiátriai kórházat eddig nem érintették az áramszünetek, ugyanakkor fel akartak készülni minden eshetőségre. A kórház a Beregszászi Járási Tanácshoz fordult a kéréssel, miszerint áramfejlesztőre lenne szükségük.

Rezes Károly, a tanács elnöke kiemelte, folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy áramfejlesztőket szerezzenek be, mivel nagy igény van ezekre a járás területén található intézményekben. „Sajnos a jelenlegi helyzet, ami az áramkikapcsolásokat illeti, nagyon kaotikus. A legtöbb a helyen a keverőszivattyúk működtetése okozza a problémát. Erre szeretnénk megoldást találni. A mostani eseteben az igazgató asszony azzal keresett meg, hogy a betegeik a hideg szobákban fekszenek az intézményben. Én felkerestem Bacskai Józsefet, aki nagyon gyorsan és operatívan reagált erre a kérésre, és segített nekünk megszerezni ezt az áramfejlesztőt. A Beregszászi járás intézményeiben szinte mindenhol ez a probléma, mind az iskolákban, mind óvodákban. Van olyan intézmény, amelynek még az anyagi forrásai is megvannak ennek a költségére, viszont erre csak közbeszerzés útján lehet szert tenni, ami viszont de facto nincs raktáron. Piacokon lehet kapni, ahol horribilis árakat számolnak fel érte, illetve a közbeszerzési törvények sem teszik az ottani vásárlást lehetővé. Ez jelenleg egész Kárpátalján problémát jelent. Sajnos ott tartunk most, hogy nagyon sok közoktatási intézményben hidegben ülnek a gyerekek, mert ha éjjel nincs áram, akkor nappalra nem tudják felfűteni az épületeket” – vázolta a helyzetet a tanács elnöke.

Nemcsak Kárpátaljára érkezett generátorszállítmány: tegnap a fényeslitkeiek a Lemberg megyei Szkolei járásban voltak, ahová szintén áramfejlesztőket vittek.

Ezzel kapcsolatban Fényeslitke polgármestere elmondta, mivel az 1896-ban állított vereckei honfoglalási emlékmű szétrombolódott, ezért 1972-től a magyar külügy kísérleteket, megkereséseket tett arra, hogy megtalálják az emlékmű darabjait. „A bolyki barátaink segítségével azokat megtaláltuk Tuholkán, és az ottaniak segítségével pedig összegyűjtöttük a darabjait. Majd itt, Kárpátalján Matl Péter megtisztította, illetve az Ungvári Magyar Főkonzulátus közreműködésével Ópusztaszerre szállítottuk. Ezért köszönetképpen a tuholkaiaknak és a szkoleieknek – akikkel már nyolcéves barátságot ápolunk – adtunk át aggregátorokat, amelyeket a Szkolei járás orvosi rendelőiben helyeztek el” – fogalmazott a polgármester.

Az átadón Mártha Mihály Tibor polgármester hangsúlyozta, a jövőben is folytatják a beregszászi, illetve a kárpátaljai intézmények támogatását.

TV21 Ungvár/Dankai Péter