Vasárnapi üzenet: 2022. december 18.

„Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a hegyek fölött. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: »Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk.« Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” Ézsaiás 2, 2–4

Kevés olyan dolog van napjainkban, amelynek az értéke vetekedhet a békességgel. Békére vágyunk, békességben szeretnénk élni. Mégis háború háborút követ, nem nyugszanak a fegyverek; tűzfészkek jönnek létre a világban, s mi magunk is egy ilyen véres, embertelen mészárszéknek vagyunk a tanúi, elhordozói. Forognak sokakban a kérdések: miért, meddig engedi, hagyja mindezt Isten? Olyan prófécia van előttünk, amely segít megérteni Isten végső szándékát.

Ézsaiás azt írja, hogy a mi emberi történelmünk záróakkordjait úgy írja meg a történelem Ura, hogy a dolgok végül a helyükre kerülnek. Messiási korszakról prófétál Ézsaiás, amikor a nemzetek a véres háborúk után feleszmélnek, s nem pusztán formális békeszerződéseket kötnek, nem szövetségekbe tömörülnek, nem szankciókkal vagy diktátumokkal próbálják fékezni, elfojtani a lehetséges agresszorokat. Valami másról van itt szó. Istenhez fordulnak, a Messiásra tekintenek, a béke fejedelméhez borulnak, Krisztus lábaihoz. Igen, azt is kimondja Ézsaiás, hogy Isten ítéletet tart, s megfenyíti a sok népet. Hibáztunk, mulasztottunk mindannyian, a békétlenségünk, háborúságunk nem magától jött létre. Sajnos csak a viccben igaz, hogy mindez úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” – mondja Jézus a hegyi beszéd nyitányában (Máté 5, 9). Mégis sokkal többen vannak még a boldogtalanok, akik békétlenséget szülnek, feszültséget szítanak, szüntelen felbujtanak, haragban, gyűlöletben élnek. Isten ítélete jogos, a fenyítésének pedig célja van. Lefegyverez bennünket. Irgalomra indít, megbocsátásra tanít. Előbb a keresztfán, majd az Ő feltámadásában, végül pedig a tizenkettő kiküldetésében. Rájuk bízza a békesség evangéliumát, hiszen legelőször önmagával akar megbékéltetni az Atya Krisztusban. Ennek a folyamatnak a végét látja Ézsaiás.

Isten békét teremt. Feleslegessé, okafogyottá válnak a fegyverek. Hasznosabb dolgok készülnek majd belőlük. „Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” Nehéz ezeket a szavakat ma elhinni, de az Úr bennünket akar békeköveteivé tenni, bennünket szeretne a békéltetés szolgálatába állítani. S akkor e távolinak, utópiának tűnő prófécia napról napra közelebb jön majd hozzánk. Egyik ismert református énekünk soraival zárom igehirdetésemet: „Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett!”

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor