A hadkötelezettség hatálya alól mentesülő helyi képviselők akadálytalan határátlépésének lehetőségét kéri a miniszterelnöknek címzett levelében a KHÖT
A Rezes József által vezetett Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) levélben fordult Denisz Smihal miniszterelnökhöz, melyben a január végén elfogadott, a helyi tanácsok képviselőnőit is érintő határátlépési korlátozások visszavonását kéri.
Mint ismeretes, a Miniszteri Kabinet 2023. január 27-én elfogadott 69. számú határozatában módosította az ukrán állampolgárokra vonatkozó határátlépési szabályokat, melyeknek megfelelően nem léphetik át a határt a helyi tanácsok képviselői, beleértve a nőket és a hadkötelezettség alól felmentett férfiakat is. Ezzel jelentősen szigorítottak az ezelőtt érvényben lévő szabályzaton, ami nagymértékben érinti a helyi önkormányzatokat.
„A norma bevezetése nem alaptalanul váltott ki felháborodást a társadalomban, s véleményünk szerint sürgős módosítást és pontosítást igényel a képviselőnők határátlépése kapcsán. Az Állami Határőrszolgálat magyarázata szerint a határozat kiterjed minden helyi képviselőre – nemtől függetlenül” – áll a KHÖT levelében.
Hozzátették továbbá, hogy a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) és az elnöki rendelet e normával kapcsolatos határozata nem vonatkozott a helyi tanácsok képviselőire, őket kizárólag a Miniszteri Kabinet rendelete említi. A levélben megjegyzik azt is, hogy a határozat nem fogalmaz egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy melyek az üzleti út nélküli utazások feltételei – csupán 18 éven aluli gyermekük látogatása esetén lehetséges, vagy más indokkal is megtörténhet. „Továbbra is homályos az az eljárás, hogy minden női képviselőt ellenőrizni szükséges gyermekük külföldön való tartózkodásának valódiságát illetően, és tekintettel a helyi tanácsok képviselőinek számára, egy ilyen ellenőrzés egyszerűen megbénítja az ellenőrző pontok munkáját” – szögezték le.
A levélben hangsúlyozzák azt is, hogy mivel Kárpátalja kistérségei Magyarországgal, Szlovákiával és Romániával is határosak, a helyi képviselőket gazdasági, társadalmi, kulturális és családi kötelékek fűzik az említett országokhoz, illetve határokon átnyúló együttműködés is zajlik a képviselők által.
„A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásáról azt kell tudni, hogy elsősorban azokat az önkormányzatokat egyesítjük, amelyek a határ mentén helyezkednek el. A határ menti települések önkormányzati képviselői pedig óriási szerepet vállalnak a humanitárius segélyek megszervezésében, a testvértelepülési kapcsolatok ápolásában, ezért sokat köszönhetünk nekik abból a szempontból, hogy hogyan tudunk humanitárius segélyt Ukrajnába, azon belül Kárpátaljára is behozni és segíteni azokon a helyeken, ahol erre szükség van” – mondta el Rezes József.
„A helyi önkormányzati képviselők határátlépési tilalmának bevezetése azt eredményezi, hogy a női képviselők lemondanak majd mandátumukról, s tönkremegy az ország önkormányzati rendszere. A fentieket figyelembe véve a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása arra kéri Önt, hogy kezdeményezze az ukrán állampolgárok határátlépési szabályainak módosítását, biztosítva a hadkötelezettség hatálya alól mentesülő helyi képviselők akadálytalan határátlépésének lehetőségét” – olvasható a KHÖT ügyvezető igazgatójának az ukrán kormányfőhöz intézett levelében.
„Nemcsak a KHÖT, hanem több más szervezet is azért fordult a Miniszteri Kabinethez, hogy nézzék át, bírálják újra és változtassnak ezen a jogszabályon, mivel a helyi önkormányzati képviselő számára, függetlenül attól, hogy ő nem hadköteles – tehát lehet nő, többgyermekes édesapa vagy 60 év fölötti férfi –, az új rendelet értelmében meg van tiltva, hogy külföldre utazzon, kivéve hivatalos delegáció küldöttjeként. Erre hívtuk fel a figyelmet, hiszen ez az önkormányzati rendszer összeomlásával fenyegeti nemcsak a kárpátaljai önkormányzatokat, hanem más önkormányzatokat is, és mindenféleképpen fontosnak tartjuk, hogy ezt a normát változtassák meg” – magyarázta Rezes József a levélben megfogalmazottak kapcsán.
VV/karpat.in.ua, CsA