Odessza megyében leleplezték a településvezetőt, aki a légvédelmi óvóhelyen akart nyerészkedni

2023. augusztus 31., 16:00

A légvédelmi óvóhely tatarozása során elkövetett vesztegetésen érték az egyik Odessza megyei kistérség vezetőjét – jelentette a korrespondent.net az SZBU Odessza Megyei Főosztályának tájékoztatása nyomán.

„Az SZBU munkatársai megállapították, hogy az Odessza megyei Berezivkai járás egyik kistérségének vezetője jogtalan befolyást gyakorol a beszerzési pályázatok menetére és eredményére. A büntetőeljárás keretében dokumentálva lett, hogy a tisztviselő jogellenes nyereséget követelt és vett át az egyik kereskedelmi struktúra képviselőjétől egy nyílt pályázaton való győzelem elősegítéséért és a helyi légvédelmi óvóhely tatarozási szerződésének megkötéséért. A kenőpénz összege 100 000 hr-t tett ki, ami a javításra kiutalt teljes összeg 10%-a. Arra az esetre, ha megtagadná a »sarc« megfizetését, a tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy ellehetetleníti a vállalkozó további részvételét a pályázatokon, és megtagadja a közvetlen szerződéskötést vele egyéb javítási és építési munkákra” – áll a tájékoztatóban.

A közlés szerint a javítási munkálatokat a jelzett légvédelmi óvóhelyen lényegében 2022 végén elvégezték.

„A különleges szolgálat operatív munkatársai dokumentálták az első »részlet« átvételét az érintett által, és a jogtalan nyereség második részének átvételekor őrizetbe vették” – tette hozzá az SZBU.

(korrespondent.net/Kárpátalja)